2021. október 21. – 05:02
Akik gyakran repülnek, rendszeresen tapasztalják, hogy egyre több mindenért kell külön fizetni. Mivel a légitársaságok olyan vállalatok, amik szeretnek több pénzt keresni, mint amennyit költenek, ez talán nem is olyan meglepő – azt pedig mindenki eldönti magában, hogy mennyire zavarják az extra költségek. Azt hihetnénk, hogy a nagy légitársaságok a napi több ezer járattal hülyére keresik magukat az eladott jegyeken, pedig az igazi pénz az USA-ban már egy ideje nem az aktuális utasokból jön be, hanem
a sajátmárkás hitelkártyákból és hűségprogramokból.
A legnagyobb amerikai légitársaságok már az 1930-as években elkezdtek kísérletezni valami ilyesmivel: a világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines 1934-ben kiadta az Air Travel Cardot (ATC), amivel ugyan csak náluk (majd nem sokkal később néhány más légitársaságnál) lehetett fizetni, de 15 százalékos kedvezmény járt a kártyával.
Ma már ennél sokkal körmönfontabban működik a rendszer. A légitársaságok mára már leszerződtek a nagy bankokkal, így adnak ki saját hitelkártyát. Ha valaki a kártyát használja (gyakorlatilag bárhol, bármire), akkor ingyen mérföldeket kap az adott légitársaságtól. Míg az ATC-vel egy 500 dolláros vásárláshoz 75 dollár kedvezmény járt, addig ma az American Airlines Citi-s platinum kártyájával 500 dollár után 1000 mérföld jár, ami légitársaságtól függően nagyjából 11-15 dollárt ér.
Na de miért éri ez meg a légitársaságoknak vagy a bankoknak? Hiszen ha valaki csak egyszerűen éli az életét, és mindenhol az ő hitelkártyájukkal fizet, akkor akár egy méregdrága luxusútra is összegyűjthet elég pontot úgy, hogy szinte semmit nem fizet a társaságnak.
Az évtizedek tapasztalatai alapján a kártyák birtokosai a társaságok és a bankok egyik legstabilabb ügyfelei. Általában jól keresnek, jó a hitelminősítésük, tehát nem halmoznak fel hitelkártya-tartozásokat és gyakran fizetnek kártyával, amiért ugye a bank megkapja a kezelési költséget.
Elméletben probléma csak akkor lehetne, amikor az ügyfelek be akarják váltani az összegyűjtött mérföldeket, de ennek nagyon alacsony a költsége, mert a légitársaságok nagyjából háromszor annyiért adják el a mérföldeket a partnerbankoknak, mint amennyibe az adott beváltása kerül nekik (2015-ben 25 ezer mérföld beváltása nagyjából 35 dollárjába került egy légitársaságnak). Persze nemcsak bankokkal állnak össze, hanem például magazinokkal, autókölcsönzőkkel is.
Ezért lehet az, hogy 2017-ben a legnagyobb légitársaságok bevételének több mint fele ezekből a hitelkártyákból jött be.
Néha azért kerül homokszem a gépezetbe, ott volt például David Philips, aki több mint egymillió mérföldet szedett össze csokipudingokból, bár a légitársaságok így se jártak rosszul az üzlettel. Philipsről ebben a cikkben írtunk bővebben.
Maga a rendszer egyfajta függőséget is okozhat a felhasználókban, hiszen a jellegéből adódóan (elég élni az életünket, és gyűlnek a mérföldek) szinte ingyen pénznek tűnhet. Emiatt ha jön is egy gazdasági válság, a hűségprogramoknak nem kell leállniuk, így mérsékelik a légitársaságok veszteségeit.
Arról nem is beszélve, hogy a nem beváltott mérföldek tiszta haszonnak számítanak – márpedig az USA-ban évente csak lejárt ajándékkártyákból több milliárd dollár tűnik el a fiókokban, és a mérföldeknél is hasonló a helyzet. Néhány légitársaság rendszeresen csökkenti a már kiosztott mérföldek értékét, amivel egyrészt nagyon jól járnak, de ezzel óvatosnak kell lenni, mert ha túl sokat zuhan a hűség jutalma, könnyen elveszíthetik a vásárlókat.
Tehát lehet, hogy soknak tűnik a bőrönd ára egy New York-i út során, de ilyenkor gondoljunk bele, hogy lehet, hogy van, aki még több pénzt ad a nagy légitársaságnak úgy, hogy repülőre sem ül.
