Talán 2022-re már avíttá vált az a mondás, hogy a rock and roll alapvetően férfiközpontú műfaj, azonban a 20. században ez még egészen más volt. Az ezredforduló felé közeledve egyre több női zenész és frontember volt látható népszerű zenekarokban, de az 50-es években ez még elképzelhetetlen lett volna. Itt indult Cordell Jackson története, aki első nőként alapított kiadót, hozott létre stúdiót, végezte a keverési és felvételi munkákat, és mellette állati menőn tudott játszani elektromos gitáron.
Jackson (eredeti nevén Cordell Miller, de később felvette a férje nevét) a Mississippi állambeli Pontotoc városában született egy hegedűművész lányaként, így korán megtanult sok hangszeren játszani a gitártól a harmonikán át a zongoráig – pedig saját bevallása szerint úgy nőtt fel, hogy mindig azt mondogatták neki, hogy „a lányok nem gitároznak”. Ehhez képest Jackson mindig is szerette azt hangoztatni, hogy már akkor rock and rollt játszott, amikor Elvis Presley még meg sem született.
A 30-as években kezdte az édesapja zenekarában, majd a második világháború idején basszusgitáron játszott a memphisi repülőgépgyár együttesében, miközben szép lassan összevásárolta magának a saját felszerelését, hogy egy otthoni stúdióban (konkrétan a nappalijában) próbálgassa a zenélést. Minden vágya egy lemezszerződés volt, de hát egy olyan korban élt, a negyvenes–ötvenes években, amikor még az abszolút szupersztárnak számító fekete zenészeket is szabályosan kirabolta és meglopta a lemezipar, nemhogy nőket engedjenek oda rock and rollt játszani.
Miután a patinás Sun Records elutasította, 1956-ban dühből megalapította a saját kiadóját Moon Records néven, valószínűleg első nőként a poptörténetben. A Sun Records alapítója, Sam Phillips (aki a kiadójánál olyan előadók zenéin dolgozott, mint Elvis Presley, Roy Orbison, Jerry Lee Lewis, vagy Johnny Cash) elutasította ugyan Jacksont, és nem adott neki lemezszerződést, de a háttérben ő segített neki összerakni a Moon Recordsot.
Innentől kezdve Jackson szinte mindenben úttörő lett: az első női lemezproducer és hangmérnök, az első olyan női előadó, aki maga írta, vette és énekelte fel, majd adta ki a saját zenéit – ami amúgy a férfiak körében is kuriózumnak számított ekkoriban. Jackson ért el ugyan kisebb-nagyobb sikereket Amerikában, de soha sem tudott igazán betörni a zeneipar élvonalába, később is inkább csak amolyan cirkuszi látványosságként kezelték, mint a rocknagyit, aki nagyon karcos és zajos rock and rollt játszik rózsaszín báli ruhában még 60 felett is. Ezen a felvételen Jackson már 76 éves, mégis úgy nyomja, mintha 50 évvel fiatalabb lenne.
Noha Amerika mélyen konzervatív részén, az úgynevezett Biblia-övezetben nőtt fel, hamar Memphisben találta magát, amit a többség a rock and roll fővárosaként ismer. Jackson már bőven azelőtt rock and rollt játszott, hogy egyáltalán így hívták volna a műfajt. Saját bevallása szerint ennek az az oka, hogy szeretett nagyon gyorsan és néha picit hibásan játszani, mert ettől érezte igazán őszintének a zenéjét. Ez az attitűd lett később az alapja a rock and rollnak.
A hatvanas–hetvenes években főleg memphisi zenészekkel dolgozott, sok gospelalbumot adott ki, és pár válogatást a saját zenéiből is. A kiadója 2004-es haláláig a legrégebben aktív lemezkiadó volt Memphisben, ahol több tucat másik kiadó bukkant fel, majd tűnt el az elmúlt évtizedek alatt.
A 80-as évekre valóságos ikonná vált Memphisben, egy élő legendává, akit mindenki ismert, hiszen egy rikító sárga házban lakott és egy ugyanolyan sárga autóval járta az utcákat, ráadásul nyaranta szívesen tartott idegenvezetést a házában turistáknak. Élete első videóklipjét is ebben a házban forgatták, de erre egészen 1989-ig kellett várni, amikor már közelebb volt a 80-hoz, mint a 70-hez.
Jackson kis színes érdekességnek számított a média számára, pedig hamarosan elérkezett az idő, amikor ismert zenészek kezdték el játszani a számait, felhíva rá a figyelmet. Tav Falco (Panther Burns) és Alex Chilton (Big Star, Box Stops) is odavolt a zenéjéért, illetve gyakran játszott együtt Coloner Robert Morris rockabilly-legendával, aki többek között Charlie Feathers dobosa is volt. Ez már a 80-as években volt, és Amerika ekkor kezdte végre valamennyire felfedezni magának Jacksont, aki ezután rendszeres vendége lett tévés talkshow-knak és más produkcióknak. Olyannyira felkapták, hogy a 90-es években még egy Budweiser-sörreklámban is szerepelt a legendás rockabilly zenekar, a Stray Cats frontemberével, Brian Setzerrel.
Azt, hogy Jackson mennyire kilógott az akkori társadalmi berendezkedésből, jót mutatja, hogy úgy írt több száz dalt, játszott zenekarokban, menedzselt egy kiadót, és adott ki lemezeket, hogy közben háziasszony is volt, és gyerekeket nevelt fel. Nem véletlenül írt olyan számokat, mint a Football Widow (fociözvegy), ami egy feleség szemszögéből mutatja be, milyen, amikor a férj otthon meccset néz. A dal rádiósláger lett Memphisben, és máig hallani a rádióban, amikor kezdődik a futballszezon. A zenén kívül társadalmi munkát is végzett, eltűnt gyerekek megtalálásával foglalkozó programokban működött közre, illetve a zenéjében igyekezett hangsúlyozni a keresztény értékeket és a család fontosságát.
Halála előtt hét évvel adta ki az utolsó nagylemezét, ami egy élő koncertfelvétel volt 1997-ben. Clevelandben és Memphisben is külön megemlékeznek róla azóta, illetve a Spin magazin „gitáristenek” listájára is felkerült Jimmy Page és Eric Clapton mellé, mégsem kapta meg a neki járó elismerést, amit nőként elért egy férfiak uralta iparágban. Jackson 2004-ben hunyt el 81 évesen, de pár évvel előtte még aktívan koncertezett – akkori beszámolók szerint ugyanolyan vehemenciával, mint amiről mindig is ismert volt.
Felhasznált források: Women In Rock, Messy Nessy, Keeping the Blues Alive, Christian Science Monitor.
