Ha valaki sokáig csak az iskolában tanult angolul, és a brit angollal csak kosztümös filmekben és a Downton Abbey-ben találkozott, akkor valószínűleg az a kép alakult ki benne, hogy az angolok milyen elegánsan beszélnek. Ha esetleg valahogy kikeveredett Londonba, vagy ne adj’ isten északabbra, jókora sokként érhette, hogy gyakorlatilag nem létezik olyan, hogy brit akcentus: a Brit Birodalom miatt kismillió tájszólás létezik, és az ország nagyjából két fele azon sem képes megegyezni, hogy hívják a zsömlét.
Nagyjából 1500 évvel ezelőtt az angol, a holland és a svéd tulajdonképen egy közös nyelv különböző dialektusai voltak. Azonban ahogy teltek az évszázadok, és egy csomó, egy dialektust beszélő ember gyakorlatilag össze volt zárva, ezek a nyelvjárások önálló nyelvekké váltak. Az emberek kimondatlanul megegyeztek, hogy kisebb, regionális huncutkodásokat kivéve nagyjából ugyanúgy fogják ejteni a szavakat. Ez, mondjuk, Nagy-Britanniában pont nem egyértelmű, mennyire sikerült, de a szigetlakók némi activityvel az ország minden pontján meg tudják érteni egymást.
A nyelvészek nagy bánatára azonban nagyon hosszú ideig nem létezett technológia arra, hogy felvegyék, hogy beszélnek az emberek, ezért nem könnyű kutatni a dialektusok, akcentusok változását. Azonban a nyelv folyamatosan fejlődik, és a föld talán legbarátságtalanabb részének hála kutatók gyakorlatilag élőben tudták követni, hogy alakul ki egy tájszólás.
Az Antarktisz nagyon hideg, és amúgy ott található a föld legnagyobb sivataga, viszont őshonos lakója egy sincs. 66 kutatóállomás működik a kontinensen, ebből 37 egész évben üzemel, így a nyári hónapokban négyezer, a téliekben pedig nagyjából ezer, a világ minden tájáról érkező kutató fordul meg ezeken. A Rothera és a Halley nevű állomások a brit antarktiszi kutatóprogram keretein belül működnek, amit a nyelvészek ki is használtak.
A téli hónapokban se ki, se be, az időjárási viszontagságok miatt nem nagyon lehet elhagyni a kontinenst. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 30-45 ember nyolc hónapig össze van zárva, leginkább egymással kommunikálnak. A Müncheni Egyetem kutatói 2019-ben megkérték az egyik téli csapatot, hogy indulás előtt olvassanak fel 28 szót, és ezt a telelés során még négyszer el kellett játszaniuk. Egész pontosan a kutatásnak nyolc brit, egy amerikai, egy német és egy izlandi résztvevője volt. A kiválasztott 28 szó azért került fel a listára, mert tele vannak magánhangzókkal, amiket a föld különböző pontjain egész máshogy ejtenek. Például a bath (fürdő) szót Amerikában leginkább besznek ejtik, míg Angliában báásznak.
A kutatók azt feltételezték, hogy ki fog alakulni egy sajátos, antarktiszi akcentus, és a felvételek igazolták az elképzelést. Bár nyolc hónap nem elég, hogy ténylegesen kialakuljon egy akcentus, egyértelmű változásokat fedeztek fel a résztvevők hangképzésében. A kísérlet elején volt, aki a food szóban a magánhangzót elöl képezte (fűűd), és volt, aki hátul (fúúd). A telelés végére a résztvevők oo hangja nagyjából hasonlóvá vált, gyakorlatilag kiegyenlítődött a két véglet között. Több szó esetében is hasonlót tapasztaltak: egyes hangok kiejtése változott, akárcsak néhány szó hangsúlyozása. A nyelvészek szerint ezek az apró változások egy kialakuló akcentus kezdeti állomásai.
A nyelvészek megjegyzik ugyan, hogy a 11 fő nem nevezhető nagy mintának, így a kutatás eredményeit nem feltétlenül szabad gránitszilárdságú bizonyítéknak tekinteni, a kutatás vezetője, Jonathan Harrington elképzelhetőnek tartja, hogy, mondjuk, a Marsra küldött telepesek is saját akcentust alakíthatnak majd ki, ami egészen más lesz, mint bármi, amit a saját bolygónkon hallhatunk.