Alfred Hitchcock brit rendezőlegendára jogosan hivatkozik a félelemkeltés nagy mestereként az utókor. A Szédülés, a Psycho, a Madarak és más kultuszfilmek rendezőjével kapcsolatban gyakran felmerül, hogy amúgy egy érzékeny különc volt, akinek furcsa szokásairól gyakran hírt adott a korabeli sajtó. Így több tucat szájról szájra terjedő anekdota, mítosz és hihetetlennek hangzó, mégis igaz történet maradt ránk Hitchcockról, akinél keresve sem találhatnánk mitologizáltabb rendezőt.
„Nem bírom a veszekedést, nem bírom az emberek közti indulatokat. A gyűlölet elpazarolt energia, teljesen kontraproduktív. Nagyon érzékeny is vagyok. Elég egy heves szó, ha egy hozzám közel álló embertől jön, az még napokig tud fájni” – mondta Hitchcock 1964-ben, amikor a boldogság definíciójáról faggatták egy interjúban. Arról is akadnak információk, hogy Hitchcock cölibátusban élt feleségével, Almával, akivel saját bevallása szerint összesen egy alkalommal szexelt életében.
Lelkes elemzői rendszeresen megemlítik, hogy elfojtott vágyait és fantáziáit a filmvásznon élhette ki, tekintve, hogy a testiség visszatérő elem volt a filmjeiben. Mások költőien azt hangsúlyozzák, hogy bár két felesége is volt, valójában egy nő töltött be igazán fontos szerepet az életében: a szőke hajú, elegánsan öltözködő, kifürkészhetetlen hölgy archetípusa, akit a felszín alatt erős szexualitás fűt. A leírás valóban ráhúzható tipikus karaktereire.
Edward White, az Alfred Hitchcock 12 élete című életrajzi könyv szerzője ellentmondásosnak és összetettnek írta le a rendező és a nők viszonyát. Egyrészt „nőkkel vette körül magát, kereste a barátságukat, olyan lehetőségeket adott nekik, amilyeneket kevés hozzá hasonló, nagy tekintéllyel bíró férfi, és büszkén támogatta a munkájukat”. Másfelől azonban „a nőkön keresztül felfedte önmaga legsötétebb, legkellemetlenebb részeit”.
Hitchcocknak 2016-ban egy zaklatási ügye is napvilágra került, Tippi Hedren színésznő vádolta meg azzal az 1980-ban elhunyt rendezőt, hogy a 60-as években a Madarak forgatása során szexuálisan zaklatta őt. Ezt pár nappal később filmes szakértők, a Madarak stábja és Hitchcock életrajzírója is cáfolta, védelmükbe véve a rendezőt. Edward White szerint a rendező J. Alfred Prufrock és Benny Hill különös keveréke volt, az angolokra jellemző elfojtás és szemérmetlenség találkozása, ami talán ugyanannak az éremnek a két oldala.
Ezt az Unherd szerzője is idézte a „Hitchcock félelemben élt” című cikkében. A hangzatos cím nem véletlen: a 80 évesen elhunyt legenda valóban szokatlan fóbiákkal küzdött. Peter Ackroyd Alfred Hitchcock: A Brief Life című életrajzi kötete szerint például a filmes feszültségteremtés mestere szó szerint rettegett a tekintélyes, szigorú embertípusoktól. Ezt többek közt azzal magyarázzák, hogy a fiatal Hitchcock elhízott és magányos gyerek volt, aki feltehetőleg önbizalomhiányban is szenvedett. Mindez a gyakorlatban azt jelentette, hogy felnőtt korában is szinte betegesen félt a rendőröktől, a tanároktól, a papoktól, az idegenektől és a nagy, zsúfolt tömegektől, a víztől, a magasságtól és a zuhanástól – és mindezeken felül különösképp irtózott a tojástól.
„Félek a tojástól, egyenesen undorodom tőle. Egy kerek, fehér, lyuk nélküli izé, amit ha feltörsz, benne van az a sárga dolog. Láttál már valaha undorítóbbat annál, mint amikor eltörik egy tojás, és kiömlik belőle az a sárga folyadék?”
A Telegraph szerint ezt maga Hitchcock mondta Oriana Fallaci olasz újságírónak, amikor 1963 májusában bemutatták az azonnal ikonikussá váló Madarak című filmjét. Fallaci a premier után tudta elcsípni a filmest, aki ennél bővebben is vallott szokatlan félelmeiről, megerősítve fenti lista egyes pontjait. „Mindentől félek: a betörőktől, a rendőröktől, a tömegtől és a vasárnapoktól is” – mondta, hozzátéve, hogy saját filmjeit is rettegéssel nézi vissza, a félelmeit összesítő listákon e fóbiája is gyakran visszaköszön. Fallaci izgalmas interjúja itt olvasható el teljes terjedelmében.
Hitchcock többször is hangsúlyozta, hogy a tojásoktól különösen viszolyog, és a horror műfaj egyik nagy úttörőjeként sokkal szebbnek találja a vért, mint a tojás törékeny héja mögött megbúvó furcsa állagú sárga valamit, aminek a színe nagyban hozzájárult az undorfaktorhoz. „A vér szép piros színű. A tojássárgája azonban sárga és visszataszító. Soha nem is kóstoltam” – nyilatkozta feldúltan Hitchcock.
Utóbb kiderült, hogy az az állítás, miszerint a rendező soha nem evett tojást, azért nem igaz: egyik életrajzírójának, John Russell Taylornak Hitchcock elmondta, hogy fiatalabb korában még ízlett is neki a buggyantott tojásos pirítós, a szerző pedig rögtön kapcsolt és felemlegette Hitchcocknak a saját korábbi szavait.
„Jó, talán ehettem egy-két tojást, amikor fiatal voltam” – reagált erre a rendező, aki a Grunge cikke szerint apjától örökölhette ezt az ellenszenvet. William Hitchcock ki nem állhatta a tojást, de még a sajtot is gyűlölte, aminek rendszeresen hangot adott. Ő amúgy nagyban hozzájárulhatott a rendező rendőrfóbiájának kialakulásához is. Amikor a rendező 11 éves volt, édesapja egy rendőrismerőse segítségével bezáratta egy cellába a fiát, így leckéztette meg, amiért egyszer későn ért haza. Az ifjú Hitchcock csak egy éjszakára került ugyan rács mögé, de egy életre megutálta a rendőrséget.
Visszatérve a kerek, fehér, törékeny izékhez: Hitchcock fóbiájának hivatalos neve is van: a tojásoktól való félelemre a pszichológiai terminológia szerint „ovaphobia” néven szokás hivatkozni, ez a latin „ova” szóból ered, ami értelemszerűen tojást jelent.
És meglepően sokakat érint valamilyen szinten: egészen szórakoztató látni, hogy mennyi embert köt össze a tojás iránt érzett undor a közösségi médiában. A TikTokon például több mint 13 ezer hozzászólás érkezett a fenti, milliós megtekintést karcoló videó alá, ami kész lavinát indított el: ezután felhasználók ezrei kezdtek arról a felismerésről posztolni, amikor tojást eszel, és eközben rádöbbensz, hogy az igazából egy nagy petesejt, és úrrá lesz rajtad a pánik.
Madár jó, tojás rossz
Érdekes látni az ellentmondást, ami Hitchcock egész pályáját jellemzi. Míg egy csomó élettelen tárgytól, vagy akár ételektől is félt, a madarakat például imádta – és egyben a legendás filmjével rengeteg emberben keltett félelmet irántuk. Merthogy az 1963-as Madarak pont az ornitofóbiára, a tojásiszonyhoz képest még többek által átélt madárfélelemre épít, és varjak, hollók és sirályok terrorizálják benne Bodega Bay védtelen lakóit.
„Egy feldarabolt hullát szemrebbenés nélkül tudok nézni, de egy döglött madár látványát nem bírom elviselni – mondta a rendező Oriana Fallacinak 1963-ban. – Túl szívszorító. Még azt sem bírom elviselni, hogy szenvednek, vagy hogy elfáradnak.” Ezzel utalhatott a Madarak forgatására is, ahol mindig jelen volt egy szakember, aki figyelt arra, hogy a filmhez használt 1500 jól edzett varjúnak ne essen bántódása.
Alfred Hitchcock és Walt Disney viharos viszonyáról korábban itt írtunk Észkombájnt.
(Telegraph, Independent, Grunge, Unherd)