2023. október 22. – 12:00
Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne hallanánk valahol a népszerű mondást: mindenkinek megvan a maga keresztje. Van egy hely Litvániában, ahol ennek a mondásnak nemcsak átvitt, hanem szó szerinti értelemben is valódi jelentése van:
Kryziu kalnas, vagyis Keresztek dombja (hegye) a hely neve.
A legközelebbi város a 100 ezres Šiauliai, ami az ország negyedik legnagyobb városa, de a városnak messze nincs olyan turisztikai látványossága, mint a tőle 12 kilométerre fekvő domb, amit előfordul, hogy a nyári időszakban naponta ezrek is meglátogatnak. És nagyon sokan nem üres kézzel, hanem kereszttel érkeznek, amit ott is hagynak. A keresztek különböző méretűek, különböző anyagból készültek, némelyik egészen különleges fából.
Bár a domb nem a világörökség része, az ország egyik legfontosabb jelképe. Egy olyan erős és összetéveszthetetlen szimbólum, amiről mindenki tudja, micsoda és merre van. Sőt, látva a lengyel keresztek számát, ők is ismerik és szintén kegyhelyként tisztelik.
A dombra a középkorban egy földvár épült, a legenda szerint ezt a Zemaitia földjéhez tartozó kisebb erődöt megtámadták, a falvakat felgyújtották. Az öldöklő csata után életben maradt harcosok inkább önként ugrottak a tűzbe, mint hogy a vasruhásoknak nevezett hódítók rabságában éljenek. Ekkor a hódítók megértették, hogy ezt a népet nem lehet leigázni, megtörni, és odébbálltak. A legenda szerint az első keresztet a mondabeli hősök kapták.
Évszázadokkal később már egészen más tartalommal telítődött a domb, amikor az orosz cár 1831-ben és 1860-ban vérbe fojtotta az elnyomás ellen lázadó litvánok felkelését. Akkor próbáltak áttérni a latin betűk használatára is, csekély sikerrel. Akkor már nem a mítosz, hanem a véres valóság miatt vitték oda a keresztjeiket a keresztény litvánok. Próbálták életben tartani az ellenállást, egyben megőrizni, ápolni valamennyire a litván nemzettudatot. Fennmaradt egy festmény a 19. század végéről, ami ekkor már több ezer keresztet örökített meg.
Amikor 1920-ban Litvánia független lett, a terület jelentősége átmenetileg leértékelődött, hogy a szovjet uralom idején meghatványozódjon, és újabb több ezer keresztet vigyenek oda a litvánok. Így fejezték ki a Gulagra elhurcolt vagy a háborúban elveszett szeretteik miatti fájdalmukat.
A Szovjetunióban ismét Litvánia stigmája lett ez a domb, és talán a litván lét, litván nép legerősebb szimbóluma. A szovjetek ezért is akarták többször, 1961-ben, 1973-ban és 1975-ben is elpusztítani, de ezek a támadások csak megacélozták az ellenállást. A fából készült kereszteket egyszerűen szétvágták és elégették, a vasból készülteket a vastelepre vitték és beolvasztották a kohókban. A dombot pedig ledózerolták, hogy ne emlékeztessen semmi erre a helyre. A litvánok a beavatkozást látva a dombot visszaépítették, és ismét ezerszámra jelentek meg az éj leple alatt a keresztek. Akiket később odaküldtek a szovjetek, elborzadtak, és barbár cselekedetnek gondolták, hogy keresztek ellen harcoljanak, az egyik kísérlet így viszonylag gyorsan hiúsult meg.
Ezt érezve az az ötlet fogant meg a szovjet pártközpontban, hogy akkor el kell árasztani a területet, élhetetlenné kell tenni. Mintha a kis domb és a négymillió litván szokásai a nagy, 250 milliós Szovjetunióra bármiféle veszélyt jelentettek volna. Az elárasztástól aztán elálltak, amikor kiderült, hogy Šiauliai 100 ezer lakosa is víz alá kerülhet. És mivel sík területről van szó, nem lehetett tudni, hogy a víz egyáltalán hol áll meg.
A Keresztek dombja a Lettországba tartó főút mellett található. A terület a kilencvenes évektől lett igazán emlékhely, ellátogatott ide II. János Pál pápa is, és a Vatikán is küldött ide egy keresztet. A katolikus hit szerint egyébként itt, Šiauliaiban volt az első egyházilag jóváhagyott európai Mária-jelenés helyszíne.
Amikor Litvániában jártam, én is meglátogattam a dombot. Három kilométert sem kell megtenni a főúttól, és a parkolónak kialakított terület jól jelzi, milyen vándorlás szokott lenni évente jó néhányszor ezen a területen. Ottjártamkor nem sokan voltak, néhány autó állt csak ott, a hűvös, szeles, esős őszi idő nem kedvez a turizmusnak.
Egy szóval nagyon nehéz megfogalmazni, milyen a Keresztek dombja. Nyomasztó is egy kicsit, megkapó is, felemelő belegondolni, milyen erős hitük van embereknek, akik a világ másik feléről hoznak ide kereszteket. Elragadó is, sokkoló is, eredeti is. A vasgolyókból készült óriásfüzér egészen bizarr látványt nyújt.
Végig az járt a fejemben a lépcsőt látva, hogy a dombot nem véletlenül nevezik litván golgotának. Igaz, a keresztek közt egyre több esküvőt tartanak – különleges érzés lehet az élet legmagasztosabb pillanatát ide, a keresztek közti ösvényhez kötni.
Magyar zászlós kereszttel is rögtön találkozhatunk a gyalogút szélén, a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és az akkori vezérkari főnök helyezte el. Sólyom László 2006-ban látogatott a helyszínre, az övét már nem találtuk meg. Megtippelni is lehetetlen, mennyi kereszt van ezen a húszméteres dombon, vannak források, amik 50 ezerre teszik a számukat, de olyannal is találkozhatunk, amelyik félmilliót említ.
