„Minél többet maradok, annál jobban meg vagyok győződve arról, hogy Hollywoodot nem a nagydarab fiúknak tervezték”
– mondta Laird Cregar egy interjúban 1942-ben, két évvel azután, hogy valamennyire befutott az amerikai filmgyártásban, és két évvel azelőtt, hogy megállt a szíve egy különösen intenzív diéta után. Harmincegy éves volt.
Cregar mindig is nagy volt, de ez adta a karakterét: húszéves korára 198 centi magas volt, és 150 kilót nyomott, az arca pedig mindig sokkal idősebbnek hazudta, mint amennyi valójában volt. Hollywoodban mindig is a fordítottja volt jellemző, férfiak és nők is letagadják a korukat, fiatalabbnak adják ki magukat, adott esetben mindent megpróbálnak, hogy szembeszálljanak az idő múlásával. Cregart pont az ellenkezője tette ismertté arra a pár évre, egyszerűen senki sem hitte volna el neki, hogy még szinte el sem múlt harminc.
Élete és legfőképpen a halála ékes példája egy félrement karriernek. Miután a saját jogán felkapaszkodott Hollywoodba, elkezdett testhezálló szerepeket kapni – volt joviális kalóz, pszichopata rendőr és a legismertebb szerepében maga Hasfelmetsző Jack az 1944-es The Lodger című thrillerben. Cregar viszont elhatározta, hogy ezektől a szerepektől és az ezekhez vezető testtől akar megszabadulni, le akar adni minimum ötven kilót, és az akkor még nem annyira elterjedt plasztikai beavatkozásra is szüksége lesz. Egész életében szépfiú akart lenni, de már nem érte meg a műtétet.
Samuel Laird Cregar 1913-ban született Philadelphiában egy középosztálybeli családban. Már gyerekkorában is szokatlanul magas és testes volt. És már gyerekkorában is elkezdte szórakoztatni a szomszédait az utánzással. Hajlamos volt később füllenteni a családi életével kapcsolatban, például azt állította, hogy apja befizette őt a nagy múltú Winchester College egyetemre az Egyesült Királyságban – annak ellenére, hogy apja már évek óta halott volt, mire diákkorba lépett. Azt is állította magáról, hogy Abraham Lincoln merénylője, Frank Wilkes Booth feleségének a leszármazottja. Booth sosem házasodott meg, de Cregar ennek ellenére többször is előhúzta ezt az anekdotát a tarsolyából.
Tények viszont vannak a fiatalkoráról: tizenöt éves korában Miamiba szökött, és a családjának hátrahagyott levelében azt írta, hogy ha utánamennek, megöli magát. Utánamentek, nem ölte meg magát. Megszökött Hollywoodba is, ahol mindenféle ismeretségen keresztül forgatási díszleteket bontott, de a munka nem volt tuti, amikor pedig elfogyott, akkor megint hazament. Beállt a tengerészgyalogsághoz, majd New Yorkban mozipénztárak előtt dolgozott olyan munkaerőként, aki a sorba állók között próbált rendet tenni. Később a kaliforniai Pasadena Playhouse társulatának tagja lett, és elkezdett felbukkanni különböző háttérszerepekben, egyikben autószerelő, másikban bírósági írnok volt.
Cregarnek viszont egy óriási vágya volt: Oscar Wilde-ot akarta eljátszani. Ez sikerült is neki, amikor beszervezte Charles O’Neal producert (Ryan O’Neal apját, Tatum O’Neal nagyapját), hogy finanszírozza meg az íróról szóló színdarabot, amiben ő játszaná a főszerepet. A darabot foggal-körömmel, de sikerült színpadra állítaniuk 1940-ben. Az Oscar Wilde pedig sikeres lett, pénzügyileg mérsékelten, de Cregar nevét széles körben ismertté tette, sztárok látogatták meg, végül pedig a Fox stúdió állandó szerződést kínált neki. Hirtelen a barátai is ismertek lettek: John Carradine-nal, Tyrone Powerrel cimborált, Paul Muni mellett játszott. Kalózos filmben, háborús filmben, film noirban, komédiában, torreádorok között játszódó romantikus filmben, gyakorlatilag bármiben helyet kapott a jellegzetes külseje miatt. De az egészségügyi problémái már itt megjelentek: 1941-ben kétszer is műtötték, de olyan gyorsan ment vissza dolgozni, hogy a sebei nem gyógyultak eléggé. Hasfali sérv alakult ki nála.
A külseje volt az, amivel Cregar mindig elégedetlen volt. 1943 szilveszterén beköltözött egy Los Angeles-i kórházba, hogy lefogyjon. Minden reggel onnan ment munkába, és minden este oda ment vissza, hogy elkerülje az éjjeli nassolásokat – egyszer azt mondta, hogy a kedvenc nassolnivalója lefekvés előtt a sült disznó. Egy átlagos napon ötezer kalóriát vitt be, ezt a kórházban nyolcszázra csökkentették. Bizonyos források szerint amfetaminokkal is segítették a fogyását, orvosi javaslata, mások szerint a pajzsmirigyébe is kapott injekciókat, hátha akkor könnyebben megy a folyamat. Évekig tervezte, hogy a hasfali sérvét megint megműtteti, de a műtét előtt le kellett fogynia, legalább negyven, de inkább ötven kilót.
Ha valaki mostanában különösen gonosznak tartja az angolszász bulvársajtót, akkor vegyen be pár nyugtatót, mielőtt beleolvas abba, hogy mi ment a negyvenes években Hollywoodban: „Ha egyszer megműtik, annyi gumi lesz a fűzőjében, hogy abból egy kocsi kerekei kijönnének” – írták 1942-ben a Hollywood Reporterben, ami rendszeresen számontartotta, hogy éppen hány kilónál tart a fogyásban.
A szexualitásáról is folyamatosan spekuláltak, amit az is szíthatott, hogy Cregar rendszeresen mutatkozott különböző vicces társasági eseményeken nőnek öltözve. Az 1943-es Oscar-díj után hivatalos volt egy ellenpartira, ahol a házigazda Danny Kaye kiosztotta a saját díjait, Cregar pedig megkapta a Fekete hattyúban nyújtott parókás szerepéért a Legjobb nőimitátornak járó díjat. A színész pedig felállt a buliban, és elkezdte kiparodizálni Greer Garson Oscar-beszédét, amit pár órával azelőtt tartott, amikor megkapta a legjobb színésznőnek járó szobrot a Mrs. Miniver című filmért. Garson a rosszindulatú pletyka szerint negyvenöt perces köszönőbeszédet tartott – valójában csak hat percig tartott –, amivel sokáig nevetség tárgya volt, Cregar pedig a buliban rögtön bele tudott helyezkedni a szerepébe. Az életrajzírója szerint ez az este a díjjal és a beszédparódiával sokak szemében egy coming out volt, mert a negyvenes évek Hollywoodja csak ennyit engedett meg magának. Egy ideig a bulvárlapok összehozták egy Peggy Stack nevű színésznővel, de a viszonyuk szerintük is elég hamar kifulladt.
1943 volt az év, amikor Cregar megkapta az első főszerepét: a The Lodger című thrillerben játszhatta Hasfelmetsző Jacket. A szerep óriási siker volt, annyira, hogy a színésznek még saját sztalkere is lett, egy tinédzser, aki a figyelméért még egy emeleti ablakból is kivetette magát. A lábát eltörte, de nem lett komolyabb baja. A színész több olyan levelet is kapott, amiben arról írtak, hogyan ölnék meg szívesen a filmbeli karakterét. Cregar ezért vissza akarta utasítani a következő lehetőséget, amit felajánlottak neki: nem akarta elvállalni a tudatán kívül gyilkoló zongorista szerepét a Hangover Square című filmben, mert nem akart több gonosz szerepet. Szépfiú akart lenni, egy hős, nem pedig valaki, aki mindig csak gonoszokat játszik. Végül elvállalta. Már csak a halála után jelent meg.
A Hangover Square forgatása alatt Cregar már kifejezetten rossz állapotban volt, színésztársai aggódtak miatta. Az évekkel azelőtt kialakult sérvét még mindig nem sikerült megműttetnie, amitől lázas volt, émelygett, hányt, a gyomra pedig alig működött. Az állítólagos amfetaminok sem segítettek az állapotán. 1944 őszén még utóforgatásokra volt szükség, de decemberben sikerült befeküdnie a műtétre. Pár nappal később azonban szívinfarktust kapott. Oxigénsátorba került, de nyolc órával később az elsőt egy újabb infarktus követte, amit nem élt túl. 1944. december 7-én meghalt, a hivatalos ok miatt a hasfali sérve okozta infarktus miatt.
A legenda, hogy gyomorszűkítő műtét miatt halt meg, még 2023-ban is élt. A TCM idén februárban levetítette a Hangover Square felújított változatát, ami után egy szakértő arról beszélt, hogy Cregar halálát egy ilyen beavatkozás okozta – annak ellenére, hogy ilyen operációkat csak tíz évvel a halála után végeztek először.
Laird Cregar önéletrajzírója szerint is nehéz eldönteni, hogy pontosan mi végezhetett a színésszel: a hiúság vagy a nyomás, hogy megfeleljen a stúdiórendszernek. Utólag beleolvasva az interjúiba vagy más nyilvános megszólalásaiba, egy olyan ember képe rajzolódik ki, akinek gyerekkorától kezdve probléma volt a súlya, és ezen változtatni akart, mindenáron. Tizenhat filmben szerepelt összesen.