2024. augusztus 29. – 04:45
1971. március 8. van, a New York-i Madison Square Gardenben pedig éppen az évszázad bokszmérkőzését tartják: összecsap a két nehézsúlyú szupersztár, Muhammad Ali és Joe Frazier. A nézők között ott van mindenki, aki számít, ott ül Miles Davis, Woody Allen, Barbra Streisand, Dustin Hoffman, Hugh Hefner. De a legenda szerint a harmadik legtöbbet fotózott ember a helyszínen nem más, mint Frank Sinatra, a problémás, de dúsgazdag énekes, akinek viszont sikerült megcsípnie egy helyet, amivel mindenki elé ült.
Sinatra ugyanis nem egyszerűen egy néző volt azon a meccsen, hanem fotós, ráadásul a nagy presztízsű Life magazin megbízásából. Az énekesről addig azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán érdekli a fotózás – a legközelebb a témához akkor jutott, amikor lesifotósokat fenyegetett meg és szidalmazott korábban. A Life viszont megszimatolta, hogy Sinatra valahogyan sajtós belépőt kapott, és fotózni készül a meccsen, és úgy gondolták, hogy ezekkel talán kiegészítik majd azokat a fotókat, amiket a Sports Illustrated riportereitől kapnak. A meccs után megnézték az elkészült képeket, és nemcsak hogy elégedettek voltak, hanem az egyiket egyenesen a Life 1971. március 19-i számának címlapjára tették.
Persze nem a semmiből jött a fotós kapcsolat. Ahogy Ralph Graves szerkesztő megjegyzi az adott szám egyik bevezetőjében, valójában a Life-nak köszönheti Sinatra, hogy elkezdett fotózni. Az énekest ugyanis mindig is érdekelte a fényképészet, de amikor a lap hat évvel azelőtt készített vele egy jó alapos riportot – ez még az a korszak volt, amikor több újságíró hetekig követhette az alanyát, és nem kellett beérni egy húszperces interjúval –, akkor különösen nagy érdeklődést mutatott a fotóriporterek készülékei iránt. Az újságírók akkor megtudták, hogy Sinatrának van egy ilyen hobbija, és a kapcsolat évekig megmaradt. Pont az egyik portrét készítő újságíró volt az, aki megneszelte, hogy a sztár egy fotós belépővel fog majd megérkezni a Madison Square Gardenbe. Övé volt az egyik a bunyóra kiadott 760 sajtóbelépő közül.
James Kaplan, a majdnem ezeroldalas Sinatra-életrajz, a The Chairman szerzője nem veszi be a Life sztoriját, szerinte egész egyszerűen arról volt szó, hogy amúgy teljesen érthetetlen okokból, de Frank Sinatrának nem sikerült jegyeket szereznie a szorító közelébe, és ez a megoldás volt az egyetlen, hogy közelről láthassa a bunyót. De az semmiképpen sem volt humbug, hogy a Life felhasználta a képeit: a lap négy fotóra tartott igényt, az egyik pedig egyenesen a címlapra került. Graves a szerkesztői felvezetőjében azzal viccelt, hogy hivatalosan is állást ajánlanak Frank Sinatrának. A szerkesztő azt is leszögezte, hogy az énekes szándékosan komponálta ferdére a címlapképet, gondolom, megelőzve az elkerülhetetlen olvasói leveleket Sinatra kompozíciós képességéről.
Több mint ötven év távlatából nehéz már ezt pár fotóból leszűrni, de az Ali–Frazier-bunyó óriási dolog volt 1971-ben. Nemcsak tisztán a sport szempontjából, hanem azért is, amit éppen megtestesített. Ali három évvel korábban megtagadta a katonai szolgálatot, nem sorozták be a vietnámi háborúba, ezért nem bokszolhatott, és nem hagyhatta el az országot. A tagadása miatt Ali egy baloldali hős lett, vele ellentétben Frazier viszont nem foglalkozott sem a politikával, sem a világgal maga körül, egyszerűen csak bokszolt. Mindketten veretlenek voltak addig a pontig.
A meccset mozikban is közvetítették – ha minden igaz, a világon összesen háromszázmillió ember nézte, Nagy-Britanniában a lakosság fele látta. Konkrétan annyira elvonta a világ figyelmét, hogy egy csapatnak sikerült betörnie az FBI pennsylvaniai irodájába, ahonnan aztán sikerült elemelni rengeteg dokumentumot, amit a szövetségiek az ötvenes évek óta gyűjtöttek szubverzívnek tartott politikai szervezetekről és személyekről. Többek között Muhammed Aliról is, és hát ez önmagában lehetne egy külön Észkombájn.
Több mint ötvenéves a meccs, de azért lelövöm a végét. Az évszázad mérkőzése Muhammad Ali első profi vereségével zárult, pontozással. A teljes felvétel még mindig megtekinthető itt:
A fotóval egyébként nem mindenki volt megelégedve. A Life korábbi fotósa, Robert W. Kelley egy dörgedelmes levelet írt a lapnak arról, hogy mennyire pipa. Szerinte a magazin egyértelműen azért választotta ki a Frank Sinatra által készített képet a címlapra, mert ő készítette. Kelley szerint egyszerűen egy rossz képről van szó.
Nem biztos, hogy a kritika miatt, de Sinatra két héttel a meccs után bejelentette, hogy visszavonul a közélettől, eleget csinált, eleget látott, ezek szerint még azt akarta kihúzni a listájáról, hogy az egyik fotóját publikálják. Azt tervezgette, hogy talán egy évig nem fog csinálni semmit. Ez nem egészen jött neki össze, de az első fellépése már tényleg egy évvel később volt, két évvel később pedig már egy lemezt is kiadott.
