A fehér felsőbbrendűségi emlékmű, aminek hátat fordított az amerikai szélsőjobb, majd felrobbant

2022. július 8. – 04:57

A fehér felsőbbrendűségi emlékmű, aminek hátat fordított az amerikai szélsőjobb, majd felrobbant
Az emlékmű 2017 márciusában – Fotó: Harrison McClary / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint szerda este valakik felrobbantották a Georgia Guidestones nevű emlékművet, amit az amerikai Stonehenge-nek is neveztek. Nagy különbség azonban, hogy a Stonehenge azért rejtélyes, mert évezredekkel ezelőtt rakták össze, míg a 42 éves Georgia Guidestonest inkább egy mesterséges misztikum lengte körül.

A georgiai Elbert megyében található emlékmű hat gránitlapból állt, és 12 (ebből 8 élő és 4 holt) nyelven véstek rá különböző, a társadalommal kapcsolatos instrukciókat, méghozzá tíz darabot. Ez az alternatív tízparancsolat áll a kövekbe vésve:

  • ne legyen 500 milliónál több ember, mert csak úgy érhető el a természettel való egyensúly;
  • tudatosan szaporodjunk, figyeljünk a fittségre és a sokszínűségre;
  • egy nyelv alatt kell egységesíteni az emberiséget;
  • higgadt ésszel kell szabályozni a szenvedélyt, a hitet és a hagyományt;
  • tisztességes törvényekkel és igazságos bíróságokkal kell védeni a nemzeteket;
  • a nemzeteknek magukat kell irányítaniuk, de az ellentéteket egy nemzetközi bíróságon kell kezelni;
  • kerülni kell a kicsinyes törvényeket és a haszontalan hivatalnokokat;
  • egyensúlyban kell tartani az emberek jogait és kötelezettségeit;
  • kincsként kell őrizni az igazságot, a szépséget és a szerelmet, és a mindenséggel való harmóniára kell törekedni;
  • „ne legyél rákos daganat a Földön – hagyj helyet a természetnek”.

Az emlékművet egy R. C. Christian álnéven bemutatkozó férfi rendelte meg 1979-ben Joe Fendleytől, egy helyi gránitostól. A férfi azt mondta Findleynek, hogy hűséges amerikaiak egy kis csoportját képviseli, és arra kérte, hogy úgy építse meg az emlékművet (ami óra, naptár és iránytű egyszerre), hogy az kibírjon akár katasztrófákat is.

A Wired szerint Findley őrültnek nézte a férfit, ezért direkt olyan magas árat kért, amiről biztosnak hitte, hogy nem fogja kifizetni. Ez nem jött be, Christian kérdés nélkül beleegyezett, így Doug Barnard kongresszusi képviselő 1980 márciusában két-háromszáz helyi jelenlétében átadta az emlékművet, amiről konzervatív keresztények egy csoportja azóta is úgy tartja, hogy sátáni eredetű.

Ilyen például Kandiss Taylor republikánus képviselőjelölt és összeesküvéselmélet-hívő, akinek a georgiai előválasztásra összerakott kampányprogramjában például szerepelt is az emlékmű eltávolítása. A felrobbantása után azt írta a Twitteren, hogy Isten sújtott le a kövekre:

Ha csak a feliratot nézzük, akkor valóban úgy tűnik, hogy az irányelvek nem igazán passzolnak az amerikai konzervatív keresztények republikánus pártjának elképzeléseihez. Sokszínűség? A hitet a logika alá rendelni? Talán nem meglepő, hogy rengeteg konteóhívő egy sátáni háttérhatalmat képzel a kövek mögé. Egy háttérhatalmat, ami egy teljesen nyilvános helyen, 12 nyelven hirdeti az emberiség 95 százalékát elpusztító, gonosz, ördögi és nem utolsó sorban titkos céljait.

Ezt erősíti, hogy az eredeti terveknek megfelelően a középső oszlopon volt egy lyuk, amin át látható volt a Sarkcsillag, és egy nyílást is vágtak rá, amit a napfordulókhoz és napéjegyenlőségekhez igazítottak. A zárókövön is volt egy lyuk, amin délben átsütött a nap, és a sugár az év adott napjára mutat a középső oszlopon.

Fotó: Abc Affiliate Wsb-tv / Reuters
Fotó: Abc Affiliate Wsb-tv / Reuters

A kövek láttán nem gondolt mindenki azonnal sátáni háttérhatalmakra. Van, aki szerint inkább egy, apokaliptikus eseményeket túlélő embereknek szóló javaslatcsomagról van szó, ami abban segít, hogy hogyan rakjanak össze egy új, harmóniában sütkérező civilizációt.

Az HBO Last Week Tonight with John Oliver című műsorában is volt szó a kövekről. Oliver ebben azt mondta, hogy egy 2015-ös dokumentumfilm készítői kiderítették, hogy a köveket egy bizonyos Herbert Kersten rendelte meg. Kersten nagy rajongója volt például a neonáci David Duke-nak, a Ku-Klux-Klan egykori vezetőjének, aki szerinte olyan nézeteknek ad hangot, amikről sok észszerűen gondolkodó amerikai hasonlóan vélekedik. Sajnálta, hogy „elfogadhatóbb közszereplők” nem erőltettek hasonló nézeteket. Mindez viszont eléggé árnyalja a kövön a megsemmisüléséig látható, első ránézésre többnyire elfogadható javaslatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!