Miközben körülötte tízezrek haltak meg, egy olasz város kitalálta, hogyan játssza ki a fekete halált

A Covid évei alatt mi is a saját bőrünkön érezhettük, hogy milyenek is a járványintézkedések. A karantén és a fertőtlenítés is több száz éves praktika, de persze csak akkor érnek valamit, ha ezeket rendesen és mindenki alkalmazza. Az egyik legjobb példa erre Ferrara. Az észak-olaszországi városban olyan állhatatosak és fegyelmezettek voltak a polgárok és a város irányítói, hogy alig volt halálesetük, miközben a száz kilométerrel odébb lévő Velencében 45 ezren vesztek oda a pestisjárványban 1629 és 1631 között.

A pestisről sokáig úgy tartották, hogy a földrengések közben felszabadult romlott levegő okozza, vagy egyszerűen isteni büntetés, esetleg a Jupiter és Szaturnusz együttállása hozta létre. Pedig valójában a betegséget okozó baktériumokat bolhák vagy melegvérű állatok, kutyák, macskák, patkányok tudják terjeszteni köztes gazdaként, és a kór cseppfertőzéssel is terjed. Ha valahol nem megfelelőek a higiéniai viszonyok, mint például egy sűrűn lakott, szeméttel borított és bűzlő városban, ott még nagyobb eséllyel terjedt a pestis. A középkori városok jó része pedig jó táptalajt szolgáltatott neki.

Olaszországban 1347-ben jelent meg a pestis, vagy ahogy akkoriban emlegették, a fekete halál. Bár nem tudták pontosan, hogyan terjed járványszerűen a betegség, már a kezdetektől logikus és egyszerű lépésekkel próbálták megfékezni. A fertőzött területekről érkező utazókat egyszerűen nem engedték be a városokba, a lehetséges fertőzötteket pedig karanténba zárták.

A pestis a következő három évszázadban többször végigsöpört az olasz városállamokon is, ami a védekezést is egyre kifinomultabbá tette. Bár szinte mindenhol ugyanazokat a szabályokat alkalmazták, a 16–17. században a 30 ezres lakosú Ferrara vált a legsikeresebbé.

A hatékonyság a szigorú határvédelem, a végletekig erőltetett köztisztaság és a személyi higiénia elegyéből eredt, de hozzájárultak olyan gyógyszerek és olajok is, amelyeknek antimikrobiális hatásuk volt, állapította meg korabeli kéziratokból a Ferrarai Egyetem kutatócsoportja. A többi olasz város is ezekkel az eszközökkel védekezhetett, de alighanem Ferrara volt az, ami a legszigorúbban végrehajtotta és -hajtatta az intézkedéseket.

A 15. századtól kezdve a nagyobb olasz városok, mint Velence vagy Firenze, állandó kapcsolatban álltak a kisebbekkel, mint például Ferrarával, hogy nyomon tudják követni a kitörő pestisjárványokat. A városok a bejövő információk alapján hirdettek ki veszélyességi szinteket, és döntötték el, milyen intézkedéseket vezessenek be, mondta a Historynak John Henderson, a londoni Birbeck Egyetem professzora.

A legmagasabb riasztási szintnél Ferrarában kettő kivételével bezárták a város kapuit, és egy nemesekből, városi tisztviselőkből, patikusokból, orvosokból álló megfigyelőcsoportot hoztak létre. Ez a csoport ellenőrizte a városkapun belépni kívánok okmányait. Csak azt engedték be, aki igazolni tudta, hogy pestismentes övezetből érkezett, de ezzel együtt orvosi vizsgálatot is tartottak, hogy mutatja-e az utazó a betegség bármelyik jelét. Aki megpróbált erőszakosan bejutni a városba, azt bárki büntetlenül megölhette, és a városkapuknál akasztófákat is kihelyeztek, ha a súlyosabb kihágásokat gyorsan meg kellett torolni.

A városon belül is éberen figyelték a fertőzésgyanús eseteket, és akiken tüneteket véltek felfedezni, azt a városfalon kívül lévő két pestiskórház egyikébe szállították.

Ferrara az orvosaira is nagyon ügyelt, ha nem volt muszáj, ők nem mentek ki az ellenőrzésekre, és a pestiskórházakba sem léphettek, mondván, oda elég a borbélyok és sebészek vagy valamilyen vallásos személy szakértelme. A város tudta, hogy nagyobb bajban lehet, ha a gyógyítóit elveszíti.

A városban minden gyanús esetet úgy kezeltek, mintha igazi lenne, és a betegekkel közvetlenül érintkezőket karantén alá helyezték, és az ellátásukról a közösség gondoskodott. A városi tanács fizette a házak kitakaríttatását, vagy megtérítette azokat a károkat, amelyek például a szükségesnek vélt bútorégetésből eredtek.

Ahogy a Covidnál, sok esetben a pestisnél is megpróbálták csökkenteni a találkozások számát. Azokban a falvakban, ahol fertőzött volt, a templomból eltávolították a padokat, hogy ne ott gyülekezzenek az emberek, és egy hordozható kápolnából tartottak nekik miséket.

1546-ban Girolamo Fracastoro olasz orvos egészen jól megközelítette, hogyan válhatott járványossá a pestis. A baktériumok létéről akkor még nem volt egzakt tudásuk, de Fracastoro már betegségmagvakról beszélt, amelyek emberről emberre képesek terjedni úgy, hogy ragacsos tulajdonságuk miatt megtapadnak a ruhákon és tárgyakon is.

Ferrarában tudatában voltak annak, hogy a mocsok egyenlő lehet a betegséggel, ezért kampányszerűen söpörték az utcákat, eltávolították onnan a kutyákat, macskákat és csirkéket, és fertőtlenítőként mészport szórtak azokra a felületekre, amelyekkel fertőzöttek érintkezhettek. Fertőtlenítő vagy annak vélt módszerekkel a polgárok a házakban is éltek. A sérült vagy repedt bútorokat a szabadban égették el, az értékesebb tárgyakat a tűz közelében melegítették fel. A lakásban 15 napon át parfümöket permeteztek szét, a ruhákat napon szárították, és azokat is jól beparfümözték.

Annak is tudatában voltak, hogy az állatbőröknek, szőrméknek is valamilyen módon közük lehet a betegséghez, ezért azokat is igyekeztek tisztán tartani és a lehető leghamarabb elvinni a cserzővargához.

A személyes higiéniai érdekében több előírást bevezettek és számos szert használtak, de a leghatásosabbnak a Composito nevű gyógyhatású olajat vélték. Ezt az olajat a városházán, egy lezárt ládában tárolták, és csak pestis idején lehetett kinyitni és kiosztani. A spanyol Pedro Castagno által kikevert olaj antibakteriális hatású sáfrányt, mirhát, valamint vipera- és skorpióméreg-kivonatot is tartalmazott. Az olajjal szinte szertartásos tisztálkodást kellett végezni, és alighanem ez legalább annyira fontos volt a hatás szempontjából, mint az összetétele.

Az 1629–31-es pestisjárvány idején több olasz város hatalmas veszteségeket szenvedett, Milánóban 86 ezren haltak meg, Verona lakosainak 61 százaléka, 33 ezer ember elhunyt, és még lehet sorolni a tízezernél több pestises halálesetet a különböző városoknál. A legnagyobb körültekintés ellenére Ferrarában is voltak áldozatok, de a fellelhető adatok szerint csak pár százan haltak meg, a többségük ráadásul a városfalakon kívüli kórházakban.

Ferrara pestismentessége feltehetőleg nemcsak az intézkedésein múlt, hanem az előnyös helyi viszonyain is. A nagyobb városokhoz képest nem volt sűrű a lakosságszám, jól átszellőzött a település, a viszonylag alacsony páratartalom pedig sem a cseppfertőzésnek, sem a bolhák szaporodásának nem kedvezett.