Manapság az egyik legkedveltebb műfaj (a mozikban biztosan) a sci-fi, azt viszont nehéz pontosan belőni, hogy ez mikor is alakult ki. Egyesek szerint Mary Shelley 1818-as Frankensteinje tekinthető az első tudományos-fantasztikus regénynek, mások úgy tartják, hogy Voltaire fektette le a műfaj alapjait az 1752-es Micromégasban, amiben egy Szaturnuszról és egy Szíriusz csillag mellől származó űrlény érkezik a Földre, hogy felfedezzék annak élővilágát, csakhogy olyan nagyok, hogy még a bálnákat is alig veszik észre rendesen. Van, aki egy 1638-as regényt, az anglikán egyház püspöke, Francis Godwin által írt Ember a holdont vagy Johannes Kepler Az álom – Posthumus mű a holdbéli csillagászatról című, 1608-ban megírt, de csak 1634-ben kiadott regényét emlegeti, de szokás elővenni a német Johann Valentin Andreae 1616-os művét is, amely a Christian Rosenkreutz Kémiai-menyegzője, 1459. év címet viseli. Ebben a kort lázban tartó alkímia a „tudományos” alap a sci-fihez, és a tudomány adta lehetőségek feszegetése a fantasztikus elem.
Csakhogy mindegyikükre nem hogy évszázadokat, de jóval több mint egy évezredet ver az első sci-fi, amit egy görög író, Lukiánosz írt valamikor a 2. században.
Maga az alkotó, Lukiánosz korának kedvelt szatíraírója volt, erre utal az is, hogy nagyjából 80 műve fennmaradt, ami azért nem kis dolog. A magát görög műveltségű szírként leíró Lukiánosz időszámításunk szerint 120 körül született Szamaszotában, ami a mai Szíria északi részén elterülő Kommagéné tartomány központja volt, és 180 körül Alexandriában halt meg, ahol császári hivatalt vállalt, de előtte Athénban is élt és dolgozott.
Szatíráiban a történetíróktól kezdve az álszenteskedésen, a filozófusok üresfejűségén át a gazdagok pöffeszkedéséig sok korabeli témát érintett, nekünk viszont most az irodalomtörténet első, sőt, egyből első két sci-fije, vagyis tudományos-fantasztikus regénye miatt érdekes.
Ahogy fentebb már említettük, nehéz pontosan belőni, mi is az első igazi sci-fi-alkotás, de Lukiánosz űrhajósokról, földön kívüli létformákról és csillagközi háborúról ír Igaz történet című művében, és hát mi lenne sci-fi, ha nem ez. Mai szemmel olvasva persze egészen más hatást kelt, mint a keletkezése idején – Lukiánosz a kor művelt rétegének szánta írásait, amikben a kor problémáiból és népszerű irodalmi műfajaiból csinált viccet.
Utóbbiak közül kettőt kifejezetten nem kedvelt: az utazóregényeket és aza írásos vitákat, mert előbbi túlságosan az eltúlzott fantasztikus és mitikus elemek köré kezdett épülni, utóbbi pedig idővel dagályossá és értelmetlenné vált. Úgyhogy Lukiánosz írt egy szatírát, amiben a főhős az űrbe utazik, ahol isteni alakokkal folytat vitákat – hogy mindkét műfajt a végletekig csavarja.
Tette mindezt azzal a céllal, hogy kifigurázza az irodalmat szerinte tönkretevő kortársait és elődeit, például magát Homéroszt is. A regényben nyíltan beismeri, hogy ő maga sem tudna igazán jó, tényekre alapozott utazóregényt írni, ezért inkább a hazugságot nyíltan felvállalva próbál meg kitalált történetével szórakoztatni.
A történet egyébként röviden annyi, hogy a főhős – a képzeletbeli Lukiánosz – ötven társával együtt nyugatra indul hajójával. Itt jön egy 79 napig tomboló vihar, egy mitikus sziget, majd egy még nagyobb vihar, amely a hajót annak minden utasával együtt az űrbe szippantja fel. Az űrben meg sem állnak a Holdig (amit az űrben töltött nyolcadik napon érnek el), ami nagy megrökönyödésükre tele van mindenféle városokkal. A sztori itt még nem ér véget, kiderül ugyanis, hogy a Hold királysága épp hadban áll a Nap királyságával, méghozzá a Vénusz meghódítása miatt.
A csata még a korábbiaknál is szürreálisabb: hatalmas madarakat, hangyákat és elefántméretű bolhákat megülő seregek csapnak össze az űrben, óriási pókok által szőtt hálók jelentette csatatereken, de vannak mérgező tormát dobáló, illetve spárgadárdával támadó és gombapajzzsal védekező harcosok is – mintha Hunter S. Thompson írta volna egy keményebb éjszaka közepén.
Ahogy az sejthető, a nagy háború vége csillagközi béke, de Lukiánoszék útja itt még nem ér véget. Hiába marasztalják őket a Holdon, ők menni akarnak, részben azért, mert a Holdon nincsenek nők – a férfiak 25 évig feleségként élnek a párkapcsolatban, ezután válnak férjjé, közben teherbe is tudnak esni, a gyerekeket viszont a vádlijukban hordják ki – az egész szaporodási procedúrát elég részletesen leírja a könyv, de nekünk talán ennyi információ is elég.
A hazaúton kitérőt tesznek egy lámpavárosba, majd a Földre visszatérve tengeri szörnyek támadnak rájuk, hogy aztán egy 300 kilométer hosszú bálna hajóstul, mindenestül lenyelje őket. A bálna testében erdőket, állatokat és mindenféle civilizációkat találnak, akik persze hadban állnak egymással, úgyhogy a Hold után itt is csatározni kénytelenek. De mivel már elegük van a mindenféle harcokból, így felgyújtják a bálnán belüli erdőket, a bálna pedig 13 nap múlva meghal, így tudnak kiszökni annak testéből.
Ez még mindig nem a csodás megmenekülés, jön még sivatagos sziget és tejtenger is az út során, no meg aztán az Áldottak szigete, ami egyfajta túlvilági királyság, ahol mindenféle történelmi alakokkal fut össze Lukiánosz. Találkozik Püthagorasszal (vagy ahogy a matematikából ismerjük, Pitagorasszal), Homérosszal, szemtanúja lesz ilyen-olyan égi vitáknak. Végül egy lázadás után távozniuk kell, a hazaút folytatásán pedig felfedeznek egy ismeretlen, távoli kontinenst.
A regény – valószínűleg szatirikus kikacsintásként – azzal zárul, hogy a hazaút végének izgalmait a folytatásban meséli majd el, majd hozzáteszi, hogy a mondat Lukiánosz legnagyobb hazugsága, vagyis sosem tervezett folytatást a fantasztikus kalandregénynek. Egy másik könyvében, az Ikaromenipposz, avagy az űrhajósban egy másik holdi kalandot ír le, de ez nem annyira rugaszkodik el a valóságtól, mint az Igaz történet.
Az Igaz történet azonban folytatás nélkül is komoly hatással volt az irodalomra, igaz, nem a görög írók álltak le a fantasztikus szerzeményekkel, hanem századokkal későbbi alkotók leltek benne inspirációra. Jonathan Swift például az Igaz történetet olvasva fogott neki saját szatirikus utazástörténetének, a Gulliver utazásainak, míg Edgar Allan Poe az Egy bizonyos Hans Pfaall semmihez sem fogható kalandjaiban egy Lukiánoszéhoz hasonló holdi utazást ír le. De a fentebb már említett Voltaire-műben is fellelhető Lukiánosz hatása.
Tehát amíg Lukiánosz valódi célja az lehetett, hogy egy túlságosan abszurd utazási elbeszélést hozzon létre, kihívást intézve irodalmi elődeihez, valójában akaratlanul is hozzájárult a sci-fi műfajának megteremtéséhez.
Források: Austin McConnell | The Collector