A brit rendőrség azért üzemeltetett egy rapzenei lemezboltot, hogy bűnözőket csaljon csapdába

Észak-London Edmonton nevű városrészében mindenki csak úgy ismerte a népszerű, alapvetően rapzenékkel foglalkozó lemezboltot, hogy Boombox. Az volt az egyik erőssége, hogy hátul volt egy rendes hangstúdió is, amit mindössze 10 fontért lehetett kibérelni egy órára. A környékbeli hiphoprajongók és jövendőbeli rapsztárok imádták a helyet, hiszen ilyen olcsón szinte sehol sem lehetett stúdióidőhöz jutni egész Londonban.

Nem véletlenül, ugyanis a Boomboxot valójában a londoni rendőrség üzemeltette, a dolgozóik civil ruhás nyomozók voltak. A Vice cikke szerint ez volt az elmúlt évek legnagyobb szabású titkos rendőrségi hadművelete, ami a Peyzac fedőnevet kapta, és félmillió fontjába (több mint 240 millió forint) került a brit adófizetőknek.

2008 januárja és júliusa között a környéken öt gyilkosság is történt, az áldozatok mind 16 és 24 év közöttiek voltak. A londoni rendőrök a lemezbolt megnyitásával és azzal, hogy beépített rendőröket alkalmaztak, főleg drogkereskedőket és fegyvercsempészeket akartak lépre csalni, és a művelet végén 37, főleg fekete férfit tartóztattak le. Köztük sok olyan fiatalt, akik kifejezetten a lemezboltosok kedvéért keveredtek bele drogügyletekbe. A brit sajtó majdnem mindannyiukról bandatagként cikkezett, pedig ez sokakra egyáltalán nem volt igaz. A 37 elítélt összesen 400 év börtönbüntetést kapott.

A beépített rendőröket (akik mind feketék voltak) annyira jól kiképezték, hogy a szembesítés során a vádlottak el sem akarták hinni, hogy hetek vagy hónapok óta rendőrökkel haverkodnak a lemezboltban. Az egyik ilyen elítélt külön mesélt is arról, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápolt az egyik dolgozóval, aki egyszer megkérte, hogy szerezzen már heroint egy jó barátjának, aki majd segíthet neki betörni a zeneiparba.

A díler egészen a lemezboltig ment kocsival, ezt rögzítette a kamera is, a rendőrök mégsem a dílernek mentek utána, hanem a fiatal rapper ellen emeltek vádat drogkereskedés miatt. Az akcióban letartóztatott férfiak védői közül sokan arra panaszkodtak, hogy a lemezboltosok a helyi fiatalok példaképei voltak, akikre felnéztek mint a rapzene veteránjaira, akik majd segíthetnek az előrejutásukban. Ezt az emberi kapcsolatot a londoni rendőrség pedig arra használta, hogy csapdába csaljon olyan embereket is, akik maguktól, mondjuk, soha nem vettek volna heroint.

A lemezboltban még egy kis szobát is üzemeltettek, ahol a saját bűnözői kapcsolataikat és múltjukat nyíltan vállaló dolgozók, vagyis a beépített rendőrök támogatásával drog- és fegyverügyleteket bonyolítottak le, miközben titokban be volt kamerázva az egész helyiség. Ennek köszönhetően olyan esetekről készült felvétel, mint amikor valaki négy lőfegyvert próbált eladni az álruhás zsaruknak, vagy amikor kokaint négyezer font (majdnem kétmillió forint) értékben. A művelet 12 hónapig tartott, majd körülbelül ötven lakásban és más épületben egyszerre végrehajtott rajtaütéssel ért véget, amelynek során rengeteg fegyvert és kábítószert lefoglaltak, illetve találtak egy illegális fegyvergyárat is.

A brit rendőrség azzal érvelt az akció mellett, hogy vizsgálataik szerint a helyi bűnbandákba és szervezett bűnözésbe legkönnyebben a rapzenén keresztül tudnak beszivárogni, ezért döntöttek a kamulemezbolt megnyitása mellett, ami az egyik rendőri vezető szerint az egy év alatt „elhanyagolható méretű profitot termelt”, de nem is ez volt a célja.

Egy másik rendőri vezető még el is büszkélkedett azzal a Daily Mailnek, hogy olyanról nem igazán tud, hogy a Boombox beindította volna bárkinek is a zenei karrierjét, de másféle karrierek beindítását biztosan megakadályozta. A bulvárlap azt is írta, hogy az akciónak köszönhetően egy évvel később már közel 7 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma a környéken.

Miközben egyes helyeken a londoni rendőrség csúcsteljesítményeként hivatkoznak a Peyzac-műveletre, sokan élesen kritizálják a módszert. Egy volt liverpooli nyomozófelügyelő szerint az ilyen akcióknak van értelmük és létjogosultságuk, ha etikusan csinálják őket, viszont ha nem, akkor a csapdába csalással sok olyan ember is rács mögé kerülhet, aki kifejezetten a rendőrség aknamunkája nyomán került kompromittáló helyzetbe. Nyilván heroint vásárolni bűncselekmény, de ha egy idős, magát zeneipari guruként előadó, zenei karrierrel kecsegtető iparági veterán kér meg erre egy fiatal, feltörekvő rappert szívességből, az nagyon más helyzet, mint ha valaki közvetlen nyereségvágyból árulna kábítószert.

A Peyzac-művelet másik árnyoldala egyértelműen az, hogy szándékosan összemossa a hiphopot a bűnözéssel. Szó sincs róla, hogy a rap és a bűnözés világa annyira távol állna egymástól, azonban egyre nagyobb zajt csap azoknak a hangja, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a fegyverekkel hadonászó, drogkereskedelemmel büszkélkedő, magukat fürdőruhás lányokkal és drága autókkal körülvevő rapperek a valóságban még valódi lőfegyvert sem fogtak a kezükbe, nemhogy emberre támadtak volna. Ez bizonyos rapzenei alműfajok sajátossága (mint a Nagy-Britanniában is nagyon népszerű drill), azonban ez a művészi fikció része még akkor is, ha hitelesen próbálják tálalni. Nem véletlen, hogy Kaliforniában épp most iktatták törvénybe, hogy a helyi bíróságok nem használhatnak rapzenei dalszövegeket bizonyítékként bűncselekmények alátámasztására.

Az érem másik oldala, hogy Nagy-Britanniában elképesztően megnőtt a késsel elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, és ezt nagy részben a chicagói gettók legerőszakosabb részeiről kinőtt drill műfajához és annak előadóihoz kötik. Egy 2021-es vizsgálat szerint az országban minden harmadik késsel elkövetett bűncselekmény köthető valamilyen szinten a drillhez. Ettől függetlenül joggal vádolhatják azzal a londoni rendőrséget, hogy kulturális és faji előítéletesség alapján csalt csapdába olyan fiatalokat is, akik a potenciális rapzenei karrier reményében keveredtek bele kisebb-nagyobb bűncselekményekbe álruhás rendőrök unszolására.