Amikor egy ismerőse testvérének a barátja (hiszen ön biztosan nem!) rossz jegyet kapott az iskolában, jó eséllyel elhangzott az a vigasztalás, hogy üsse kő, hát még maga Einstein is megbukott matekból, ettől még bármi elérhető az életben! Esetleg ugyanennek az a változata, hogy lám, ez is bizonyítja, hogy az iskolának nem sok értelme van, úgyse ez fogja meghatározni, ki hova jut.
Kétségtelenül megnyugtatóan hangzik, hogy még a történelem egyik legnagyobb koponyáján is kifogott a matekdoga, de még ha azt a kérdést félre is tesszük, hogy egyáltalán van-e értelmük az iskolai osztályzatoknak, van itt egy kis probléma: Einstein bukásának története tévhit, hiába tartja magát makacsul hosszú évtizedek óta. Szaladjunk is végig címszavakban az életén, hogy aztán láthassuk, honnan eredhet ez a tévhit!
Albert Einstein 1879-ben született Németországban, de a középiskolát már Svájcban fejezte be, majd 1900-ban a tanári diplomáját és 1905-ben a fizika doktoriját is Zürichben szerezte meg. Ekkoriban publikálta a modern fizikát megalapozó négy tanulmányát, amelyeket szokás annus mirabilis cikkeknek is nevezni, mert egyetlen éven belül, 1905-ben jelentek meg a német Annalen der Physik folyóiratban (a latin kifejezés azt jelenti, csodaév). 1915-ben mutatta be az általános relativitáselméletet. 1921-ben Nobel-díjat kapott.
Mivel friss diplomás tanárként nem kapott állást Zürichben, 1902 és 1909 között Bernben, a svájci szabadalmi hivatalban dolgozott elektronikai szabadalmak elbírálásán. Ezután Bernben, Zürichben, Prágában és Berlinben is tanított egyetemen. 1933-ben épp az Egyesült Államokban volt, amikor Hitler hatalomra jutott, így már nem is tért vissza Németországba. Még abban az évben helyezkedett el a New Jersey állambeli Princetonban található, Institute for Advanced Study nevű tudományos intézetben, ahol 1955-ös haláláig dolgozott.
Már maga az életrajz is cáfol egy másik közkeletű tévhitet, miszerint Einstein diploma nélkül forradalmasította volna a fizikát. De valójában már gyerekként is kifejezetten tehetségesnek mutatkozott fizikából és matematikából is. Tizenkét évesen kidolgozott egy bizonyítást a Pitagorasz-tételre, tizennégy évesen már készségszinten végezte a matematikai analízist. Mindeközben Kantot olvasott, aki tizenhárom évesen a kedvenc filozófusa lett, miután elolvasta tőle A tiszta ész kritikáját. A magolást saját bevallása szerint valóban nem szerette, a kreativitás halálának tartotta, és nem is minden tartárgyat kedvelt egyformán, de világ életében jó jegyei voltak, és fel sem merült, hogy megbukjon, különösen nem matekból.
Megbukott viszont az egyetemi felvételijén – de ehhez hozzá kell tenni, hogy tizenhat évesen, másfél évvel az érettségije előtt próbálkozott vele, ráadásul franciául. Akkoriban még a müncheni Luitpold Gimnáziumba járt, amelyet azóta át is neveztek Albert Einstein Gimnáziummá. 1895-ben úgy döntött, megpróbál bekerülni a zürichi politechnikumba, mai nevén az ETH Zürichbe, annak ellenére, hogy nem sokat tudott még franciául. Adná magát, hogy innen ered a matekbukás legendája, de épp a matekos és a fizikás rész volt az, ami már ekkor jól sikerült neki.
Ezután már Svájcban, Aargau kanton iskolájában befejezte a középiskolai tanulmányait, majd egy évvel később újra megpróbálkozott a felvételivel, ekkor már sikerrel. Az egyetemi tanulmányai azonban nem bizonyultak sikersztorinak: a diplomáját megszerezte, de nem kiemelkedő eredménnyel, és a tanárai sem kifejezetten kedvelték, mert inkább saját magát szerette tanítani, mint órája járni – ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a diplomázás után nem kapott tanári állást, és csak baráti segítséggel tudott elhelyezkedni a szabadalmi hivatalnál.
Érdekesség, hogy az aargaui iskolában Einstein utolsó évében, 1896-ban változtatták meg az osztályozási rendszert, akkortól számított az 1-es a legalacsonyabb osztályzatnak, és a 6-os a legmagasabbnak, míg korábban épp fordítva volt. Egyértelmű bizonyíték nincs rá, de egy lehetséges magyarázat, hogy Einstein korábbi 1-esét nézte valaki utólag bukást érő jegynek.
A matekbukás legendája egyébként már Einstein életében is terjedt. 1935-ben, amikor szembesítették egy ezt állító újságcikkel, csak nevetve annyit mondott: „Tizenöt éves korom előtt elsajátítottam a differenciál- és integrálszámítást.”
(Források: Washington Post, History.com, HowStuffWorks, Ripley’s, West Texas A&M University, Wikipedia)
