2021. október 15. – 05:00
A francia–spanyol határon, a Pireneusokban megbújik egy pályaudvar, amelynek története legalább annyira izgalmas, mint a kinézete. Volt a nácik kezén, egy hatalmas baleset miatt bezárták, föld alatti kutatólaborrá alakították át, és lehet, hogy hotelként éled újjá.
A Canfranc pályaudvar 1928-as átadásakor Európa második legnagyobbja volt. A kívülről nézve historizáló, belülről klasszikus római stílusban épült, közlekedési csomópontnak szánt, 240 méter hosszú épületbe 365 ablak és 156 ajtó került. A mérete még impozánsabbnak tűnik, ha tudjuk, a két összeépült faluból álló Canfrancban a csúcsot jelentő 1930-as években is kevesebb mint 1700-an laktak.
Mi szüksége egy ilyen kis településnek egy ekkora pályaudvarra?
A kulcs Canfranc elhelyezkedésében keresendő – fontos kapcsot jelentett Spanyolország és Franciaország között a Pireneusokon át, köszönhetően annak, hogy a pályaudvar után röviddel máris egy 8 kilométer hosszú alagútba futott be a vonat a francia oldal felé robogva.
A 19. században két fő határátkelő volt Spanyolország és Franciaország között, de hamar világos lett, hogy ezek már nem elegendők a folyamatosan növekvő forgalom kiszolgálására, így született meg egy harmadik átkelő terve. Végül a két szomszédos ország egy vasúti átkelőben egyezett meg, és hogy ne kelljen mindkét félnek egy-egy saját kiszolgálólétesítmény a határ – jelen esetben az alagút – mindkét oldalán, egy közös, grandiózus épületbe költöztek be a spanyol oldalon. A duplázás viszont nem csak az épület méreteiben jelent meg: az építés idején a franciák még 1435, a spanyolok pedig 1668 milliméteres nyomtávú síneket használtak, tehát a határátkelés komoly logisztikával járt.
Ez persze nem indokolta volna, hogy az aprócska település egy palotaszerű pályaudvart kapjon, csakhogy a spanyolok szerették volna, ha az épület a nemzet mérnöki képességeit jelképezi. Az 1853-ban megálmodott épület felhúzását 1912 nyarán kezdték meg, először az alagutat kezdték kibontani a francia oldal felől közelítve. A pályaudvar épületét némi késéssel, 1923-ban kezdték építeni, az ünnepélyes megnyitóra pedig 1928. július 18-án került sor XIII. Alfonz spanyol király és Gaston Doumergue francia elnök jelenlétében – ez is jól jelezte, mennyire jelentős beruházásként tekintettek a határ menti állomásra, amihez saját kórház és étterem is csatlakozott, ezért emlegették páran a Pireneusok Titanicjaként.
A Pireneusok Casablancája
Az 1930-as évek elején egy hatalmas tűzvész tépázta meg a pályaudvar épületét, ez volt az első pont, amikor egyesek elkezdtek kételkedni a vasúti csomópont fontosságában. Az évtized második felében kirobbant spanyol polgárháború szintén érzékenyen érintette a pályaudvar helyzetét, mivel Francisco Franco befalaztatta az alagutat spanyol oldalról – alagút nélkül pedig nehézkesen tudta ellátni fő feladatát a pályaudvar.
A második világháborúban viszont újból felfelé ívelt Canfranc pályája – egyrészt fontos áruszállítási átkelő lett, másrészt a spanyol és náci hatóságok kémeinek egyik főhadiszállása, de bőven volt szövetséges kém is a térségben –, ezért is ragadt rá ekkoriban egy új becenév, a Pireneusok Casablancája. Az áruszállítás természetesen a spanyolok és a Wehrmacht külön egyezségén alapult – északra, Franciaország felé a spanyoloknál bányászott volfrám, délre pedig a franciáknál megtermelt búza, illetve a Európa-szerte ellopott arany zakatolt a vonatokon –, egy 2000-ben talált feljegyzés szerint volt, amikor egyszerre 86 tonna, főként zsidóktól elrabolt aranyat szállították át az állomáson a nácik Spanyolország, majd Portugália felé. A tehervonatok mellett jártak azért személyvonatok is, a háború elején jó pár zsidó család menekült ezeken Spanyolországba – ezért is fordítottak ekkora figyelmet az állomásra a nácik, akik pedig a háború végeztével menekültek a spanyolokhoz a szövetségesek elől Canfrancon át.
A világháború után minden visszatért a régi kerékvágásba, mígnem az 1960-as években az egyre apadó források miatt rohamosan romlani kezdett mind a pályaudvar, mind az oda vezető útvonal állaga, ami kisebb-nagyobb balesetek és meghibásodások sorozatához vezetett.
A vég 1970 márciusában következett be, igaz, külső okokból. A franciaországi Pau-t Canfranckal összekötő vonalon kisiklott egy vonat, összedöntve azt a hidat, ami a spanyol határ felé vezetett. A francia kormány az állami vasúttársaság pénzügyi nyomása miatt úgy döntött, nem építik újjá a hidat, így a canfranci pályaudvar léte lényegében okafogyottá vált. Ennek ellenére a spanyolok nyitva tartották a megállót az egyre fogyó lakosságú településen, igaz, csak a belföldi közlekedés kiszolgálására.
Valamit kezdeni kell vele
A canfranci pályaudvar sem tudta elkerülni az üresen álló épületek sorsát, a konstans, lassú romosodást. Azt, hogy még nem dőlt össze az egész, nagyban a tető kicserélésének köszönheti, ezenkívül viszont sokáig nem túl sok minden történt az épülettel – úgy sem, hogy egyes becslések szerint 2007 és 2013 között nagyjából 120 ezer, jórészt spanyol turista látogatott el Canfrancba, hogy megnézze az egykor szebb napokat megélt, palotának is beillő pályaudvart.
Miközben az épület üresen állt, a szomszédos alagút egészen új köntösben telt meg újra élettel: a Canfranci Föld Alatti Laboratórium költözött bele, hogy az üresen maradt járatokban, 780 méter mélyen, a kozmikus sugárzástól védve, a kutatók különféle kísérleteket végezhessenek a kozmikus eredetű neutrínókra vagy a sötét anyag és az atommagok kölcsönhatására vonatkozóan.
Hogy ne csak az alagút éledjen újjá, hanem maga a főépület is, Aragónia autonóm közösség vezetése mindenféle ötletet megvizsgált lehetőségként. Felmerült, hogy hotellé építenék át a pályaudvart, ami mellett egy másik, kisebb, modernebb vasútállomást húznának fel. Természetesen a franciákhoz átvezető vasútvonal újranyitásának opcióját is megvizsgálták, amit a szomszédos francia régió, Aquitania is támogatna. Végül EU-s segítséggel – ami természetesen pénzt jelent – 2020 februárjában jelentették be, hogy megkezdik a vonal feltámasztását, amivel újraindulhat a vasúti közlekedés Spanyolország és Franciaország között Canfranc érintésével.
Optimizmusra ad okot a becslések szerint talán 2026-ra elkészülő projekttel kapcsolatban, hogy a 2010-es évek második felében, még a pályaudvar nélkül is elkezdett felvirágozni a terület, köszönhetően a síturizmusnak. A településen több kisebb hotel, bérelhető ház és étterem nyílt.
Források: Atlas Obscura | The Guardian | El País
