A tó, amelyet sokáig úgy hívtak: Alkohollal és kábítószerrel való visszaélés-tó

2022. december 27. – 23:32

A tó, amelyet sokáig úgy hívtak: Alkohollal és kábítószerrel való visszaélés-tó

Másolás

Vágólapra másolva

Vannak olyan földrajzi helyek, amelyeknek vicces, érdekes vagy szórakoztató nevük van. És van az Alkohollal és kábítószerrel való visszaélés-tó (angolul Alcohol And Drug Abuse Lake) az amerikai Dél-Karolina államban. Ez nem átverés, tényleg ez volt a neve sokáig egy tónak az Egyesült Államokban, amíg végül meg nem változtatták.

Az Alkohollal és kábítószerrel való visszaélés-tóról az internet először 2015 környékén kezdett el beszélni, amikor egy Twitter-felhasználó észrevette a Google Térképen:

Az internet népe azonnal ráharapott, hiszen viszonylag ritkán neveznek el bármilyen földrajzi helyet így. Pedig a magyarázat nem is annyira bonyolult.

A tó egy helyi víztároló mellett található, amelynek a környékén működik egy Morris Village nevű bentlakásos kezelőközpont alkohol- vagy drogfüggőségben szenvedőknek. Ehhez a központhoz tartozik a tó is, amelynek sokáig nem volt hivatalos neve, de a rehabilitációs központért felelős állami egészségügyi szervezet csak úgy hívta, hogy „a tó a rehabilitációs központ mellett” vagy szimplán „Village Lake”, ami csúnya fordítással kb. annyit jelent, hogy a „falu tava” vagy „falusi tó”.

Pár évvel később a tó elnevezése miatt mém lett a helyből. Olyannyira, hogy még saját oldalt is kapott a KnowYourMeme nemzetközi mémadatbázisban. Az emberek azzal kezdtek el ugyanis viccelődni, hogy

ki ne akarná a nyári pihenését az Alkohollal és kábítószerrel való visszaélés-tónál tölteni?

A már említett Morris Village teljes neve Morris Village Alcohol and Drug Addiction Treatment Center, és már 1975 óta működik, de máig nem találni arról hivatalos forrást, hogy pontosan miért erről nevezték el a tavat is. Mindenesetre minden létező hivatalos dokumentációban ezzel a névvel szerepelt egészen 2022-ig, amikor hivatalosan is átnevezték a már említett Village Lake-re.

Hogy pontosan mi állhat a névválasztás, majd a névváltoztatás hátterében, azt csak találgatni lehet, mert az itt felsoroltakon kívül csak fórumbejegyzések és Reddit-beszélgetések alapján lehet tájékozódni. Az elnevezés valószínűleg a helyiektől jöhet, akik nem is használhatják a tavat, ugyanis magánterületen található, ezért teljesen el is van kerítve. A névváltoztatás meg valószínűleg a mémmé válásnak köszönhető. A TikTokon a kereső 42,2 millió találatot mutat az „Alcohol And Drug Abuse Lake” kifejezésre, vagyis máig nagyon szeretnek ezen szórakozni az emberek.

Azonban a kezelőközpont súlyos drog- és alkoholfüggők rehabilitációjával foglalkozik évek óta, és egy ilyen helynek nagyon fontos a diszkréció. Márpedig valószínűleg az üzemeltetők nagyon nem szeretnék, ha feltűnési viszketegséges vloggerek és tinédzser tiktokerek mászkálnának a súlyos függőségüket éppen kezeltetni próbáló emberek között kamerával, hogy haha, itt vagyok az Alkohollal és kábítószerrel való visszaélés-tónál. Valószínűleg ezért sem véletlen, hogy a tó új neve olyan lett, ami alapján a világ bármely pontján lehetne, így a kezelés alatt állókat biztos nem zavarják meg vicceskedő turisták. Bár a Google Maps még mindig kidobja a helyszínt, ha a korábbi nevén keresünk rá.

(Források: KnowYourMeme, Healing Properties, Reddit)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!