Nem nagyon verte nagydobra a NASA, de az egyik, 2018-ban fellőtt űreszköze, a Parker napszonda (Parker Solar Probe, PSP) újabb kozmikus sebességi rekordot döntött, ahogy tizedik alkalommal meglehetősen közel elhaladt a Nap mellett:
a szonda sebessége 163 km/másodperc, vagyis 586 000 km/h volt a november 21-i napközelítés közben.
Ezzel egy időben napközelítési rekordot is döntött, ugyanis 8,5 millió kilométerre haladt el a Naprendszer központi égitestjétől. A korábbi rekordokat augusztus 9-én állította fel, akkor 10,4 millió km-re haladt el a Nap mellett 532 000 km/h-s sebességgel – a küldetés terv szerint 2025-ben lesz a csúcson, akkor alig 6,12 millió kilométerre lesz a szonda a Nap felszínétől, miközben nagyjából 690 000 km/h-s csúcssebességet ér el. Bár már ez is felfoghatatlan tempó, ez a sebesség még mindig csak 0,064%-a a fénysebességnek, jól látszik tehát, hogy távol vagyunk a sci-fikből ismert űrbéli ide-oda cikázástól.
Mi ez és mit csinál?
A PSP a Nap légkörét vizsgálja, hogy többet megtudjunk azokról a hatásokról, amelyek a műholdak működésétől kezdve az űrhajósok biztonságán át az északi fényig bezárólag rengeteg dolgot befolyásolnak.
Mivel a szonda – amelyet a NASA történetében elsőként élő emberről, Eugene Parker asztrofizikusról neveztek el – a Nap közelében elhaladva óriási hőnek és még nagyobb sugárzásnak van kitéve, komoly védelemre volt szüksége, ezért egy 11 cm vastag és 2,4 m átmérőjű szén-kompozit hővédő pajzsot kapott. Ez védi meg az 1400 fokos hőtől és a Föld körül keringő műholdakat érő sugárzás 500-szorosától.
A szondára további 14 napközelítés vár még, mindegyik során valamivel közelebb kerül a Naphoz, és a sebessége is nő, a küldetés végén a Nap hője és sugárzása végez majd vele.
Legalábbis, ha bírja addig, a Parker napszonda ugyanis nem várt, egészen apró ütközések sorába futott bele, amiket kozmikus porszemcsék okoznak, amik a működésére is kihatással vannak, igaz, a küldetést felügyelő mérnökök úgy számolnak, önmagában a por nem fogja veszélyeztetni a küldetést. Erre ugyanis részben a Voyager szondák útjából nyert tapasztalat miatt készültek, egyedül azzal nem számoltak, hogy milyen sok és milyen súlyosságú ütközéssel lesz dolguk, illetve azzal sem, hogy ezek apró plazmarobbanásokat idéznek elő, amik kárt tehetnek a szondában.