Edison állatokba vezetett áramot, hogy bizonyítsa: Tesla találmánya halálos veszélyt jelent

2022. november 3. – 05:03

Edison állatokba vezetett áramot, hogy bizonyítsa: Tesla találmánya halálos veszélyt jelent
Thomas Edison kiállítja első sikeres izzólámpájának másolatát – Fotó: Bettmann / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben a világ legismertebb feltalálói, Nikola Tesla és Thomas Edison háborúban álltak. Míg az amerikai Edison az egyenáram használatát forradalmasította, a szerb-amerikai Tesla a váltóáramban látta a jövőt. Edison annyira ellenezte Tesla új technológiáját, hogy ellenkampányt indított a feltaláló ellen, és szürreális kísérleteket végzett különböző állatokon. Ezekkel a kísérletekkel azt akarta bizonyítani, hogy a Tesla-féle váltóáram veszélyt jelenthet az emberi életre. 1903-ban egy Topsy névre keresztelt elefántot is sikerült ledöntenie a lábáról Tesla technológiájával – bár egyesek máig kételkednek abban, hogy ez valóban így történt.

Macskák, kutyák, lovak és marhák mellett egy Topsy nevű elefánt is áldozata lett annak a bizonyos „áramháborúnak”, ami 1880-90 között zajlott három feltaláló között. A szemben álló felek Thomas Edison, akinek a nevéhez az egyenáram feltalálása mellett az első filmstúdió felépítése és bokszoló macskákról szóló videók is köthetők, míg a másik sarokban a szintén amerikai George Westinghouse mérnök és vállalkozó, illetve a fizikus és feltaláló Nikola Tesla álltak. Utóbbiak ugyanis úgy gondolták, hogy a jövőben az Edison-féle egyenáram koncepciója helyett célszerű lenne váltóárammal (vagy váltakozó árammal) biztosítani a világ polgárainak az elektromosságot. Edison ezzel azonban nem értett egyet. Olyannyira, hogy ellenkampányt indított, hogy lejárassa Tesla váltóáramról szóló tervét: különféle szürreális kísérletekkel riogatta az amerikai köznépet, amikkel azt akarta bizonyítani, hogy Tesla ördögtől való technológiája mennyire veszélyes is az emberekre.

Tesla és Edison egyébként nem voltak mindig ősellenségek. Miután Tesla sikeresen emigrált Amerikába, Edison mellett kezdett el dolgozni. A közös munka akkor szakadt meg, mikor Tesla elkezdte pedzegetni a váltóáram ötletét. A szerb származású feltaláló 1885-ben felmondott, és néhány évvel később szabadalmaztatta a technológiát, amit George Westinghouse iparmágnásnak adott el. Westinghouse elektromossággal foglalkozó vállalata Tesla új technológiájával hamarosan Edison versenytársává vált. Edison ezután hadat üzent Teslának és az általa szabadalmaztatott váltóáramnak.

Thomas Edison teszteli a váltóáramot Topsyn, az elefánton 1903-ban – Fotó: Universal History Archive / Getty Images
Thomas Edison teszteli a váltóáramot Topsyn, az elefánton 1903-ban – Fotó: Universal History Archive / Getty Images

Edison furcsa kísérleteit főleg állatokon végezte, köztük egy Topsy névre keresztelt nőstény elefánton, hogy bebizonyítsa, a váltóáram még egy többtonnás állatot is képes ledönteni a lábáról. Topsy haláláról felvélt is készített, amit évekkel később „Az elefánt, amit áramütés ért” címmel ki is adott.

Topsyt New York népszerű tengerparti negyedében, a ma már vidámparkjairól és szórakozóhelyeiről is híres Coney Islanden érte a halálos áramütés. Annyi biztos, hogy a halálát részben áramütés okozta (részben pedig feltehetően azok a ciános sárgarépa-karikák, amiket megetettek az elefánttal a tragikus eseményt megelőzően), sokak szerint azonban az elefánt nem a világ legismertebb feltalálói között fennálló népszerűségi verseny miatt halt meg. Ugyanis már azelőtt kötél általi halálra ítélték, mielőtt Edison kitalálta volna, hogy áramot vezet egy elefántba, így demonstrálva a váltóáram halálos erejét. Topsyt az 1900-as évek végén ítélték el, miután végzett három emberrel, akik közül az egyik egy égő cigarettát akart megetetni az amerikai Luna Park Állatkerthez tartozó elefánttal.

Egy másik szintén kérdéses részlet Topsy halálának időpontja. A tragikus esemény ugyanis 1903 januárjában történt, azaz évekkel azután, hogy az áramháború, bár nem hivatalosan, de véget ért az 1893-as Chicagói Világkiállítással, aminek áramellátását Westinghouse és a Tesla-féle technológia biztosította, legyőzve ezzel Thomas Edisont. Így sokak szerint Edisonnak már nem is volt arra oka, hogy bizonygassa a váltóáram szerinte halálos erejét, és emiatt végezzen az elefánttal.

Az is furcsa Topsy halálával kapcsolatban, hogy az amerikai Rutgers Egyetem Művészeti és Tudományos Iskolájának kutatói, akik évtizedek óta foglalkoznak Thomas Edison életének még fel nem feledett részleteivel, az állítják, hogy Edison nem is volt ott, amikor a tragikus esemény történt. A kutatóközpont szerint a korabeli cikkek közül egy sem említi, hogy a közel 1500 jelenlévő között ott lett volna Edison is az elefánt halálának a napján, és Edison sem említi egyetlen egy levelében sem a Topsyval kapcsolatos terveit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!