Ha valami rendben van, jó, helyes, egyetértünk vele, valószínűleg elég gyakran mondjuk rá az előbbiek helyett, hogy oké. Okét mondani nagyon is oké, olyannyira, hogy még A magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása szerint is helyes – vagyis oké – ez az alak. De honnan jön az okézás? Egyáltalán, mit jelent az, hogy oké?
A megfejtéshez nem is az okéból, hanem annak eredeti (és nemzetközileg jóval ismertebb) formájából, az OK-ból tudunk eljutni, ehhez viszont az 1830-as évekig kell visszatekintenünk. A kor bostoni értelmiségi fiatalságának tagjai egyfajta hipszterkedés gyanánt azzal szórakoztatták magukat, hogy szándékosan rosszul írt rövidítésekkel kommunikáltak egymással, hogy csak az értse, aki benne van az összekacsintós belső körökben.
Ezek szinte kivétel nélkül valamilyen fonetikai alapú, szándékos elírásból születtek. Így lett a helyi szlengben
- KY a „nincs haszna” kifejezés a Know Yuse (no use helyett);
- OW a „minden rendben” az Oll Wright (all right helyett);
- és hasonló értelemben OK az Oll Korrect (all correct helyett) alapján.
Utóbbi állta ki legjobban az idő próbáját, talán azért is, mert az 1800-as években viszonylag gyakori kifejezés volt az all correct, ráadásul külön viccforrás volt OK formában leírni azt, hogy minden rendben, hiszen az így kialakult rövidítésben aztán az égvilágon semmi nem volt rendben.
Maga az O.K. formátum egy 1839. március 23-i Boston Morning Post-cikkben került írásba először (legalábbis ez az első fennmaradt emlék). Évek alatt Amerika északkeleti részéből más, távolabbi államokba is átterjedt a rövidítéses poén, 1844-ben pedig már úgy írtak az OK-ról, mint amit abszolút mindenki ért és ismer. Ebben persze az is fontos szerepet játszhatott, hogy Martin Van Buren, az Egyesült Államok nyolcadik elnöke 1840-ben, az újraválasztási kampányának hajrájában magához ragadta az O.K.-t, amiből kampányszlogent csinált. A vicc itt is visszaütött, Van Buren számára sem lett minden rendben, mert elbukta a választást William Henry Harrisonnal szemben. (Van Buren hívei és kampányemberei a szülővárosát, Kinderhookot is bevitték a dologba az Old Kinderhook szlogennel, ami tiszteletet hivatott sugallni, az ellenfelek viszont Off to Kinderhook, vagyis tűnés vissza Kinderhookba formában használták fel ellene a szlengrövidítést.)
Az elnöki kampány nagy lökést, a távíró 1844-es feltalálása és elterjedése viszont már megállíthatatlan lendületet adott az OK hódító útjának. Mivel az OK üzenetet (az 1844-ben érvényes amerikai morzekódrendszer alapján) két rövid egy hosszú, egy rövid, egy hosszú kódolással gyorsan, és mással összekeverhetetlen módon le lehetett adni, hamar a megérkezett üzenet visszaigazolását jelző gyors kód lett.
A Vox videója szerint újabb pluszt adott az OK-nak az a századfordulós reklámtrend, amikor elkezdték az angol egyik legritkábban használt betűjét, a K-t használni a C helyett, hogy ezzel legyen egy adott szlogen vagy terméknév még emlékezetesebb. Ez egyébként máig tetten érhető például a Kool-Aid gyümölcslevek, a Kleenex papír zsebkendők, vagy a Krispy Kreme fánkozó nevében, sőt a SpongyaBob-rajzfilmek Rozsdás Rákolló büféjében is, aminek az eredeti angolban Krusty Krab a neve.
Innen aztán odáig jutott a dolog, hogy 1969. július 20-án, amikor az Apollo–11 holdra szálló egysége elérte a Hold felszínét, még a modulban az OK volt az első, a Holdon elmondott emberi szó.
A nemzetközi sikerkarrier végére pedig a magyar nyelvbe is beköltözött az oké.