A mauritiusi víz alatti vízesés, ami valójában nem is az

2023. május 3. – 04:59

A mauritiusi víz alatti vízesés, ami valójában nem is az
Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Fotók ezrei tanúsítják, hogy az Afrikától, sőt még Madagaszkártól is keletre található Mauritius szigete tele van természeti látványosságokkal. Ezek között van egy, ami egyáltalán nem az, mint aminek látszik: hiába bukkan fel időről időre különböző helyeken, hogy Mauritius mellett egy csodás, víz alatti vízesés található, ez – bármilyen gyönyörű – csak egy optikai csalódás.

Víz alatti vízesések amúgy léteznek, olyannyira, hogy a föld legnagyobb vízesése is víz alatt van. Ez a Grönland és Izland közötti Dánia-szorosban található, a magassága 3505 méter, és nincs is nagyon külön neve, leginkább a Dánia-szoros kataraktájának szokták hívni. Persze miért is lenne, amikor lényegében teljesen láthatatlan, hiszen annyi történik, hogy víz folyik vízbe. A trükk annyi, hogy hideg víz süllyed le egy sziklafal mellett a melegebb víz alá – méghozzá nem is kevés, másodpercenként ötmillió köbméter.

Amit Mauritius mellett látunk, sokkal látványosabb, viszont egyáltalán nem vízesés. A vízesésnek gondolt területen a víztömegek között nincs jelentős hőmérsékleti különbség, nincs folyamatos vízáramlás a magasabb területről a mélyebb felé, és nincs olyan helyzet, ahol több vízforrás találkozik.

Mauritiusnál a tengerfenéken a mélyebb terület felé áramló homok lassú, az óceáni áramlatok miatti mozgása kelti azt a látszatot, mintha egy óriási szakadék felé ömlene jelentősebb víztömeg. A jelenség pedig önmagát falja fel: mivel egy vulkanikus sziget sem örök (és Mauritius is vulkanikus eredetű), ezért a lassanként a mélybe kerülő homok apránként, de elbontja magát a szigetet, ezért Mauritius mérete folyamatosan csökkenőben van, a 8 millió éve létrejött sziget pár millió év múlva vélhetően teljesen eltűnik majd.

Forrás: Big Think

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!