Pár hónapja egy egészen bizarr videót dobott ki nekem a YouTube. A videóban az látható, hogy Vietnámban állomásozó amerikai katonák füvet szívnak, de nem akárhogyan: egy 20 éves Vito nevű rajparancsnok (aki a besorozása előtt fotós volt Philadelphiában)
épp azt mutatja meg a kamerának, hogyan szívnak füvet a katonák egy puskából.
Vito megmutatja, hogy egy égő marihuánával megtömött pipát bedug a fegyver tárába, majd rátapasztja a száját a pipa füstölő részére, és fújni kezdi. Egy másik katona a fegyver csövéhez hajol, és az onnan kitörő füstöt letüdőzi, miközben egy elég betépett hang annyit mond a háttérben, hogy shotgun. Ezután körbeadják a füstölő puskacsövet, amiből mindenki slukkol egyet.
A felvétel az 1999-es Grass című kanadai dokumentumfilmben szerepel, amely az Egyesült Államok marihuána elleni háborúját mutatja be a 20. században. A kivágott felvételen a narrátor azt is elmondja, hogy az itt látható jelenetek nem egyediek, gyakorlatilag minden Vietnámban állomásozó amerikai egység füvet szívott akkoriban, és a katonák több mint fele (a védelmi minisztérium szerint 51 százalék) rendszeresen fogyasztott marihuánát a háborúban.
A felvétel végén az egyik katona el is mondja, hogy iszonyatosan be tudnak így tépni, és legalább ez idő alatt nem foglalkoznak azzal, hogy épp egy háború kellős közepén vannak. Ez a jelenet ihlette egyébként az 1986-os A szakasz című filmnek azt a jelenetét is, ahol egy bárban Charlie Sheen Forest Whitaker mellett beleslukkol egy puska csövébe.
Papíron ez drogfogyasztásnak számít, amiért lefokozás, elzárás, fizetésmegvonás és pluszmunka is járhat, azonban a vietnámi veteránok elmondásai szerint egészen máshogy állt a hadsereg a kannabiszfogyasztáshoz, mint maga az amerikai kormány, amely dollármilliókat költött a drogok elleni háborúra. Még mindig az alkohol volt az első számú tudatmódosító a katonák körében, viszont soha nem használtak amerikai katonák olyan nagy mennyiségben kábítószert, mint a vietnámi háború idején. Nemcsak füvet, hanem LSD-t, varázsgombát, amfetamint, kokaint, heroint és különböző gyógyszereket is.
A History ide vonatkozó cikke szerint a katonák és katonai vezetők nagyon is tudatosan voltak szerhasználók. Az amfetamint az állóképesség növelésére használták hosszú missziókon, a nyugtatókat pedig a szorongás és más mentális problémák leküzdésére. Ez a stratégia bevált, ugyanis amíg a második világháborúban a katonák 10 százaléka kapott ideg-összeroppanást a harcokban, ez Vietnámban mindössze 1 százalékra csökkent. Az amerikai sajtó azonban leginkább a heroin és a fű problémájával foglalkozott a háború idején.
Jeremy Kuzmarov a The Myth of the Addicted Army: Vietnam and the Modern War on Drugs című könyvében arról ír, hogy azért lehetett ennyire elterjedt a szerhasználat az amerikai katonák körében, mert éppen dübörgött az ellenkulturális forradalom Amerikában, könnyen elérhető volt bármilyen drog a feketepiacon, illetve a hadseregen belül annyira csökkent a morál, hogy egyes katonai vezetők lázadástól tartottak.
Ezért pont kapóra jött, hogy Vietnámban vadon termett a kannabisz, akár az út szélén tudtak maguknak szedni a katonák, vagy – néha szó szerint – bagóért hozzá tudtak jutni a helyiektől. A Nobel-díjas John Steinbeck fia – aki maga is megjárta Vietnámot – aztán cikket írt 1968-ban az amerikai katonák kiemelkedően gyakori marihuánahasználatáról, és az addig megtűrt fűszívásra hirtelen sokkal agresszívabban reagált a katonai vezetés.
Hetente ezer katonát kaptak rajta marihuánabirtokláson, és a dél-vietnámi hadsereg segítségével felégették a helyi parasztok földjeit is, amelyeken vadkendert találtak. A hirtelen bekövetkezett szigorításnak aztán egészen súlyos következménye lett: sokan a fűről átálltak a heroinra, amit Kambodzsából szállítottak a szomszédos Vietnámba. A Pentagon saját vizsgálata szerint
1973-ra az amerikai katonák 20 százaléka vált rendszeres heroinfogyasztóvá,
ami a fűhöz képest akkora váltás, mintha valaki napi egy doboz sörről átváltana egy üveg vodkára.
A helyzeten az sem segített, hogy a Nixon-éra politikusai a túlzott drogfogyasztáshoz kötötték az amerikai katonák atrocitásait, mint a Mỹ Lai-i mészárlást, amelyben ártatlan civileket, köztük időseket, nőket és gyerekeket erőszakoltak meg és gyilkoltak halomra az amerikai katonák. Egyes elméletek az amfetaminelvonás tünetei okozhatták a katonák brutális viselkedését, de Thomas J. Dodd demokrata szenátor ez időben már arról beszélt, hogy valójában az tehet mindenről, hogy a katonáik fűtől, ópiumtól és herointól betépve harcoltak.
A politikusokkal ellentétben a helyi katonai vezetés ezt teljesen másként látta, és a saját vizsgálataik kiderítették, hogy egészen elenyésző mennyiségben harcoltak katonák valamilyen drog hatása alatt, a kábítószert általában pihenőidőben használták, ráadásul a legtöbben csak alkalmilag. Kuzmarov is azon a véleményen volt, hogy a katonák annyira rettegtek attól, hogy drogfüggők lesznek, hogy a legtöbben tényleg csak kikapcsolódáshoz használták, amikor éppen nem kellett harcolni vagy menetelni.
Mindezek ellenére az Egyesült Államok 1971-ben elindította az Operation Golden Flow-t, amelynek az volt a lényege, hogy a hazaút előtt minden katonának kötelező volt a vizeletvizsgálat. Ha drogot találtak valakinek a szervezetében, azt nem engedték haza, hanem betették a detoxba egészen addig, amíg nem produkált negatív mintát.
A Way of Leaf cikke viszont egészen más aspektusból mutatja be a fű szerepét a vietnámi háborúban. A Vietnámban termő és termesztett marihuána sokkal erősebb volt, mint amilyenhez az amerikai katonák otthon szokhattak, és a katonai parancsnokok is azért preferálták, mert megnyugtatta, ellazította a katonákat, amikor nem kellett éppen gyilkolni.
Arról nem is beszélve, hogy a betépett katonák nem fognak egymással verekedni, ellentétben a részegekkel. Ráadásul
a fű hatására a katonák között felütötte a fejét a háborúellenesség, 1969-re a katonák 37 százaléka ellenezte a vietnámi háborút.
Olyannyira, hogy két évvel később sor került az amerikai hadsereg történetében ritkaságnak számító háborúellenes tüntetésre a saját katonáik részvételével.
Közel ezer katonai egység tagjai gyűltek össze 1971. július 4-én, vagyis az amerikai függetlenség napján, a Chu Lai-i bázison, hogy tüntessenek a háború ellen. A katonák füvet szívtak, Jimi Hendrixet, Bob Dylant és Rolling Stonest hallgattak, és háborúellenes üzeneteket írtak a sisakjaikra.
Arról nincsenek konkrét kutatások, hogy a cikk elején látott shotgunozást az amerikai katonák terjesztették el, vagy máshogy jött divatba, de az biztos, hogy ez kedvelt fűfogyasztási szokássá vált világszerte. Még Magyarországon is ismerik, a köznyelvben „shotnak” hívják, és fegyver helyett úgy csinálják, hogy az egyik személy fordítva beveszi a jointot a szájába, megfújja a cigit, a tipből kijövő vastag füstöt pedig a vele szemben ülő letüdőzi. Egy másik népszerű technika, hogy valaki csak mélyen megszívja a jointot, de nem tüdőzi le, hanem közelről átfújja a másik ember szájába.
A shotolás vagy shotgunolás aztán később kedvelt jelenete lett a filmművészetnek, az elmúlt évtizedekben számos olyan film készült, amelyekben ilyen módon tép be két ember, majd a végén összeér a szájuk és csókolóznak. Az egyik ilyen példa a 2006-os A nagy kvízválasztó, amelyben a fiatal James McAvoy kap egy shotot Alice Eve színésznő karakterétől.
Források: Washingtonian, Way of Leaf, History