2023. április 30. – 07:03
Pontosan harminc éve láthattuk az egész sportvilág egyik legmegrázóbb jelenetét. A hamburgi tenisztorna negyeddöntőjében a gémek közti szünetben a pihenőre térő Szeles Mónikát egy nézőtérről rárontó férfi hátulról leszúrta. Látták, hogy egy 23 centis kés van a kezében, mégis későn kapcsolt mindenki, a biztonságiak már csak a szúrás után teperték le. A nézők nem hittek a szemüknek, Szelest már a pályán elkezdték ápolni, szerencsére nem ejtett mély sebet rajta támadója. A lapockája alá másfél centi mélyen hatolt be a kés.
„A fájdalmat érezve hátranéztem, egy baseballsapkában álló embert láttam, aki két kézzel fog egy kést, és arra készült, hogy még egyszer megszúrjon. Az arca vörös volt”
– idézte vissza a szörnyű pillanatról. A második döfést a testőrök már megakadályozták.
Az elkövetőről, Günter Parchéről kiderült, hogy fanatikus Steffi Graf-rajongó, és nem tudta elviselni, hogy a német játékos egyre többször kikap a jugoszláv színeket képviselő, de magyar identitású és anyanyelvű Szeles Mónikától. Az akkor 19 éves Szeles a sikerei csúcsán volt ekkor. A merénylet miatti kihagyása után is a világ élvonalához tartozott, de már messze nem emelkedett ki.
Szeles Mónika Újvidéken született 1973-ban, az édesapja, Károly a Magyar Szó karikaturistája volt, édesanyja, Eszter egy kis vajdasági faluból származott. Ötévesen az Adriára mentek nyaralni, ahol a bátyja, Zoltán és az apuka teniszeztek, és neki is megtetszett a játék. Amikor visszatértek a városba, a Balzac utcában egy arra alkalmas falnál kezdett ütögetni.
„Vagy nagyon jó emberek voltak a közelben lakók, vagy nagyothallottak. Még az iskola előtt mindig ott kezdtem a napot, és egy órán át püföltem a labdát. Iskola után is rögtön odamentem. Teniszpálya alig volt, ami volt, azt gyakran kibérelték. Előfordult, hogy csak éjfélre kaptunk időpontot. Ha sokszor foglalt volt, akkor a parkoló autók közé húzott hálót apu, és ott játszottunk. Ha esetleg nem volt kedvem, rajzfilmfigurákat rajzolt a labdákra, így hozta vissza. Jó dolog falazni, szerettem” – így emlékezett vissza a kezdetekre.
Ez a fal most is megvan a városban, odafestették mellé az arcképét, és csak annyit írtak ki: itt kezdődött minden. Amikor ezt megmutatták neki pár évvel ezelőtt, meghatottságában elfogta a sírás.
Szeles még nem volt 10 éves, amikor korosztályos bajnok lett a 12 évesek közt. Az idősebbek közt nyerte meg sorozatban a korosztályos Európa- és világbajnokságot, innen egyenes út vezetett a leghíresebb akadémiára, Floridába, Nick Bollettierihez. Az akkori Jugoszláviában jobb volt az életszínvonal, mint Magyarországon, a család könnyebben tudott az Egyesült Államokba utazni. A testvére ugyan elkísérte, de a szülei és a barátai nagyon hiányoztak neki, és egyszer komolyan megfordult a fejében, hogy abbahagyja. Különösen, amikor a védjegyévé váló kétkezes ütéseiről igyekezték leszoktatni. Ha akkor nem reagálnak gyorsan a szülei, és nem utaznak oda, könnyen lehet, hogy nem is beszélhetünk erről a csodás pályafutásról.
Szeles még nem volt 16 éves, amikor megnyerte az első profi tornáját: példaképét, Chris Evertet verte Houstonban, 1989-ben. Evert 19 évvel volt idősebb, és nem tudott mit kezdeni a pörgetett labdákkal. Komikus jelenet volt, amikor egyszer akkorát pörgetett Szeles, hogy még a pályán pattant a labda, de mivel ellenfele nem ütötte meg felszálló ágban, leszállóágban már nem tudta, mert a lelátón landolt.
Akkor már érezni lehetett, hogy Szeles meg fogja változtatni a teniszt, mert az akkori szleng szerint addig a gyerekek általában labdaszedők voltak. Akkoriban honosodott meg a tinitenisz kifejezés, az édesapja pedig jó néhány találó karikatúrát is készített, amin szemlélteti, hogy a kamaszok megérkeztek, és felveszik a harcot az idősebbekkel.
Egyszer úgy rajzolta meg a lányát, hogy a gólya egyenesen a teniszpályára viszi.
1990-ben már Grand Slamet nyert Párizsban a törékeny, hatalmas sikolyokkal játszó kislány, aki nem esett zavarba a nagy tömeg és a hatalmas lelátók előtt. A nála négy évvel idősebb Steffi Grafot 7:6, 6:4-re verte a döntőben. Erre a legbüszkébb a győzelmei közül, pedig még utána nyert nyolc Grand Slamet, csak Wimbledonban nem lett egyszer sem a legjobb.
1991. március 11-én, 17 évesen és három hónaposan vette át a vezetést a világranglistán, ez addig soha ilyen fiatalon senkinek nem sikerült. Ekkor már az egész világ róla beszélt. „Ez már nem egy jugoszláv mese, hanem a valóság” – írták róla a lapok. Az akkor 21 éves Andre Agassi azt mondta róla:
„Kétkezes tenyerese és a fonákja olyan, mint egy gránát. Veszélyes még a férfiakra is. Aki nem hiszi, próbálja ki.”
Agassi és Jim Courier ugyancsak Bollettierinél tanult, utóbbi egyszer sértődötten lement a pályáról, mert nehezen viselte, hogy Szeles állandóan futtatja őt jobbra és balra. Martina Navratilova azt jósolta, hogy el fogja söpörni őket a lendületével. A teniszben addig a kondíciónak nem volt extra szerepe, de a hármasugrónak készülő édesapa különös figyelmet fordított arra, hogy a lánya fizikailag is edzett legyen. A legfontosabbnak pedig azt tartotta, hogy a térdei rendben legyenek.
1991 és 1993 januárja között a kilenc megrendezett Grand Slamből hetet megnyert, ennél jobban nem is lehet érzékeltetni, hogy abszolút a csúcson volt, minden róla szólt. Viszonyításként a közelmúlt csillagai közül a belga Kim Clijsters néggyel vonult vissza, Venus Williamsnek összesen hét GS-trófeája van. Az 1992-es wimbledoni döntő előtt kapott egy kifejezetten tapintatlan kérdést a délszláv háborúban agresszor Szerbiáról, a politikai hovatartozásáról, amit ő nem is értett, mert ugyan Szerbiában született, de magyar családba, és már évek óta nem élt az országban.
1993-ban is az volt a terve, hogy a hiányzó wimbledoni trófeát begyűjti. Aztán jött a sportvilág szégyenfoltja: 1993. április 30. és a munkanélküli esztergályos, Günter Parche. Ha a játékos nem hajol le a vizes flaskáért (vagy a törölközőért) a szúrás pillanatában, súlyosabb sérülést is szenvedhetett volna, de szerencséje volt.
A támadás nemcsak a teniszezőket, hanem a szurkolókat is megdöbbentette, Marlon Brando például teljesen elképedt, amikor meghallotta, hogy az elkövető szabad lábon védekezhet, nem tartóztatták le. Parche úgy érvelt, hogy ölni nem akart, csak segíteni Grafnak, hogy huzamosabb ideig harcképtelenné tegye Szelest.
A merénylet után az édesanyja azt kérdezte kétségbeesetten egy német lapnak adott interjújában, hogy vajon a támadónak van-e családja. Nem tudta szavakba önteni ugyanis, mit érzett, amikor látta a képsorokat, és amikor meglátogatta a lányát a kórházban. Parche halálhíre a múlt héten derült ki, egy németországi idősotthonban, magányosan halt meg, család nélkül.
„Nem szeretek visszagondolni, mi történt akkor. Sötét időszak volt, amikor megtámadtak. Újságírók szokták eszembe juttatni az évfordulót, egyébként magától nem ugrik be”
– mondta egyik beszélgetésünkkor a magyar útlevéllel is rendelkező Szeles.
Önéletrajzi könyvében azt írta: „ami Hamburgban történt, visszavonhatatlanul megváltoztatta a pályafutásom menetét, és komoly kárt okozott a lelkemben, a fejemben. A borzalom egyetlen pillanata alatt más ember lettem. A pályán szúrtak hátba, több ezer szemtanú előtt.”
Máig nem érti, miért akarták meggyilkolni. Szíven ütötte, hogy amikor Graf bement hozzá a kórházba, ugyan összeölelkeztek és együtt sírtak, a német sietősen köszönt el tőle, mert igyekezett az elődöntőjére, a tornát ugyanis nem szakították félbe. Fájdalmasan érintette, hogy nem tarthatta meg ranglistavezetői pozícióját a kényszerpihenő idejére, a többség ugyanis ez ellen szavazott, pedig más okozott neki sérülést. A szavazás nem volt akkora meglepetés, hiszen sokan tettek panaszt a sikolyai miatt – ma már ez elképzelhetetlen lenne –, mondván, zavaró a koncentrálásban.
Szelest a merénylet mellett az is összetörte, hogy édesapjánál daganatot diagnosztizáltak. Az evésbe menekült, a csipsz mellett rákapott a fagyira, elhízott, és eközben pánikrohamokkal kellett megküzdenie. Édesapját el is veszítette, de hatalmas volt benne az akarat, hogy visszatérjen.
Parche sajnos elérte a célját, mert Szeles utána Grand Slam-torna döntőjében már nem győzte le Grafot, aki így egyenlített, és 1–3-ról végül 3–3 lett a kettejük közti arány. A visszatérése után nyert még egy Grand Slamet (1996, Melbourne), és bronzérmes volt amerikai színekben a 2000-es sydney-i olimpián, 2003-ban vonult vissza. Mary Joe Fernandez azt mondta, ha nincs az őrült Parche, akkor Szeles 18 nagy tornát nyerhetett volna, pontosan annyit, amennyit Evert és Navratilova is. Ez már nem derülhet ki, de így is nyolcadik a legeredményesebb teniszezőnők örökrangsorában, és 178 héten át vezette a világranglistát.
„A »mi lett volna, ha« mindig ott van. De ezek a nehéz évek tettek azzá, ami most is vagyok. És azt gondolom, most sokkal boldogabb vagyok, mint korábban”
– állította Szeles.
Amerikában telepedett le, de megkapta a magyar állampolgárságot is; egyre gyakrabban érkezik Budapestre, ahol nem kell testőrökkel járnia. A támadás után minden lépését biztonsági emberek vigyázták, és az is előfordult, hogy nem a saját nevét használva utazott. Szeles tagja a világ legjobb sportolóit tömörítő szervezetnek, ahol a legendás futballisták, NFL-játékosok, a krikett ikonjai, és természetesen olimpiai bajnokok is helyet kapnak. Ennek a szervezetnek nincs más magyar tagja.