Miután az űrversenyre rákapcsolva a NASA elindította a Mercury-programot, 1961-ben elérkezettnek látta az időt az első emberes űrrepülésekhez. Abban az évben két asztronauta, Alan Shepard és Virgil Grissom is sikeresen megjárta az űrt, de ez a két küldetés valójában csak űrugrás volt, mindkét utazás bő negyedóráig tartott. 1962-ben aztán a program következő űrhajósa, John Glenn már egy erősebb rakétával indult útnak, és majdnem öt órán át volt odafent. A misszióra készülve a NASA-nak egy új problémát is meg kellett oldania: öt óra alatt megéhezik az ember, de mit egyen egy űrhajós a mikrogravitációban? A megoldást egy magyar szállította, Jókay-Ihász Lajos.
Jókay-Ihász 1924. április 19-én született Budapesten, de gyerekkorát nagyrészt a család birtokán töltötte a Veszprém vármegyei Hathalompusztán. Ezt az uradalmat Jókay-Ihász dédapja, Jókay Károly alapította, aki egyébként a híres író, Jókai Mór bátyja volt. A birtok volt a család fő bevételi forrása, ezért a cseperedő Lajos is agrárpályán indult el. Miután a Pápai Református Kollégiumban leérettségizett, 1942-ben a mosonmagyaróvári Magyar Királyi Mezőgazdasági Főiskolán kezdett agrármérnöknek tanulni.
Két év múlva a második világháború félbeszakította tanulmányait. Lajos öccse, Miklós bevonult, édesapja pedig súlyos betegen kórházba került, majd a következő évben meg is halt. A húszéves Lajosnak ott kellett hagynia a főiskolát, hogy a birtokot irányítsa. Mindent megtett, hogy a megszálló németek ne hordják szét a gazdaság felszerelését és állatállományát, nagyjából harminc cselédet pedig megmentett a munkaszolgálattól. De felismerte, hogy a „felszabadító” szovjetektől sem remélhet sokat: 1945-ben, amikor az oroszok már csak pár kilométerre voltak, úgy döntött, elmenekül az országból.
„Éjszaka lehetett látni az ágyúk toroktüzét, égett a Bakony, égtek a falvak, tüzet lehetett mindenfelé látni”
– így emlékezett vissza egy unokája által készített rövidfilmben a napra, amikor meghozta a döntést. Lóháton indult útnak, majd kocsin Bajorországig jutott, ahol több rokonával is találkozott, és az ENSZ egyik menekülttáborában kapott munkát. 1949-ben kapott engedélyt arra, hogy az Egyesült Államokba emigráljon rokonaival – édesanyja, aki Magyarországon maradt, 1956-ban csatlakozott hozzájuk. A családi birtokot addigra államosították, 1949-ben ott alakult meg a Hathalmi Állami Gazdaság, ami később a Pápai Állami Gazdaság üzemegysége lett.
Jókay-Ihász Lajos így Amerikában fejezte be a tanulmányait, a Michigani Állami Egyetemen szerzett diplomát. Szakterülete a tejipari fejlesztések volt, ennek köszönhetően kapott állást 1956-ban az amerikai hadsereg élelmiszer-kísérleti intézetében, a chicagói Armed Forces Food and Container Institute-ban. Kutató és gyártmányfejlesztő lett, így került később abba a csoportba, ami a Mercury-űrhajósoknak készített ételeket. A már említett John Glenn menüjéért Jókay-Ihász felelt.
A kutató többek között liofilizálással (fagyasztva szárítás) kísérletezett és ezzel a technológiával olyan ételeket gyártott, amik gyorsan pótolják az energiát és könnyen ehetők extrém körülmények között is. Egyik legsikeresebb „fogása” a malátástejpor-tabletta volt, amiből Glenn is fogyasztott, később pedig a Gemini-program asztronautái is ették Jókay-Ihász ételeit. Ma már másfajta kosztot kapnak az űrhajósok, de Jókay-Ihász találmányainak egy része még ma is megtalálható az amerikai hadsereg túlélőcsomagjaiban. A magyar élelmiszermérnök rendszeresen publikálta eredményeit, és több szabadalmat is jegyzett.
Jókay-Ihász a hatvanas években új állást kapott egy kukoricafeldolgozó üzemben, majd rövidesen meghívták a G. D. Searle gyógyszergyárhoz. Ott évek kutatómunkájával részt vett az aszpartám nevű mesterséges édesítőszer kifejlesztésében. Az aszpartám ma az egyik legelterjedtebb cukorpótló, például a diétás üdítők többségében megtalálható. A WHO tavalyi állásfoglalása szerint nagyobb mennyiségben rákkeltő lehet, de mértékkel fogyasztva biztonságos.
Noha külföldön ért el sikereket, Jókay-Ihász megőrizte a nemzeti identitását. Chicagóban a helyi magyar közösség és több magyar szervezet egyik központi alakja lett. Cserkészcsapatot szervezett, és sokat tett azért, hogy a Chicago környékére kivándorló magyarok megőrizhessék a kultúrájukat. Magyar emigráns nőt vett feleségül 1958-ban, három gyermekének a magyar nyelvet is megtanította.
Bár előbb is hazalátogathatott volna, csak a rendszerváltás után járt Magyarországon. 1992-ben utazott haza, Károly fia budapesti esküvőjére, illetve az ötvenedik érettségi találkozójára. Egy hónapot töltött otthon, ezalatt felkereste az egykori birtokot és gyerekkora helyszíneit. Több látogatásra már sajnos nem volt lehetősége: rákot diagnosztizáltak nála és 1993. február 1-jén Chicagóban meghalt. Végakaratának megfelelően a család Hathalompusztán temette el őt. Ma gyermekei és unokái közül többen Magyarországon élnek. Édesapjuk, nagypapájuk emlékére alapítványt alapítottak, ami Jókay-Ihász Lajos egykori pápai alma materének diákjait segíti.
