A Telex olvasói már tudják, hogy nem mindegy, honnan szerezzük meg a napi betevő koffeinadagot. Ahogy azt is, hogyan működik a tea és a kávé. Azonban nem mindenki – valószínűleg a legtöbben, főleg a tea esetében – azért issza ezeket, hogy fel tudjon ébredni reggel, vagy nyitva tudja tartani a szemét ebéd után, hanem az ízükért is.
Én is így vagyok ezzel, a teások táborát erősítem. Tök jó munka közben kortyolgatni egy finom teát, egyértelműen a mindennapi műszakkezdés része. Azonban néha este kell dolgoznom, amikor már nem feltétlenül jó ötlet meginni egy-két liter fekete teát. Mondjuk, így leírva már a mennyiség is túlzásnak tűnik, de mentségemre szóljon, hogy nem húzóra, hanem órákon keresztül iszom. Mindegy is, a lényeg az, hogy ilyenkor gandalfi megváltóként érkezik kelet felől a koffeinmentes tea.
Na, de hogy veszik ki a teábú’ ak offeint? És a kávéból? Bár a két alapanyag sok mindenben különbözik egymástól, a koffeinmentesítő eljárás tulajdonképpen mindkettőnél ugyanaz, négy fő módszer létezik: diklórmetános áztatás, etil-acetátos áztatás, vizes áztatás vagy szén-dioxidos kezelés.
- A diklórmetán, más néven metilén-klorid egy színtelen oldószer, amit nemcsak a koffeinmentesítésre használnak, hanem a műanyaggyártásban és a festékek lemarására is. A tealeveleket és kávébabokat vagy közvetlenül ebbe az oldószerbe áztatják, vagy sima vízbe/gőzbe, ami kivonja belőlük a mindenféle jóságot, amitől ízük és erejük van, és ehhez a vízhez adnak az oldószerből. A diklórmetán-molekulák mindkét esetben rácuppannak a koffeinmolekulákra, azokat kiszűrik a vízből, és a maradék vizet visszajuttatják a levelekbe vagy babokba. Az első esetben ezzel nem foglalkoznak, olyankor nagyjából megmarad a levelekben és babokban rejlő eredeti íz. Ez a módszer egy kicsit vitatott, az Egyesült Államokban például csak akkor lehet használni, ha a végtermék teában csak öt/egymillió részecskényi diklórmetán marad.
- Az etil-acetátos módszer pontosan ugyanígy működik. Sokszor természetes módszerként utalnak rá, de valójában csak azért, mert a vegyület a természetben is előfordul, például a tealevelekben. Annyiban is különbözik, hogy nehezebb kivonni a vízből, mint a diklórmetánt, és van, aki szerint vegyszeres ízt hagy a babokban, levelekben.
- A vizes megoldást inkább a kávéknál használják, bár néhány mentes tea is így készül. A módszer hasonló a vegyi anyagoshoz: vízzel kiáztatnak mindent a levelekből, a vizet átnyomják szénszűrőkön, amik kivonják a koffeint, majd a vizet visszaszívatják a levelekbe. Egy másik vizes megoldás, a Swiss Water eljárás során egy adag friss, zöld kávébabot vízbe áztatnak, amivel mindent kivonnak belőle. Ebből szintén a szenes módszerrel kiszűrik a koffeint, az eredeti adag babot kidobják, és egy új adagot 8-10 órán át a már megszűrt, kávés oldatban áztatnak. Ezek után nagyjából 0,1 százaléknyi koffein marad a babokban. A módszert kidolgozó cég szerint ekkor csak a koffein ázik ki a babokból, az ízekért felelős molekulák nem.
- A szén-dioxidos eljárás során a leveleket vagy babokat összezárják a gázzal, és nagy nyomásnak és hőhatásnak teszik ki. A szén-dioxid szuperkritikus állapotba kerül, azaz gyakorlatilag egyszerre gázként és folyadékként is viselkedik. Így bejut a babok és levelek legapróbb réseibe is. Az apoláris molekulái összekapcsolódnak a koffeinmolekulákkal, amiket így kivonnak.
Az ígéret mindegyik esetben az, hogy a tea és a kávé megőrzi az eredeti ízét, így gyakorlatilag csak a koffein marad a szűrőkben. Az már másik kérdés, hogy ez valóban így van-e, hiszen van, aki azonnal megérzi, ha koffeinmentes kávét próbálnak meg neki igazi feketelevesként eladni.