Nem is nő halálunkig a fülünk meg az orrunk, vagyis nem úgy

2022. július 27. – 04:58

Nem is nő halálunkig a fülünk meg az orrunk, vagyis nem úgy
Fotó: Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Teljesen bevett születésnapi köszöntés Magyarországon, amikor azt mondjuk valakinek, hogy „Füled érjen bokáig!”. Ennek persze az az üzenete, hogy azt kívánjuk, éljen nagyon sokáig – merthogy a közhiedelem szerint a fülünk és az orrunk is a halálunkig növekszik (ellentétben a többi más szervünkkel).

Csakhogy ez nem teljesen igaz, pontosabban nem úgy igaz, ahogy gondoljuk. Az emberi test növekedése valamikor a húszas éveink első felében megáll, ekkor érjük el a végleges testmagasságunkat, illetve ekkor éri el minden szervünk a végleges méretét. Kivéve a fent már említett fül-orr kombinációt. Ezek esetében viszont nem arról van szó, hogy a korábbi években megszokott módon nőnének tovább, hanem igazából csak nagyobbak lesznek.

Elég csak ránézni

Régi fotókat nézegetve szembetűnhet, hogy az embernek fiatalabb korában, 30 évesen kisebb a füle (és az orra), mint, mondjuk, 70-80 évesen. Ez a dolog tűnt fel egy csapat angliai orvosnak, akik James Heathcote vezetésével arra jutottak (206 harminc év fölötti pácienst vizsgálva), hogy a fül mérete igenis növekszik a kor előrehaladtával. Ez éves szinten elenyészőnek tűnik, hiszen átlagban 0,22 milliméter jött ki nekik, de ezt felszorozva 50 év alatt már 1 centimétert kapunk, ami a 6,75 centis átlag fülmérethez viszonyítva már számottevő.

A brit kutatást 1996-ban egy japán, majd 1999-ben egy olasz is követte, ezek mind hasonló eredményre jutottak: a fülünk nagyobb lesz idősebb korunkra.

A helyzet viszont az, hogy ezt nem a szervezetünk akarja így, egész egyszerűen ez az élet rendje. A méretváltozáshoz két dolog vezet ugyanis:

  • ahogy öregszünk, úgy veszít rugalmasságából a bőrünk, ezzel pedig szimplán megnyúlik a fülünk meg az orrunk,
  • a két kérdéses testrészre, pontosabban az azokat nagy részben alkotó porcokra, valamint a kötőszövetre a gravitáció is hatással van, az orr vége, illetve a fülcimpánk is lefelé nyúlik, ezáltal lesznek nagyobbak.

Ugyanez figyelhető meg a szemhéjak megereszkedésén, a toka megnyúlásán, de a test más egyéb részein is.

Források: Discovery | How Stuff Works

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!