2022. június 23. – 05:20
frissítve
A kutyaorr mintázata és lenyomata az emberi ujjlenyomathoz hasonlóan egyedi, ezért nagy eséllyel használható lesz az egyes állatok beazonosításában. Zajlanak kutatások olyan algoritmusok fejlesztésére, amelyek kellően érzékenyek a felismerésre, így a jövőben meg lehet majd különböztetni egymástól a kutyák orrlenyomatát. Jelenleg még nincs tökéletes megoldás, de elég nagy az esély arra, hogy lesz. Na de mit kezdünk majd vele?
Egy friss vizsgálatban hatvan – különböző korú, nemű és fajtájú – kutya orrképét tanulmányozták három különböző időpontban, nagyjából három-négy hónapos eltéréssel. A kutyák orrmintázatát vizuálisan és egy biometrikus algoritmussal is megvizsgálták a kutatók, és ezek alapján arra jutottak, hogy az idő múlásával változatlan marad. Azt is megállapították, hogy a kutyaorrmintázat minden kutyánál egyedi biometrikus azonosítóként szolgál. Később még tíz beagle-nél is elvégeztek egy tíz hónapon át tartó hasonló vizsgálatot, és ugyanerre az eredményre jutottak.
A legtöbb ilyen kutatásban mesterséges intelligenciát használnak, az alkalmazott technológia hasonló, mint az emberi arcfelismerésnél, csak amíg az emberi arc kapcsán rengeteg kutatás zajlott és zajlik, addig a kutyaorrkutatás cammog, mint egy öreg buldog.
„Az összes ilyen módszernek az a lényege, hogy megvizsgálják, van-e olyan változatosság, ami egyedi szinten állandó – magyarázza Miklósi Ádám, az ELTE etológia tanszékének vezetője, a Biológiai Intézet igazgatója. – Vannak publikációk a témában, és ezekből a nehézségek is kiolvashatók. A legegyértelműbb: míg az emberi ujjat bele lehet nyomni a tintába vagy más anyagba, addig ez a módszer kutyáknál nem alkalmazható. Az is nagy különbség, hogy az embertől tíz ujjlenyomatot lehet venni, a kutyának viszont csak egyetlen orra van” – mondja. Az emberi ujj–kutyaorr analógia ugyanakkor azért helytálló, mert mindkettő felületén bőrredőszerű réteg van, amelyen mélyedések és kiemelkedések egyedi mintázata rajzolódik ki.
Technikailag egyébként nem csupán azért nehéz kivitelezni a mintavételt, mert a kutya mozgékony állat: az emberi ujjlenyomatvétellel ellentétben a kutyaorrot fotózni kell, a fényképet számítógép elemzi, és még ha tökéletesen működne is a technológia, önmagában nem lenne sok értelme.
Az egész ugyanis mindaddig vélhetően az elvi lehetőségek szintjén marad, amíg az orrmintázatokból nem készülnek nagy adatbázisok, kutyaorradatbankok. És ennek még mindig csak akkor lenne tényleges haszna, ha egy talált kutya orrát a megtaláló ügyesen le tudná fényképezni, és fel tudná tölteni az adatbázisba. Egy csipet egy csipleolvasóval viszonylag könnyű leolvasni (például egy random állatorvosi rendelőben), ám egy talált kutya nem biztos, hogy másodpercekre hajlandó szoborrá dermedni pusztán azért, hogy az orráról jó fotók születhessenek.
Akkor mire jó ez az egész?
A módszer haszna ugyanúgy kutatások tárgya, mint maga a technológia. Nem jellemző a kutyákra, hogy bűncselekményeket tervelnének ki és követnének el, így a bűnüldözésben nem hozna nagy áttörést. Ahogy már szó volt róla, elveszett kutyák megtalálásában ugyanakkor tényleg hasznos lehet: „Mindenképpen előnye, hogy nehezebben hamisítható, mint a csip, amit ki lehet venni a kutyából. De azért nem jellemző, hogy az ember a kutyák csipjét hamisítaná” – mondja az etológus. Az viszont szerinte már az új módszer fontos hozadéka lehet, hogy
az orrlenyomat-azonosítás természetesebb, olcsóbb és környezetbarátabb megoldás, mint egy előre beültetett csip.
A fejlesztés alatt álló technológia érdekes gondolatkísérletekre is lehetőséget ad: „Ha például azt szeretnénk, hogy egy ajtón csak egyetlen kutya tudjon bemenni, elhelyezhetnénk az orra magasságában egy kamerát, ami az orr képe alapján beazonosítaná, és kinyílna. Persze ennek is meglenne a hátránya, ha mondjuk, nagy testű kutyáról van szó, akit kifigyel egy betörő.” Végül az sem mellékes szempont, hogy az ilyen esettanulmányokból mindig sokat tanulnak a mesterséges intelligencia kutatói. „Jelenleg ez inkább egy érdekes lehetőség. Egy ilyen módszer mindig arra jó, amire kifejlesztik” – összegez Miklósi Ádám.
Nem a kutya egyébként az egyetlen olyan faj, amelynek egyedi orrmintája van. Szintén ez jellemző például a farkasokra, a szarvasmarhafélékre, a macskákra és a szarvasokra. Már száz évvel ezelőtt megfigyelték kutatók – akik több mint 350 állat orrlenyomatát vették le manuálisan –, hogy nincs két egyforma orrlenyomat, így azok vélhetően felhasználhatók az egyes állatok megkülönböztetésére.
