A II. világháború végén egy csak fekete nőkből álló különleges egység 17 millió levelet válogatott szét
2023. március 30. – 05:04
A II. világháború egyik feledésbe merült mozzanata, hogy az Egyesült Államok hadserege mai szemmel egy több szempontból is különleges zászlóaljat hozott létre a háború végéhez közeledve. A 6888. zászlóalj csak fekete nőkből állt, feladatuk pedig az volt, hogy feldolgozzák a milliószámra felgyűlt postai küldeményeket, hátha sikerül javítani a katonák morálján.
Az Európában állomásozó amerikai katonáknak az 1940-es években jóformán egyetlen módjuk volt csak arra, hogy kapcsolatban maradjanak a hátrahagyott családjukkal, barátaikkal: a levelezés. Filmekben is állandóan visszatérő jelenet, hogy a hős levelet körmöl szerelmének, vagy egy borítékból veszi elő imádottja fényképét, majd elrévedve a végtelenbe bámul. Sokszor viszont csak az ábrándozás maradt, vagy a hónapokkal korábban kapott levelek újra- és újraolvasása, mert a tábori posta működése finoman szólva is akadozott. Hetekig, hónapokig vagy akár évekig egyszerűen nem jutottak el a címzettekhez a küldemények.
1945-ben körülbelül 8 millió amerikai katona állomásozott Európában, és csak ebben az évben több mint 3,3 milliárd küldemény került a katonai postaszolgálathoz. A baj az volt, hogy nem volt elég szakképzett dolgozó, és felhalmozódtak a kézbesítetlen levek. A hadsereg tisztjei pedig egyre többször jelentették, hogy a levelezés megbénulása erősen rontotta a katonák morálját. Egy ponton aztán a hadvezetés is belátta, hogy intézkedni kell.
A megoldást a női hadtest, a Women's Army Corps (WAC) jelentette. Ezt az egységet némi ellenkezés után 1942-ben alapították, és nők tízezreit képezték ki katonákat segítő, de nem harcászati feladatokra. Többek közt női gyorsírók, pékek, kapcsolótábla-kezelők, postai dolgozók támogatták egyenruhásként a sereget. A feketék egyenjogúsítása még nagyon távol volt ekkor, a faji diszkrimináció és szegregáció még javában tombolt, így az sem volt egyértelmű, hogy feketék szolgálhatnak a hadseregben. Az, hogy ez végül megtörtént, jórészt Mary McLeod Bethune polgárjogi aktivistának köszönhető, aki Franklin Delano Roosevelt elnök tanácsadójaként dolgozott. Bethune segített olyan rendeletek kidolgozásában, amelyek véget vetettek a feketék kizárásának a katonaságból, majd barátnője, a first lady segítségével azt is keresztülvitte, hogy fekete nőket is vegyenek fel a seregbe.
A hadügyminisztérium kvótát határozott meg, a feketék aránya csak tíz százalék lehetett a női hadtestben, és a szegregáció itt is érvényesült, a feketék csak együtt, külön egységekben szolgálhattak. Összesen végül négyezer fekete nő jelentkezett a WAC-ba. Míg a fehérek például egészségügyi képzést is kaptak, addig jobbára csak főzésre vagy takarításra osztották be őket, főként hazai támaszpontokon. Bethune viszont lobbizott azért, hogy magasabb státuszba kerüljenek és a tengerentúlon is szolgálhassanak fekete nők.
1945 januárjában Charity Adams Earley őrnagy Angliába repült, küldetése titkos volt, feladatát még ő sem tudta, csak annyit, hogy hová megy. Miután megérkezett Birminghambe, közölték vele, hogy ő fogja vezetni a 6888-as Központi Kézbesítési Zászlóaljat, a feladata pedig az lesz, hogy célba juttassa a raktárakban heverő kézbesítetlen küldeményeket. Az egységébe tartozó 855 nő február 3-án hajózott be Glasgow-ba, miután több hónapos kiképzésben részesültek, amiben kúszás, mászás, menetelés, evakuációs és fegyverismereti gyakorlatok is voltak. Ők sem tudták, mi lesz a feladatuk, míg meg nem érkeztek Európába.
Az útjuk ijesztően telt, német tengeralattjárók többször irányváltoztatásra kényszerítették a hajójukat, majd a kikötés után nem sokkal egy V2-es német rakéta csapódott be a közelükben, ami figyelmeztetés volt nekik, hogy a hátország nem jelent biztonságot.
A zászlóalj Birminghamben szembesült azzal, hogy sziszifuszi munkával kell szembenézniük. Hat repülőgéphangárt töltöttek meg a két-három év alatt felgyűlt küldemények. A feladat egyszerűnek tűnt, a címzés alapján kell szétválogatni a csomagokat és a leveleket, de ez a munka nem könnyű akkor, ha csak keresztnevek, becenevek vagy tucatnevek szerepelnek rajtuk. Csak Robert Smithből 7500-at találtak. A munkakörülmények sem voltak a legkellemesebbek, fűtetlen, rosszul megvilágított épületekben dolgoztak, ahol gyakran a karácsonyi csomagok megdézsmálásától macska méretűre hízott patkányok grasszáltak.
A zászlóalj három műszakban dolgozott, naponta átlagosan 65 ezer küldeményt dolgoztak fel Angliában, 7 millió információs kártyát készítettek, azonosították a címzetteket, de gyakran arról is ők küldtek értesítéseket, ha a feladó időközben elesett. Angliában három hónap alatt végeztek a küldeményhalommal, majd májustól a franciaországi Rouenban folytatták a munkát, ahol már civilek és német hadifoglyok is segítettek nekik.
A különleges egység tagjai gyakran zaklatások és erőszakoskodások céltáblái voltak. Miután megérkezett egy női egység, egyre több amerikai katona, legyen az fehér vagy fekete, ébredt rá hirtelen, hogy dolga van Rouenban. Mivel a női egység katonai rendészetének nem volt fegyvere, dzsiudzsicut és más önvédelmi rendszereket tanultak meg, hogy távol tartsák a zaklatókat.
1945 októberében Párizsba helyezték át az ekkor már több száz fővel kisebb zászlóaljat, ahol már nemcsak a címzettek azonosítása volt a feladatuk, hanem az is, hogy visszaszerezzék a velük dolgozó civilek által ellopott csomagokat vagy az azokból elcsent tárgyakat. A munkamennyiség növekedett, az ünnepi időszakban még élénkebb lett a küldemények forgalma, miközben már csak pár százan maradtak az egységben, így aztán bekövetkezett az, amitől ők igyekeztek megóvni másokat: rohamosan csökkent a moráljuk.
A 6888. zászlóaljat végül hazavezényelték, majd 1946-ban Fort Dixben feloszlatták az összezsugorodott egységet. Bár Charity Adams Earley-t előléptették, és többen kaptak kitüntetéseket, az összesen 17 millió küldeményt feldolgozó zászlóalj nyilvános elismerése a háború után közvetlenül elmaradt. Nem rendeztek nekik parádét vagy más ünnepségeket, a többségi társadalom nem úgy kezelte az afroamerikaikat, mintha bármit is hozzátettek volna a győzelem kivívásához. Áldozatvállalásukat csak évtizedekkel megkésve ismerték el.
Felhasznált források: Atlas Obscura | Women of the 6888th | Army History
