Ahhoz képest, hogy Skóciát alapvetően keresztény országként szokás ismerni, egészen 1958-ig kellett várni arra, hogy december 24-ét, és 1974-ig, hogy 25-ét is hivatalosan is ünnepnappá nyilvánítsák. Vagyis a skótok hivatalosan alig 50 éve ünneplik rendesen a karácsonyi időszakot. Hogy miért? Erre meglehetősen egyszerű a magyarázat.
Egészen a 16. század középig a karácsony csak egy volt a sok ünnep közül a római katolikus egyház naptárában; a húsvét például sokkal fontosabb szerepet töltött be nála. Ráadásul a mai Skócia területén viszonylag sok nem keresztény nép is megfordult, így már létezett náluk egy pogány eredetű ünnep, amellyel a téli napfordulót ünnepelték – de erről viszonylag keveset lehet tudni, mert a piktek nem hagytak erről írásos nyomokat.
Aztán megérkeztek a viking hódítók, akik magukkal hozták a saját tradícióikat, mint például a yule, ami az ő saját pogány ünnepük volt a téli napforduló alkalmára. Ugyan a vikingek érkezésének idején a római katolikus egyház már jóval kiemeltebb szerepet adott a karácsonyi ünnepeknek, az őslakos skótok inkább a pogány yule-t ünnepelték decemberben egészen sokáig. Ennek a több napon át tartó ünneplésnek része az ünnepi farönk, a csókolózás a fagyöngy alatt (ezek máig szokások az angolszász karácsonyi hagyományoknál), illetve ekkor terjedt el a Skóciában máig tartott szokás, a first foot, vagyis az első lépés. Ez az az ember, aki először beteszi a lábát új év első napján a házba, és azt jelenti, hogy ő fog szerencsét hozni a családnak. A skótok azért figyeltek arra, hogy ez az ember mindig sötét hajú legyen, nehogy a szerencsét végül a környéket megszálló, világos hajú vikingek hozzák el nekik.
Aztán jött a reformáció, ami úgy leverte a nagy ünnepi hangulaltot, hogy 1640-ben a skót parlament betiltotta a yule-t és minden más karácsonyi ünnepséget. Olyannyira, hogy több embert bíróság elé is állítottak emiatt, és még a pékeknek is megtiltották, hogy darálthúsos pitét süssenek, ami a tradicionális karácsonyi étel lett addigra. VI. Jakab és II. Károly királyok ugyan többször is próbálkoztak a tiltás feloldásával, de a presbiteriánus egyház hajthatatlannak bizonyult.
A skótok így kénytelenek voltak áttenni az ünneplést újév első (Ne-Erday) és második (Hogmanay) napjára, ami ellen már nem tudott mit tenni az egyház, hiszen a világi ünneplésekbe nem lehetett beleszólásuk. A skót egyház még támogatta is például a Hogmanay intézményét egészen addig, amíg az ünneplés nem csap át táncos mulatságba.
Egészen a 20. század közepéig Skóciában munkanapnak számított a karácsony.
Egy idő után társadalmi kérdés is lett Skóciában a karácsonyi ünneplésből, ugyanis a középosztály szép lassan átvette az angolok decemberi karácsonyi ünneplését és szokásait, a munkásosztálynak pedig megmaradt az újév második napján tartott Hogmanay.
Aztán 1958-ban december 24-ét, 1974-ben pedig 25-ét is megtették hivatalos ünnepnek, vagyis munkaszüneti napnak, és a '80-as évektől kezdve az egyház társadalomra és politikára gyakorolt hatásának csökkenésével a skótok is átvették az angol szokásokat, és ma már a karácsony legalább annyira szerves része a skótok téli ünneplésének, mint a Ne-Erday és Hogmanay.
