Miért nézünk kitartóan egy sorozatot még akkor is, ha azt érezzük, hogy rettenetes?

2022. május 22. – 10:08

Miért nézünk kitartóan egy sorozatot még akkor is, ha azt érezzük, hogy rettenetes?
A besúgó egyik jelenete – Fotó: HBO / Orbital Stangers

Másolás

Vágólapra másolva

Áprilisban messze A besúgó volt az HBO Max legnézettebb tartalma, nemcsak a sorozatok között, de a filmekkel összevetve is: a nyolcvanas években játszódó, 61 országban bemutatott magyar sorozatot többen látták még az új Batman-filmnél is. A sorozat azóta megosztja a nézőket és a kritikusokat is. Vannak jócskán, akik szeretik, az első öt rész után a Telex is dicsérte, míg sokan kritizálták a történelmi hitelességét, másoknak pedig egyszerűen csak nem tetszik.

Bevallom, én is az utóbbiak közé tartozom, szerintem a forgatókönyve olyan, mintha egy tinédzser írta volna. Ez a cikk azonban nem a bugyuta párbeszédekről, a dedós cselekményvezetésről, a színpadias hangsúlyozásról, az indokolatlan retrószafariról vagy úgy általában az én véleményemről fog szólni, hanem

arról, hogy ha ennyire nem tetszett A besúgó, akkor mégis mi a fenének néztem végig?

Nem én vagyok az egyetlen ezzel a problémával, hetek óta minden beszélgetésemben, amiben csak feljön a sorozat, azt próbáljuk megfejteni az ismerőseimmel, hogy miért nem hagytuk abba az első vagy esetleg a második résznél. Szerencsére a jelenségnek bőséges pszichológiai szakirodalma van, magyarul úgy hívják, hogy elveszett költségek tévedése. A másik, gyakran használt neve pedig – az egyik híres példája miatt – Concorde-effektus.

Az elveszett költségek tévedése azt az emberi viselkedést jelöli, amikor csak azért ragaszkodunk valamihez, mert korábban időt, energiát, pénzt fektettünk bele. Logikusan szemlélve ez gyakran káros, ugyanis így olyan dolgokba ragadunk bele csak azért, mert korábban foglalkoztunk velük, amikkel már semmi értelme törődnünk.

Azért hívják ezt Concorde-effektusnak is, mert a brit és a francia kormányok pontosan ebbe a hibába estek a Concorde szuperszonikus utasszállító fejlesztésével. A két kormány milliárdos forrásokat biztosított minden idők leggyorsabb utasszállítójának megtervezéséhez és legyártásához, nem sokkal később azonban a projekten dolgozó elemzők levezették, hogy a Concorde soha az életben nem fog megtérülni, üzemeltetése csak vinni fogja a pénzt.

Ennek ellenére Párizsban és Londonban úgy döntöttek, ha már belekezdtek, végig is viszik a tervet, megépítik és üzembe helyezik a Concorde-okat. Nem túl meglepő módon pontosan az történt, amit az elemzők megjósoltak, az utasszállítót nem lehetett nyereségesen üzemeltetni, ennek ellenére a két kormány majdnem 30 éven át finanszírozta a veszteséges működést, holott ennek pénzügyi szempontból nemhogy semmi értelme nem volt, hanem kifejezetten annak lett volna értelme, hogy mihamarabb leállítsák az egészet.

A jelenséget először Richard Thaler közgazdász írta le a nyolcvanas évek elején, azóta pedig számos kísérlet született, amik bebizonyították, hogy az elveszett költségek tévedése nemcsak a pénzügyi döntéseinket befolyásolja, hanem az élet szinte minden területén jelentkezik. Több vizsgálat kifejezetten az unalmas filmekkel foglalkozott, és kimutatták, hogy azok az emberek, akik pénzt fizettek azért, hogy megnézhessenek egy filmet, sokkal nagyobb eséllyel nézik végig azt még akkor is, ha már 5 perc után látszik, hogy unalmas lesz.

De ugyanez a tévedés játszik szerepet abban is, ha egyszerűen elkezdünk megnézni egy filmet, és hiába nagyon rossz, nem hagyjuk abba, hiszen ha már elkezdtük, be is akarjuk fejezni.

Ezt az okozza, hogy az ember általában egészében szemléli az elkezdett vállalkozásait, és a félbehagyott film, a letett könyv, vagy a szakítással végződő párkapcsolat gyakran kudarcként kereteződik a gondolkodásunkban, még annak ellenére is, hogy a film, amit nem fejeztünk be, nézhetetlen, a könyv, amit nem olvastunk el, olvashatatlan, a párkapcsolat, amiből kiléptünk, élhetetlen volt.

Ha felhagyunk egy vállalkozással, miután elköteleztük magunkat mellette, és erőforrásokat fektettünk bele, gyakran érzünk bűntudatot, és azt, hogy elpazaroljuk az időnket (holott gyakran épp azzal pazaroljuk el az időnket, hogy nem hagyunk fel ezekkel a vállalkozásokkal). Mivel döntéseinket elsősorban a veszteségérzet elkerülése, nem pedig a folyamatos örömszerzés motiválja, sokszor annak ellenére is kitartunk valami mellett, hogy az már ellentétes az érdekeinkkel.

Na, pontosan ugyanez a helyzet nálam A besúgóval is.

Megnéztem az első részt, nem tetszett, de megnéztem a másodikat, hátha az jobb lesz. Nem volt az. A harmadikat ez alapján már nem kellett volna megnéznem, de mégis megnéztem, hátha, esetleg mégis hirtelen megjavul a sorozat. Nem javult meg. De ha már három részt megnéztem, miért ne nézzem meg a negyediket, nem? Hát, megnéztem, és az is rossz volt. Ez így ment az utolsó részig, a végén pedig néztem a stáblistát, és azon töprengtem, hogy lehettem ekkora állat, hogy órákat pazaroltam az életemből erre.

Fotó: HBO / Orbital Strangers
Fotó: HBO / Orbital Strangers

Az HBO egyébként vissza is élt ezzel az emberi esendőséggel, nem véletlen, hogy áprilisban hetente tettek ki újabb részeket A besúgóból, nem ömlesztve rakták ki az összes epizódot. Ha egyben került volna ki, sokkal nagyobb lett volna a kísértés, hogy ne nézzük tovább, hiszen négy rossz rész után nem mehettünk volna a dolgunkra, hanem világosan láttuk volna, hogy ugyanennyi van még hátra, ami meg negatív érzéseket ébresztett volna a fennmaradó epizódokkal szemben. Az viszont, hogy hetente jöttek az újabb részek, egyszerűbbé tette az elindításukat is, elvégre kisebbnek éreztük a költséget, amit követel a sorozat. Hetente alig egy óra. Az csak belefér, nem?

Hát, ez lett a vége.

De végülis, ha a brit és a francia kormány is benézi, annyira talán nem is ciki, ilyenek vagyunk, és kész.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom