Ha egy kutya csóválja a farkát, az csakis jót jelenthet, ezt mindenki tudja. Ha megzörgetjük a pórázt, előszedjük a jutalomfalatot vagy csak megvakarásszuk a fülük tövét, garantáltan farokcsóválás lesz az eredmény, amiből könnyű leszűrni, hogy a kutyáknál ez a boldogság jele. A jelenlegi ismereteink szerint viszont ennél összetettebb a helyzet: nem csak az merül fel, hogy gesztikulációk kiterjedtebb rendszeréről van szó, hanem az is, hogy a kutyák a háziasítás miatt kezdtek el farkat csóválni, sőt, még az is lehetséges, hogy az ember direkt tenyésztette ki így a legjobb barátait.
Ez utóbbi elmélet jól mutatja, hogy mennyire forró téma manapság is a kutyák farokcsóválása, ezt ugyanis egy január közepén publikált tanulmányban vetette fel egy kutatócsoport. Két lehetséges elméletről írtak, amelyek megmagyarázhatják, hogy a kutyák háziasítása során miért alakult ki a farokcsóválás. Az egyik szerint ez csak egy mellékterméke az engedelmességre és a szelídségre irányuló szelektív tenyésztésnek, amire bizonyíték lehet például az, hogy egy korábbi kísérletben kiderült, hogy a háziasított ezüstrókáknál több generáció után szintén gyakoribbá vált a farokcsóválás.
A másik elmélet azt feltételezi, hogy a farokcsóválás maga volt a kívánt tulajdonság, méghozzá azért, mert az emberek rendkívül hajlamosak a ritmikus dolgok felismerésére, farokcsóválás pedig tipikusan egy ritmusos, ismétlődő tevékenység. Azt kutatások is bizonyítják, hogy az ilyen ingerek beindítják az agy jutalomközpontjának egyes részeit, a kutatók szerint így simán lehet, hogy őseink emiatt tudatosan vagy tudat alatt preferálták azokat a kutyákat, amelyek gyakrabban csóválták a farkukat.
Azt természetesen nem állítják a kutatók, hogy akár erre, akár az első blikkre hihetőbbnek tűnő elméletükre perdöntő bizonyítékokkal rendelkeznének, mint írják, ehhez további kísérletekre lesz szükség. Az ugyanakkor korábbi kutatások alapján egyértelmű, hogy a kutyák minden kutyafélénél előbb járnak farokcsóválásban – a kézhez szoktatott farkaskölykök ritkábban csinálnak ilyet és később is kezdik a kutyakölyköknél –, és az is biztos, hogy a kutyák bizonyos helyzetekben többet csóválják a farkukat emberek társaságában.
A tanulmányra reagálva mások azt is felvetették, hogy az emberek tényleg direkt tenyésztették a farokcsóválásra hajlamosabb kutyákat, de nem azért, mert tetszett nekik a csóválás ritmikus jellege. Lehetségesnek tűnik például az, hogy a kutyák azért tértek át fokozatosan a farokcsóválásra, mert az embereket idegesítette, amikor ugattak, és egyre inkább ezzel fejezték ki az érzelmeiket. Ezt támaszthatja alá, hogy bár az emberek pozitívan reagálnak a ritmusos dolgokra, a farokcsóváláshoz nem társul hang, pedig ez nagy szerepet játszik a pozitív reakció kiváltásában.
Miután a csóválás sokkal kisebb mértékben, de a farkasoknál is jelen van, az sincs kizárva, hogy az őseink azért tenyésztettek farokcsóváló kutyákat, mert ezt egy könnyen észrevehető és értelmezhető jelnek tekintették.
A kutyák nemcsak az emberekkel való interakció során csóválják a farkukat, a többi kutyával való kommunikációban is komoly szerepe van ennek, sőt, olyan tárgyak is kiválthatják a reakciót, mint a cikk elején említett póráz. A Scientific Americannek egy szakértő azt mondta, hogy a farokcsóválás alapvetően azt jelzi, hogy a kutya örül nekünk, és jelzi, hogy nem jelent ránk veszélyt, de a sebessége is hordoz jelentést – minél gyorsabb, annál izgatottabb és/vagy boldogabb az eb –, és a farok ezen túl is tud üzeneteket közvetíteni a dominancia kimutatásától a behódolásig.
Ez nyilván nem is meglepő, a kutyák a testbeszéd számos formáját használják, a farkukkal való varázslás mellett a vicsorgás, a fülük behúzása és a hátra fordulás is fontos kommunikációs elemek. És persze az is, amikor oldalra billenti a fejüket, amiről néhány éve az ELTE Etológia Tanszékén készült kutatás, ebből pedig kiderült, hogy azok a kutyák, amelyek képesek megtanulni játékaik nevét, akkor csinálják ezt, amikor meghallják, hogy a gazda valamelyik játékot kéri. A farokcsóválás tehát arra is jó, hogy már jó messziről jelzi a kutya érzéseit, ami minden helyzetben elég hasznos.
