A tudomány egyik nagy rejtélye volt az 17. században már ismert bolognai csepp (más néven spinglóc vagy Rupert herceg cseppje), amelynek különleges tulajdonságait csak négyszáz évvel később értette meg a tudomány. Addig csak az volt biztos, hogy a rendkívül könnyen előállítható üvegcsepp egyik, vastagabb vége hihetetlen erőhatásoknak képes ellenállni, ha viszont a legkisebb behatás éri a másik, vékony végét, az egész üvegcsepp a másodperc tört része alatt porrá robban.
Mindez persze rendkívül látványos is, ugyanaz az üvegcsepp kibírja, ha kalapáccsal verik, egy fogóval elcsípve a másik végét viszont olyan gyorsan semmisül meg, hogy szemmel nem is lehet látni. De ennél is különlegesebb dolgokra képes a bolognai csepp: akár egy, a cseppet eltaláló (kisebb kaliberű) lövedéket is képes apró darabokra szakítani anélkül, hogy megsérülne:
Az üvegcsepp és annak különleges tulajdonságai már a 17. században is ismertek voltak, angol nevét – Rupert herceg cseppje – onnan kapta, hogy Rupert pfalzi herceg több ilyen cseppet ajándékozott II. Károly angol királynak a megkoronázása alkalmából, hogy elkápráztassa az uralkodót. A cseppek az üvegkészítők előtt akkorra már szinte biztos, hogy nem számítottak újdonságnak, hiszen elkészítésük egyszerű, ám ez az első jelentős említésük.
Ez az emlegetett könnyű elkészítés egyben a bolognai üvegcsepp nagy titka is: elég egy olvadt üvegdarabot vízbe ejteni és hagyni megszilárdulni. Eközben a külső réteg a vízzel érintkezve nagyon gyorsan lehűl és megkeményedik, a belső része viszont csak lassabban hűl le és húzódik össze ezzel együtt. Mivel viszont a külső rész gyorsabban keményedett meg, azt már nem tudja magával együtt összébb húzni a csepp belseje, így jelentős belső mechanikai feszültség (és ezáltal rugalmas energia) keletkezik.
Ez a hihetetlenül nagy feszültség okozza azt, hogy ha megsérül az üvegcsepp, akkor az egész villámgyorsan elporlad. Hogy mennyire gyorsan? Úgy hétezer kilométer per órás sebességgel, mármint a lökéshullám ilyen gyorsan halad át a cseppen, szemmel nem is lehet látni, de másodpercenként százezer képkockát rögzítő lassítókamerákkal már elég jól érzékelhető, mi történik:
Ám azt, hogy ez miért történik, csak 2016-ban sikerült tudományosan leírni. Srinivasan Chandrasekar, Munawar Chaudhri, Hillar Aben és Koushik Viswanathan tudósok összefogása kellett az üvegcsepp megértéséhez. Meg persze az, hogy a rendelkezésükre álljanak olyan eszközök, amikkel megállapíthatták, hogy a vízbe érve az üveg külseje gyorsabban hűl, mint a belseje, és hogy nagy sebességű kamerákkal le tudják követni, hogyan is robban szét a csepp – írta meg Chandrasekar a Purdue Egyetem honlapján saját felfedezésük (zanzásított) történetét.
A bolognai csepp története önmagában is érdekes, úgy meg pláne, hogy a különlegességén túl a hétköznapi életben is van jelentősége. Nem pont ebben a formában, de hasonló elven alapulnak a modern mobiltelefonok megerősített üvegből készült kijelzői, amik tényleg jobban bírják a strapát, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ezeket nem vízbe ejtett, olvadt üvegből készítik, hanem úgynevezett ioncsere segítségével. Az ilyen, edzett üvegeket gyártás közben tudják úgy módosítani, hogy a védelmet adó erő ne legyen olyan drasztikus, mint a bolognai csepp esetében, vagyis ne törjenek össze sérülés esetén ilyen látványosan.
