2022. július 17. – 07:44
Azt nem sokan vitatnák, hogy a világhírű brit természettudós-dokumentumfilmesnek sokat köszönhet az emberiség, de hogy Sir David Attenborough-nak hálás lehet egy elég speciális csoport is, a viktoriánius kori bűnügyi talányok rajongóié, talán kevéssé köztudott.
Pedig ha Attenborough nem dönt úgy, hogy belevág egy kis átalakításba a richmondi házához tartozó telken, talán soha nem derül ki, hova lett a levágott feje az 1879-ben meggyilkolt özvegyasszonynak, Julia Martha Thomasnak.
A richmondi gyilkosságként vagy Barnes-rejtélyként elhíresült, véres bűnügy áldozata, Thomas egyedül élt Londonnak ebben a délnyugati, külső kerületében, a Mayfield Cottages néven emlegetett házban. Kétszeresen is megözvegyült, az ötvenes éveiben járt. Lelkes templomba járó, szigorú presbiteriánus volt, és amikor úgy döntött, hogy szüksége van egy bentlakó szolgálóra, a balszerencséje Kate Webstert sodorta az útjába.
Websternek viszonylag rövid addigi élete, 29 éve ellenére már kiterjedt bűnözői karrier volt a háta mögött. Zsebtolvajlással kezdte még Írországban, ahol született, majd miután Liverpoolba hajózott, takarítóként és szexmunkásként szerzett keresetét betörésekkel és lopásokkal egészítette ki. Többször megjárta a börtönt, és még többször költözködött, miközben változatos álneveket használt. A Kate Webster is egy volt ezek közül, eredetileg Catherine Lawlernek hívták. Férjhez nem ment, de született egy fia, John, 1874-ben. Bárki volt is az apja, nem volt a képben, nem segített a nevelésében. Webster egy Sarah keresztnevű barátnőjére számíthatott leginkább, Julia Martha Thomashoz is ő ajánlotta be dolgozni, amikor meghallotta, hogy szolgálót keres.
Lyuk a falban
Kate Webster 1879 januárjában kezdte a munkát a Mayfield Cottagesban, és igen hamar világossá vált, hogy a két, egy fedél alá került nő nem jön ki egymással. A szolgálót elmondása szerint idegesítette és sértette, hogy a munkaadója a nyomában járt, és piszokfoltokra vadászva kritizálta a munkája minőségét, Thomasnak pedig nem tetszett, hogy az alkalmazottja nem veti meg az italt, és szívesen időzik a közeli kocsmában, a Hole in the Wall nevű műintézményben, ami mindössze két házzal volt arrébb a Park Roadon Thomas otthonától.
Ahogy fokozatosan elmérgesedtek a dolgok, az özvegynek az a gyanúja támadt, hogy Webster lop tőle, de ennél rosszabb balsejtelmek is gyötörték. Elkezdte félteni az életét az alkalmazottjától. Volt rá példa, hogy barátainak könyörgött, aludjanak nála, mert nem akart vele kettesben maradni éjszakára a házban. 1879 februárjának végére annyira betelt nála a pohár, hogy kiadta Kate Webster útját. Február 28. lett volna az utolsó munkanap, de a szolgáló esdekelt még egy kis haladékért, így esett, hogy a végzetes március 2-i, vasárnapi napon is ketten voltak a Mayfield Cottagesban.
Thomas épp az esti istentiszteletről ért haza, amikor minden korábbinál hevesebb veszekedés kezdődött közöttük. Webstert elragadta az indulat, és letaszította a lépcsőn a munkaadóját, aki a zuhanást még túlélte, de azt már nem, amikor Webster – hogy elhallgattassa – a torkának esett, és fojtogatni kezdte. Miután az asszony meghalt, a szolgáló úgy döntött, hogy megszabadul a holttesttől. Fűrésszel, késsel és beretvával felszerelkezve nekiállt feldarabolni. A maradványok kisebb részét elégette, és vizet forralt egy jókora mosóüstben, hogy felismerhetetlenre főzze a darabokat, majd betette egy dobozba, és egy mit sem sejtő férfi ismerőse segítségével elcipelte egy közeli hídra, onnan pedig beletaszította a Temzébe.
Két dolog volt, ami nem fért a dobozba: a szerencsétlen asszony egyik lába bokától lefelé, és a feje. Ezekre más megoldást kellett találni. A lábfej egy veteményeskertben landolt, a fej sorsa viszont bő 130 évig titok maradt.
De mégis ki ez a nő?
Hogy történt egy gyilkosság, és hogy valahol lennie kell egy fejnek, az viszonylag hamar kiderült. A fadobozt partra vetette a víz a Barnes hídnál, és némi nehézséggel, de sikerült azonosítani, hogy emberi maradványokról van szó.
Webster eközben továbbra is ott lakott a házban, amelynek a gazdáját megölte. A hentesmunkája és a főzés persze rettenetes szagokkal járt, de ez a korabeli Londonban annyira nem volt kirívó, hogy emiatt a szomszédok ráhívják a rendőröket. Nemcsak a gazdátlanná vált házzal rendelkezett sajátjaként, hanem az áldozata ingóságaival is. Magához vette, illetve eladogatta Thomas ékszereit, csecsebecséit, még a műfogait is, és megszervezte, hogy a bútorokat is pénzzé tehesse. Mindeközben felvette a meggyilkolt nő személyazonosságát, az ügyeit Julia Martha Thomas néven intézte.
A lebukásra akkor került sor, amikor megérkezett valaki a bútorokért, ami szemet szúrt egy szomszédnak, és ezért rákérdezett, mégis, ki hívta ide elvitetni a holmit. A férfi válaszul a szolgálóra mutatott, mondván ő volt az, Julia Martha Thomas. Websternek még annyi ideje volt a rendőrök kiérkezése előtt, hogy a fiával együtt kereket oldjon, és meg sem állt Írországig, de ott aztán rövidesen utolérték, és visszavitték Angliába. Amikor elfogták, akkor is az áldozatától zsákmányolt ruhákat és ékszereket viselte.
Webster kitartóan, körömszakadtáig tagadott, megpróbálta különféle ismerőseire kenni a gyilkosságot, de az alibik nyilvánvalóvá tették, hogy mindez hazugság. Webster büntetőpere hat napon át tartott 1879 júliusában, és igazi szenzáció volt, a sajtó Írországban és Angliában egyaránt figyelemmel követte.
Az ír bevándorlókra vonatkozó előítéletek éppúgy magyarázták az ügy iránti fokozott érdeklődést, mint a horrorfilmbe illő részletek, vagy a magyaroknak az Édes Annából olyannyira ismerős félelemmel és egymásrautaltsággal terhelt, sokak mindennapi valóságát meghatározó viszony szolgálók és munkaadóik között.
Egy öblös fekete táska
A per végére az esküdtszék bűnösnek találta Webstert, és a bíró halálra ítélte. A nő tett még egy kétségbeesett kísérletet a halálbüntetés elkerülésére azzal, hogy terhesnek hazudta magát, de ezt nem tartott sokáig cáfolni. Kate Webstert 1879. július 29-én felakasztották. A megelőző éjszakán, amikor már világos volt, hogy nincs számára menekülés, beismerő vallomást tett. Hogy a fejet hova tette, arról nem szólt a vallomás, csak egy régi történet maradt fenn egy barátnőjétől, aki elmesélte, hogy két nappal a gyilkosság után elmentek inni egyet a Hole in the Wall pubba, és a találkozóra Webster egy nagy fekete táskával érkezett, amelyet egész este szorosan maga mellett tartott, mígnem egy rövid időre felállt az asztaltól, és azután a táska nélkül tért vissza.
Ez a bizonyos kocsma jó sokáig működött még azután, hogy ennek a régi italozós estének a résztvevői rég meghaltak. 1952-ben, amikor az Attenborough házaspár megvásárolta a Mayfield Cottages és a Hole in the Wall közti házat, még bőven üzemelt. 2007-ben húzták csak le a rolót, majd röviddel később, 2009-ben Attenborough megvásárolta az ingatlant. A telken munkálatok kezdődtek, és ennek során, 2010 októberében egy sötét, kerekded tárgyat fordítottak ki a munkások a földből az egykori kocsma hátsó részénél, ahol valamikor az istálló állt. Viktoriánus korabeli cserepek is voltak ott mellette.
Hamar világos lett, mi is ez a tárgy: egy fehér, a menopauza utáni korban lévő nő koponyája, ami hátul be volt törve. A Metropolitan rendőrség kezdeményezésére szénizotópos kormeghatározást végeztek rajta, amivel be tudták lőni nagyjából a lelet korát, előásták a régi népesség-nyilvántartási adatokat, majd – ahogy szűkült a kör – a Webster-féle büntetőper jegyzőkönyveit. A szakértők 2011 júliusára egyértelműen ki tudták mondani: a koponya bizony Julia Martha Thomasé. Hogy mi volt a lépcsőn leeséskor keletkezett törés mellett a másik legárulkodóbb nyom? Az alacsony kollagénszint: pont olyan, ami akkor várható, ha a csontot kifőzik.
Felhasznált fontosabb források:
