2022. június 1. – 05:01
Hollywoodban lényegében minden korszak a kísérletezésről szól (részben), de a némafilmek után megjelenő hangosfilmek első korszaka, tehát az 1920-as évek vége, az 1930-as évek eleje igazi vadnyugatnak tekinthető ilyen szempontból. Még az olyan óriásstúdiók, mint az ordító oroszlánjáról ismert Metro-Goldwyn-Mayer is beszálltak a dilibe:
1929 és 1931 között kutyákkal leforgatott mini-filmparódiákkal kísérleteztek.
Ráadásul nem is volt olyan rossz kísérlet, a Dogville Comedies névre keresztelt kutyakomédiák népszerűségükben még a Stan és Pan-filmeket is lenyomták, legalábbis egy időre. Mai szemmel nézve már nehéz rájönni, hogy kiknek is szánták ezeket a kutyás filmparódiákat. Az állati főszereplők miatt gondolhatnánk, hogy gyerekeknek, de a témák között a házasságtörés, gyilkosság és kannibalizmus is előkerült, ami nem annyira matinékompatibilis. Ezen túlmutat, hogy a forgatási körülmények egy része állatkínzásnak minősült – vagy minősül mai mércével –, ami nagyban hozzájárulhatott a Barkies becenéven emlegetett minifilmek alkonyához.
A filmeket egyébként eredetileg némafilmként forgatta le az MGM, a kutyák hangját többek között a készítőpáros, Jules White és Zion Myers adta utólagos hangfelvétel segítségével. A hogyannál érdekesebb viszont a kutyakomédiák esetében a miért – miért születtek ezek a rövidfilmek?
Ahogy ma reklámokat és előzeteseket látunk a moziban a filmek előtt, úgy szűk egy évszázaddal korábban minifilmeket vetítettek. Ezeket kisebb, önálló stúdiók gyártották, a filmektől külön is forgalmazták őket – mígnem a nagyobb stúdiók rájöttek, hogy a kisebb stúdiók felvásárlásával meglovagolhatják ezt a sikerhullámot. A kutyakomédiák mögött álló White és Myers is így került az MGM-hez, a feladatuk a stúdión belüli rövidfilmrészleg létrehozása és felvirágoztatása volt.
A kor nagyjaira mentek rá
A Dogville-sorozat az 1929-es College Houndsszal indult, amely Buster Keaton Főiskola című filmjét parodizálta, benne egy nagy, csak kutyákkal forgatott amerikai futballos jelentettel. Az izgalmakat ráadásul egy emberrablás is fokozta. A második részben, a Hot Dogban egy tettenérés miatti féltékenységből elkövetett gyilkosság látható, majd a folytatásban egyebek mellett olyanok jöttek, mint az Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényének címére rájátszó All’s Canine on the Western Front. A filmek nagy része egyébként megtalálható a YouTube-on a Warner filmstúdió archívumában.
A főszereplő kutyák nagy részét a kor hollywoodi szupersztár állatidomára, Rennie Renfro bocsátotta rendelkezésre – Renfro állítólag a Los Angeleshez közeli ranchén száz kutyát idomított be különféle filmekhez. A kutyakomédiák esetében a rendezésbe is besegített. A forgatások alatt egyébként könnyebb dolga volt, mivelhogy némán vették fel a kutyás jeleneteket, így szabadon adhatta nekik a parancsokat, hogy azt csinálják, amit kell.
A beszédet imitáló szájmozgásra vagy kézmozdulatokkal vették rá az állatokat, vagy tejkaramellát adtak nekik, hogy azon rágódjanak – az ilyesmi amúgy bevett szokás, rendszeresen kenik be mogyoróvajjal a lovak ínyét, hogy a szájukat mozgatva úgy tűnjön, mintha beszélnének.
A végeredmény majdnem általános siker lett, egy 1930-as, mozitulajdonosok körében végzett felmérés a Dogville-sorozat jó pár más zenés, vagy vígjáték rövidfilmet megelőzött népszerűségben. Egy Jules White-tal 1982-ben készített interjú szerint Greta Garbo is rajongott az állatos kisfilmekért, és gyakran be-belógott a forgatásokra, hogy élőben láthassa őket.
Nem mindenki volt elragadtatva
A filmeken dolgoztatott kutyák számára városi legenda szerint luxuskörülményeket biztosítottak, óriási tér állt rendelkezésükre a forgatások között, ráadásul légkondicionált termekben tartották őket, ám ezt soha nem lehetett hitelt érdemlően megerősíteni.
Az viszont biztos, hogy a hátsó lábukon járó, ruhákba kényszerített állatok többnyire nem érezték jól magukat. Főleg, hogy zongorahúrral „segítettek” nekik hosszabb ideig két lábon maradniuk. Emiatt Nagy-Britanniában egy állatvédő szervezet tiltakozását fejezte ki e filmek ellen – részsikert értek el, mert néhányat valóban betiltottak a szigetországban.
Forrás: Atlas Obscura
