2023. november 6. – 05:06
A rómaiak a gombát az istenek eledelének tartották. Nero császár azzal viccelődött, hogy Claudiust is a gomba tette istenné, arra utalva ezzel, hogy gombával mérgezték meg az elődjét, akit halála után istenné avattak. Nem véletlen, hogy a gombát sokan fenntartásokkal kezelik, akár még a boltban vásároltat sem hajlandók megenni. Vannak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem törődnek azzal, hogy egy étel mérgező lehet, ha finom, sőt talán még növeli is az étkezés izgalmát, ha veszélyes is lehet. Jól ismert, hogy a japán fugu olyan halból készül, aminek csak kis része ehető, a többi erős idegmérget tartalmaz. Ahhoz, hogy valaki fuguszakács lehessen, és engedélyt kapjon ennek a halnak a feldolgozására, két-három évig kell tanulnia, és csak egy komoly vizsga után (amin csak a jelentkezők harmada megy át) kapja meg a gömbhaljogosítványt.
A gombák között is van olyan, amit egyes helyeken csemegének tartanak, míg máshol szóba sem kerülne, hogy megegyék. A redős papsapkagomba, ami a tudományos világban csak Gyromitra esculenta néven ismerős, hazánkban is mérgező gombaként van számontartva, ha a gombavizsgáló megtalálja valakinek a kosarában, azonnal kihajítja onnan. Ez már csak azért is érdekes, mert a latin esculenta annyit tesz: ehető.
Nagyjából hasonlóan gondolkodnak a redős papsapkagombáról a világon mindenhol, a skandináv országok kivételével. Itt ez a fenyvesekben termő gomba régóta számít csemegének, de csak Svédországban évente száz körül van a mérgezések száma, amik szerencsére általában nem halálosak, de kórházi kezelést igényelnek. Ezért aztán a gomba árusítása és éttermi használata tiltott. Kivéve Finnországot, ahol nem hajlandók lemondani róla, évente több mint húsz tonna kerül belőle a boltokba. Természetesen a szabályozás itt is nagyon szigorú, csak úgy árusítható a gomba, hogy felhívják a figyelmet a veszélyeire, és minden eladott adag mellé egy útmutatót is adnak az elkészítés helyes módjáról.
Az elkészítéssel megpróbálják a méreganyagot (aminek giromitrin a neve) eltávolítani a gombából. Ehhez többször forralják hosszabban, és a forralások között átmossák. Korábban úgy vélték, hogy a szárítás is csökkentheti a méreganyag-mennyiséget, de kiderült, hogy az nincsen hatással erre. A nyers gombát megfogni sem szabad, és arra is figyelni kell, hogy jól szellőzzön a helyiség, amiben előkészítik, de három-négy forralás és átmosás után már biztonságosan fogyasztható.
A giromitrin a szervezetben gyorsan monometil-hidrazinná (MMH) bomlik, és igazából ez a vegyület az, ami problémákat okoz. Maga az MMH nagyon instabil, reaktív vegyület, ezért károsítja a májat, a bélrendszert, de a legveszélyesebb hatása az idegsejtben alakul ki. Az MMH ugyanis kapcsolódik a B6-vitaminhoz, ami pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az idegsejtek közti kommunikációt végző egyik kémiai anyagot, a GABA-t (gamma-aminovajsav) állítsa elő a sejt. Ha tehát akár csak kis mennyiségben is van MMH az idegrendszerben, pár óra alatt kifogynak a GABA-készletek, és azok a sejtek, amik ezt használnák, működésképtelenek lesznek. Rángásos görcsök, eszméletvesztés, akár kóma is kialakulhat, és a szervezet szinte minden része, a vese, a máj, a vörösvértestek is felmondják a szolgálatot. A mérgezés a korábbi szakaszaiban még kezelhető B6-vitamin beadásával, bár a májkárosodást ez sem fordítja vissza.
Vannak olyan vélekedések is, amik szerint a giromitrin felhalmozódik a szervezetben, tartós fogyasztása ezért még a legnagyobb óvintézkedések mellett is problémát okozhat. Felmerült az is, hogy a méreganyag a rákos daganatok kialakulásáért is felelős lehet, ezért is kellett szabadkoznia a svéd sztárszakácsnak, Paul Svenssonnak, mert egy tévéműsorban ezt a gombát használta, mondván, hogy nem tudott a karcinogén hatásáról. Egyes kutatások egy izomsorvadásos betegséggel is kapcsolatba hozták a papsapkagomba rendszeres fogyasztását, de itt is további vizsgálatokra van szükség a teljes bizonyossághoz.
A szervezetben méreg, a rakétában üzemanyag
Az, hogy az MMH ennyire reaktív, nemcsak gondot okoz, de kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy rakéták üzemanyaga legyen. A rakéta-üzemanyagoknál az elsődleges cél, hogy a reakcióból, ami lejátszódik a rakétában, minél nagyobb mennyiségű gáz képződjön, ami a fúvókán távozva meghajtja a rakétát. Fontos még, hogy mekkora az anyag sűrűsége, hiszen ez minél kisebb, annál nagyobb tartályra van szükség, ami növeli a rakéta tömegét. Lényeges még, hogy milyen az üzemanyag halmazállapota: a jó rakéta-üzemanyag földi körülmények között folyékony, tehát nem igényel hűtést, mint például a folyékony hidrogén, de nem is fagy meg könnyen, hogy minél kevésbé kelljen melegíteni, hőszigetelni az űrben.
Az is előnyös, ha a kémiai folyamat gyorsan beindítható és gyorsan le is állítható: az MMH, ha dinitrogén-tetroxiddal (NTO) keverik, azonnal reakcióba kezd, de elég elzárni a csapot, és le is áll a folyamat. Ezeknek az anyagoknak a sűrűsége viszonylag magas, és a fagyáspontjuk is kedvező, nem véletlen, hogy előszeretettel alkalmazták őket rakétákban már az ötvenes évektől. Az egyetlen gond az MMH-val, hogy rettenetesen mérgező, így nem szívesen pancsol vele senki. Vannak olyan üzemanyagok is, amik erősebb tolóerőt fejtenek ki, de más tulajdonságaikban nem olyan előnyösek, így a mai napig használja a NASA az űrben végrehajtott manőverekhez, és a SpaceX Draco rakétáit is ez hajtja.
Természetesen az ipar nem papsapkagombából állítja elő az üzemanyagot, de azért jusson eszünkbe, amikor egy-egy fellövést nézünk, hogy ott bizony a finn csemege méreganyaga (pontosabban a szervezetben belőle keletkező MMH) dolgozik.