A krónika, amiben azt is feljegyezték, hogy a király külön kérte, ne jegyezzék fel, hogy leesett a lováról

Újságíróként az ember viszonylag gyakran találkozik azzal, hogy néhány érdekesebb mondat után (vagy még előttük) a beszélő diszkréten hozzáteszi, hogy ezt ne írjuk majd le. Persze előfordul, hogy az ominózus rész mégis bekerül a szövegbe, de az viszonylag ritka, hogy azt is odabiggyesztik mellé, hogy az illető külön kérte ennek az ellenkezőjét. Amikor viszont előfordul, az elég vicces tud lenni, erre pedig kevés jobb példa van annál, mint amikor a koreai Csoszon-dinasztia egyik krónikása nemcsak azt írta le, hogy Thedzsong király egy vadászaton leesett a lováról, hanem azt is, hogy ezután első dolga volt megkérni mindenkit, hogy erről ne szóljanak a krónikásnak.

A Csoszon-dinasztia az 1392 és 1897 között a dél-koreai félszigeten fennálló, Csoszon nevű államalakulatban uralkodott, amely önállósága ellenére nagyban igazodott a kínai modellhez, az ottani uralkodóházak pedig jellemzően hűbéresként tekintettek rá. Ennek fényében nem volt meglepő, hogy a királyi udvar ügyes-bajos dolgait dokumentáló történetírást is átvették a kínaiaktól, egészen pontosan azt a 6. században megjelent formáját, amely afféle évkönyvekben rögzíti az eseményeket. Kínában több olyan gyűjtemény is fennmaradt, amely megközelíti vagy akár meg is haladja a háromezer kötetet, a Csoszon-dinasztia feljegyzései azonban így is különlegesnek számítanak.

A 472 évet lefedő, 888 könyvben rögzített 1894 kötet ugyanis részletességben túlszárnyalja a kínai krónikákat is. Még úgy is, hogy a szakértők az utolsó két uralkodó, Kodzsong és Szundzsong feljegyzéseit általában nem veszik figyelembe a japán befolyásolás miatt. Mindez annak köszönhető, hogy a Csoszon-dinasztia krónikásai rendkívül komolyan vették a feladatukat, a nap huszonnégy órájában nyolc történetíró váltotta egymást a király mellett, és minden történést feljegyeztek. Mármint szó szerint mindent, a király által meghozott döntések mellett azt is, hogy az uralkodó mit evett, mennyit aludt vagy éppen mikor ment vécére.

Így nemcsak az derült ki, hogy a király is emberből van – egy olyan időszakban, amikor egyébként már-már istenként volt számon tartva –, hanem az is, hogy Csoszon vezetése rengeteg munkával járt, lényegében minden nap hajnaltól késő estig dolgoztak az uralkodók. A dinasztia tizennegyedik uralkodója, Szondzso például a feljegyzések szerint egyszer arról lamentált, hogy belehal a sok feladatba, a kimentése pedig valójában az ország érdeke is, az 1674-től 1720-ig uralkodó Szukcsong pedig az állandó munkát okolta azért, hogy trónra lépése óta teljesen megőszült a szakálla.

Az uralkodók azzal sem mindig voltak kibékülve, hogy minden megmozdulásukat rögzítik, így különösen vicces, hogy ezt a tényt is a feljegyzésekből ismerhetjük meg. Egy alkalommal például a király megkérdezte, hogy azt is rögzítik-e, hogy a lovaspólóhoz hasonlító kjokkut (japánul dakjút) űzi (a válasz a feljegyzések szerint az volt, hogy miért pont ezt ne rögzítenék), de a legjobb történet kétségtelenül Thedzsong már említett lovas balesete, amelyet a modernizált, koreai változatban itt lehet elolvasni. Magyarul az egész nagyjából így néz ki:

„A király magához vette az íját és a nyilait, hogy célba vegyen egy őzet, de a lova megbotlott, ő pedig leesett róla, de baja nem esett. A király szétnézett, és azt mondta: »erről ne szóljatok a krónikásnak«. És nem is szóltak.”

Angolul egyelőre csak a negyedik uralkodó, Szedzsong krónikája érhető el – ami egyébként önmagában is rettentően érdekes –, de a tervek szerint 2033-ra az egész le lesz fordítva angolra. Egészen addig legfeljebb koreaiul lehet hozzáférni a feljegyzésekhez, ám ahogy azt a hivatalos angol oldalon is írják, az biztos, hogy a Csoszon-dinasztia krónikái páratlan történelmi forrásnak számítanak, és az uralkodók élete mellett Csoszon működéséről, diplomáciájáról, társadalmáról, szokásairól, hadműveleteiről, gazdaságáról és még rengeteg másról is rendkívüli adatokkal szolgálnak. És néha még nevetni is lehet rajtuk.