2023. június 25. – 07:51
Az X-Men mindig is különleges része volt a képregények világának, hiszen amíg a korai évtizedekben minden szuperhős valami furcsa baleset, mágikus véletlen és hasonló esetek miatt tett szert csodálatos képességekre, az ő esetükben Jack Kirby és Stan Lee egészen más megoldást választottak: ahelyett, hogy újabb és újabb fura baleseteket találtak volna ki, úgy döntöttek, hogy az X-Men tagjai mutánsok, akik szimplán csak így születtek. Ennek sokáig csak történetvezetési előnyei voltak, szép párhuzamokat lehetett vonni mindenféle kirekesztett, meg nem értett népcsoporttal, filozofálgatni arról, mi is tesz minket emberré, és hasonlók – míg aztán egy alkalommal a Marvel egészen a bíróságig ment azzal, hogy hiába néznek ki embernek az X-Men mutánsai, valójában nem azok.
Az egész ügy ott kezdődött, hogy a 2000-es évekig az amerikai fogyasztóvédelmi törvények különbséget tettek a játékbabák és a játékfigurák között. A különbséget úgy határozták meg, hogy játékbaba csak ember lehet, játékfigura viszont bármi, ami nem ember. Barbie egy játékbaba, egy Transformers-robot játékfigura. Ez így eddig adminisztrációs szőrszálhasogatásnak tűnik, azonban volt még egy óriási, gyakorlati különbség: valami miatt a játékbabák importjára 12%-os vámot vetettek ki, a játékfigurákra viszont csak 6,8%-osat. A Marvel pedig úgy döntött, hogy ugyan 40 éve azon dolgoznak, hogy a képregényekben bemutassák, lézerszemmel, adamantium karmokkal és kék testszőrrel is lehet valaki ember, ha a lelkében az, abban a pillanatban, ahogy pénzről van szó, hívjuk inkább szörnyeknek őket.
A Marvel játékfiguráit egy Toy Biz nevű kanadai cég gyártotta és szállította, akik a Marvel támogatásával az amerikai bírósághoz fordultak, mondván, az ő játékaik nem babák, hanem figurák, és emiatt kisebb vámra jogosultak. Még akkor is, ha ránézésre például Küklopsz csak egy férfi vörös napszemüvegben, Jean Grey pedig egy vörös hajú nő zöld ruhában – vagyis ránézésre abszolút emberiek. De közben meg voltak olyan karakterek is a csapatban, mint a kék szőrzetű, szörnyszerű Bestia, a jéggé változó Jégember vagy egy földöntúli démonra hasonlító Árnyék.
Amíg a Toy Biz és a Marvel pár százalékkal kevesebb adó miatt beleállt abba, hogy ezek a figurák humanoid mutánsok, nem pedig emberek, a Amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság egészen más véleményen volt. Végül az ügyet Judith Barzilay bírónő kapta, aki nem is vette félvállról a dolgot, és több mint 60 játékfigurát vizsgált meg, köztük különböző figurákat a Fantasztikus négyesből és a Pókemberből is.
Végül a bíróság arra jutott, hogy a Toy Biznek van igaza, és valóban nem lehet emberinek nevezni a mutánsokat, ezért nem a baba, hanem a figura kategóriába esnek, vagyis alacsonyabb vámot kell befizetni utánuk az importnál. Az indoklás az volt, hogy vizsgált játékfigurának van legalább egy nem emberi vonása. Ami azért furcsa, mert én speciel csuklóból tudunk mondani 6-8 olyan meghatározó karaktert az X-Menből (mondjuk Emma Frost, Jean Grey, Küklopsz, Magneto, Vadóc, Jubilee, Bishop, Banshee vagy éppen Higanyszál), akikben ránézésre az a legkülönlegesebb, hogy indokolatlanul szűk ruhát hordanak, és némelyiknek fura a frizurája.
De nemcsak az X-men tagjai jártak így. Ugyan nem kaptak mutáns besorolást, de a bíróság szerint szintén nem nevezhető embernek Mr. Fantasztikus, az Ezüst Utazó (Silver Surfer), a Fekete Villám (Black Bolt) és a Pókemberből ismerős Dr. Oktopusz sem, pedig utóbbi tényleg csak egy szimpla őrült tudós, aki robotikus polipcsápókat szerelt a hátára. Már-már a body shaming kategóriát súrolja az is, hogy a nagydarab, testes Vezér (Kingpin), aki csak egy pankrátor termetű maffiafőnök, a túlzónak ható külseje miatt nem számít embernek, ahogy Kraven, a vadász sem (róla hamarosan megjelenik egy új film a Sonytól egyébként). Pedig ő csak egy nagyon izmos és kicsit őrült vadász, aki csak állatokból készült ruhákat hord.
Az esetben nem is az az érdekes, hogyan döntött a bíróság, hanem hogy milyen következményei lettek ennek. A képregényrajongók ugyanis elképesztően kiborultak, hiszen konkrét bírósági döntés született arról, hogy a mutánsok nem emberek. Miközben 1963 óta alkotók tucatjai dolgoztak azon, hogy különböző történeteken belül bemutassák, hogy voltaképpen ezek a különleges lények is emberek.
Az X-Men-képregényekben máig az egyik legjellemzőbb visszatérő motívum, hogy a kánon szerint a mutánsok nem homo sapiensek, hanem homo superiorok, vagyis ők az emberiség következő evolúciós lépcsőfoka. Persze vannak olyan radikális szervezetek, akik ettől az emberiséget féltik, az emberi faj kihalásától tartanak, és pusztán faji alapon irtják a mutánsokat. A Decimation című történetszál például arról szól, hogy egy Purifiers (tisztítók) nevű terrorszervezetet felrobbantja a mutáns diákok iskolabuszát, meggyilkolva több tucat fiatal mutánst. Ráadásul pont olyan mutánsokat, akik átmenetileg elvesztették a képességeiket, tehát voltaképpen emberivé váltak.
Szóval nem véletlen, hogy a rajongók nehezen fogadták, hogy a mutánsok emberi mivoltát nem egy képregényes történetben vették el, hanem a Marvel egyik alvállalkozója jogászokkal támadta meg a bíróságon, hogy olcsóbban tudjanak játékfigurákat exportálni az Egyesült Államokba. A Marvel végül kiadott egy közleményt, amelyben igyekeztek valahogy elmismásolni az egész blamát:
Hőseink élő, lélegző emberek – de rendkívüli képességekkel rendelkező emberek. Az a döntés, hogy az X-Men-figurák valóban „nem emberi” tulajdonságokkal rendelkeznek, még inkább azt bizonyítja, hogy karaktereink különleges, evilágon kívüli erőkkel rendelkeznek.
Vagyis a Marvel annyival magyarázta meg a dolgokat, hogy a nem emberi besorolás még inkább azt bizonyítja, hogy különleges képességekkel rendelkeznek ezek az élő és lélegző emberek. Bármit is jelentsen ez bármilyen nyelven.
Végül az egésznek nem volt hosszú távon túl sok értelme, mert a döntéshozók ráébredtek, hogy semmi értelme adójogi szempontból külön kezelni ezeket a játékokat, így változtattak az adószabályokon, és azonos adókulcsot vetettek ki a játékbabákra és a játékfigurákra is. Így a Toy Biz és a Marvel húzása kizárólag arra volt jó, hogy egy ideig pár százalékkal nagyobb profitot tudtak termelni (még a korábban befizetett többletadót is visszakapták!), cserébe a rajongók szeme láttára köpték szembe azt, amit 40 éve próbálnak elmesélni az olvasóiknak.
Ami külön érdekes, hogy az elmúlt években (főleg mióta visszakerültek az X-Men jogai a Disney-Marvel duóhoz) a képregényekben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott ez a téma. Jonathn Hickman X-Menjei saját államot hoztak létre és az otthonukként funkcionáló szigetre csak azok léphetnek be, akik rendelkeznek mutáns DNS-sel. Tehát 20 év után körbeért a történet, és már X-menek sem akarnak az emberek közé tartozni. Akit érdekel a sztori, annak különösen ajánljuk Jonathan Hickman 2019 és 2021 közötti X-Men-képregényeit.
A végére még egy apró érdekesség, ami részben kapcsolódik ahhoz a témához, hogy Amerikában jogilag ki vagy mi számít embernek, és erre hivatkozva milyen szabályzásokon lehet kiskaput találni. Az ‘50-es, ’60-as évek konzervatív amerikai társadalma még nem készült fel arra, hogy tévében közös ágyban alvó férfit és nőt lásson, így ezt tiltotta is a médiaszabályozás. Sokáig élt az az amerikai tévés legenda, hogy a Flintstone család volt az első példa a tévében, ahol ezt mégis megtették – hiszen ők nem emberek, hanem ősemberek, és amúgy is rajzfilmfigurák, tehát nem vonatkozik rájuk a szabály. A Snopes tényellenőrző oldal azóta utánajárt ennek, és kiderült, hogy valójában egy alig ismert 1947-es szitkomban, a Mary Kay and Johnnyban láthattak már egy ágyban alvó párt az amerikai nézők. Az viszont valószínű, hogy igazán sok ember szeme láttára ezt a tabut Frédi és Vilma törte meg.
Források: Polygon, Reddit, bírósági jegyzőkönyv