Hogyan válhatott épp egy afroamerikai atléta Hitler olimpiájának szupersztárjává?

Az afroamerikai Jesse Owens az 1936-os berlini olimpiai játékok ünnepelt szupersztárja volt, ami roppant kényelmetlen volt a náci rezsimnek: kénytelenek voltak elviselni a jelenlétét és még jó arcot is vágni hozzá. Leni Rifefenstahl, Hitler propaganda-rendezőnője eközben lelkesen filmezte Owenst.

Félig rasszista országból egy rasszista országba

A sztorit időközben az egész világ ismeri: Owens, egy clevelandi afroamerikai atléta a második világháború küszöbén álló náci Németországban cáfolta meg a hatalmon lévő rasszista rezsim tézisét, miszerint az árja faj mindennél felsőbbrendűbb. Nem kellett ehhez sem csel, sem tudomány, csak a két lába, amelyekkel futott. Miután Owens a negyedik aranyérmét (hármat egyéniben) is megszerezte az 1936-os berlini olimpián, az Egyesült Államok ünnepelte, a rendező nácik meg a fogukat szívták.

Már ennél a részletnél felbukkannak bizarr elemek: a fenti mondat csak a feketék polgárháborúval kivívott egyenlőségét komolyabban vevő északi államokra igaz, az elmaradottabb déli államok egyszerűen nem közölték Owens fotóját, a híradásaikban pedig elhallgatták, hogy a fekete amerikai atléták voltak a berlini olimpia legeredményesebb résztvevői. Az északi államok lapjai eközben ünnepi hangvételben számoltak be az eredményekről.

Kapóra jött az 1936-os berlini olimpia

A játékokat a nácik soha vissza nem térő propagandashow-ként fogták föl. Hogy Owensnek mi köze ehhez? Például az, hogy

az amerikai narráció szerint a sportolót a nácik sokkal tiszteletteljesebben fogadták, mint említett déli honfitársai. Legalábbis nyilvánosan.

Rasszista kommentárok csak a színfalak mögött hangoztak el, Berlin és Európa hangosan ünnepelte Owenst. És ami még bizarrabb: Owens viszonzásként állítólag a játékok alatt és röviddel utána is rendre pozitívan nyilatkozott Hitlerről. Hogy Hitler végül kezet fogott-e Owensszel vagy visszautasította a kézfogást, nem lehet pontosan tudni. Az aktuális nézet szerint – az akkori hírekkel ellentétben – megrázták egymás kezét, de ez egy mellékszál.

Sokkal érdekesebb, hogy vajon mi lehetett a kétarcú kommunikáció oka? A náci propagandavezetők jól felmérték, hogy az olimpia nagyszerű lehetőség arra, hogy egy higgadt és ártalmatlan ország képét sugározzák magukról a külvilágnak. Bosszankodtak vajon, hogy Owens és sok más afroamerikai sportoló érmeket nyert Berlinben? Nagyon is. De igyekeztek úgy tenni, mintha ez nem zavarná őket. Persze ha felidézzük, hogy a nácik valójában mit gondoltak a feketékről, a zsidókról, a romákról és az összes „alsóbbrendű” fajról, nem lehetnek illúzióink: a náci ideológia szerint Jesse Owens sikere nem emberi siker volt – maguk között eredményét a szarvasokhoz és gazellákhoz hasonlították –, logikájuk szerint tehát nem is veszélyeztethette faji elméletüket.

A nácik tehát eljátszották a külvilágnak, hogy nem is annyira nácik.

Ennél talán már csak az ellentmondásosabb, hogy Leni Riefenstahl minden idők egyik legjobb – és akkoriban leggyorsabb – fekete atlétájáról készített ikonikus felvételeket. Sőt, a filmjében látható összes sportoló közül Owens alakja a legkiemelkedőbb. Mindeközben Riefenstahl meggyőződéses náci volt (bár ezt a háború után erősen tagadta) és filmjéhez Hitler propagandaminisztériumától kapott pénzt azzal a céllal, hogy énekelje meg a Harmadik Birodalom dicsőségét. Le akarta nyűgözni Hitlert, de sokak szerint titkon két kapura játszott: egy hollywoodi karrier is lebegett a szemei előtt (később el is ment szerencsét próbálni Amerikába, sikertelenül).

Riefenstahl: reformer dokumentumfilmes, csak hát náci

Leni Riefenstahl a filmtörténet egyik legvitatottabb személyisége. Eredetileg különleges karizmájú táncos-színésznő, később rendezőnő volt, aki a náci Németországban robbant be.

Filmrendezői pályafutása azzal indult, hogy levelet írt Hitlernek, melyben csodálatáról biztosította. Hitler később visszacsodálta őt, de előbb még személyesen bízta meg azzal, hogy készítsen filmet a berlini olimpiáról.

A hatalmas büdzséből dolgozó rendezőnő az 1936-os olimpián forgatta az Olympia című kétrészes dokumentumfilmjét: az egyik a Fest der Völker (A népek ünnepe), a másik a Fest der Schönheit (A szépség ünnepe) volt, melyekkel óriási sikereket aratott, még díjakat is bezsebelt (a linkek a teljes filmekre mutatnak).

A berlini olimpia emlékét döntően meghatározza Riefenstahl olimpia-filmje, de nemcsak azt: hatása azóta sem múlt el, a valaha készült technikailag leginnovatívabb propagandafilmnek tartják.

Nagy hatással volt a filmiparra, megreformálta a dokumentumfilmezést. Vágási technikái, lassított felvételei, a különböző kamerabeállítások, fahrtjai a jelenkorra is hatással vannak. Legutóbb a tokiói olimpia reklámfilmjében bukkantak fel riefenstahli képek és vizuális megoldások. A film egyik főszereplője Keleti Ágnes.

Érdekes, hogy a sportolók versengése nem különösebben érdekelte a rendezőnőt, nem is használja a feszültségkeltés eszközeként; sokkal inkább fókuszál a sportolók dinamikus megjelenésére, az izmokra és a tekintetekre. Owenst például váltakozva filmezte közelről és távolról, így a néző tekintetét az atléta mozgásának szépségére irányította.

„A valaha élt legjobb filmrendezőnő volt. Ahhoz, hogy ezt felismerjük, elég megnézni az Olimpia-filmjeit” – ekképp dicsőítette Quentin Tarantino filmrendező egy Spiegel-interjúban, aki annyi mindenkitől lopott ihletődött munkássága során, hogy semmi meglepő nincs abban, hogy kritikusai riefenstahli utalásokat véltek felfedezni a Becstelen brigantykban. Míg Tarantino odavan érte, sokak számára Riefenstahl stílusa egyenlő a náci esztétikával.

Mitläufer besorolást kapott, így börtönbe se kellett vonulnia

A háború után Riefenstahl mindent megtett, hogy tisztára mossa magát: sokat hangoztatta, hogy a filmeket nem a nácik, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság finanszírozta, és saját produkciós cége gyártotta. Összehordott mindent, csak hogy megússza a hosszú börtönéveket: ilyeneket mondott, hogy Goebbels ugyan utasította rá, hogy távolítsa el az Owensről és más fekete bajnokokról készült felvételeket, de ő ellenszegült a parancsnak.

Riefenstahl megpróbálta magát elvhű dokumentumfilmesként ábrázolni, aki ellenezte a náci cenzúrát. Végül ez egész jól sikerült neki: a háború után mindössze 2 hónapot töltött börtönben, és több nácítlanítási tárgyalás után végül csupán a magyarul is jól értelmezhető Mitläufer besorolást kapta. A Hitler filmrendezője-toposzt ugyanakkor többé nem tudta lemosni magáról – ez és háborgó lelkiismerete egészen 101 éves korában bekövetkezett haláláig elkísérte.

Források: Vice, Deutschlandfunk, BBC, Berliner Zeitung, IMDB