Az elrabolt fekete albínó testvérek, akiket anyjuk egy cirkuszi előadáson látott viszont a Mars nagyköveteiként

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

A virginiai Muse család öt gyermekéből az első két szülött, George és Willie albinizmussal és egyéb problémákkal, például nystagmussal (ez a szemek kontroll nélküli vízszintes mozgását jelenti) született. A gyerekek hamar ráncosodni is kezdtek, mert nem bírták a virginiai napsütést: 6–9 éves korukra a folyamatos hunyorgástól kisebb-nagyobb barázdák jelentek meg az arcukon.

Muse-ék a legtöbb szomszédhoz hasonlóan dohánytermelésből éltek, és nem voltak kifejezetten jómódúak. Sorsukat nehezítette az is, hogy abban az időben, a 20. század elején a faji alapú előítélet és a rasszista bántalmazások meglehetősen jellemzők voltak, a Muse testvérek pedig fokozottan ki voltak téve ennek albínóként. Az életük aztán még rosszabbra fordult, ugyanis ritka betegségük – és egyes feljegyzések szerint a szomszédok pletykái – miatt felfigyelt rájuk a népszórakoztatás egy képviselője. A két gyerek fiatalon egy cirkuszi menedzser, James Herman Shelton markába került.

Beth Macy, a testvérpárról szóló könyv szerzője szerint a Muse testvérek megállapodtak Sheltonnal abban, hogy pár előadáson részt vesznek. A menedzser azonban elrabolta őket, amint a cirkusz elhagyta a várost.

Kígyófejek, nyers hús

A 20. század elején a cirkusz Amerika nagy részén a szórakozás egyik fő formája volt, a 19–20. századi freak show-k sztárjairól, szakállas nőkről, háromlábú férfiakról itt is írtunk korábban. A Muse testvérpár 1917-ig több karneválon és előadáson is részt vett, a felkonferálásban általában majomemberként említették őket. Több menedzser is foglalkozott a testvérek felléptetésével, mindegyik azt állította, hogy ők az evolúciós hiányzó láncszem az ember és a majom között.

A történetben csak az változott, hogy a fiúk honnan származnak: hol azt állították a hoppmesterek, hogy Etiópiából vagy Madagaszkárról jöttek, hol pedig azt, hogy egyenesen a Marsról.

A testvérek egyébként tehetséges zenészek voltak, szépen öltözködtek, gyakran piros szárnyakkal, szmokingban léptek színpadra. „A ruhát anakronisztikus hajuk tetézte. Sokkal inkább érdekesek voltak, mintsem groteszkek” – fogalmaz Beth Macy. A testvérpáros raszta haja is Shelton ötlete volt egyébként: mivel akkoriban ritka volt a raszta viselet, a nézők kedvükre rángatták-tépték a Muse testvérek haját, hogy megnézzék, igazi-e (igazi volt).

Willie Muse későbbi nyilatkozataiban a menedzser Sheltont nemes egyszerűséggel piszkos rohadt szemétládának nevezte, ami végül is érthető volt azután, hogy a show kedvéért gyakran csirke- és kígyófejeket kellett leharapniuk és nyers húst enniük a nézők előtt. A testvérpár népszerűsége egyre nagyobbra nőtt, míg végül Sheltonnal együtt egy új cirkuszigazgató, AI G. Barnes keze alá kerültek, kvázi rabszolgaként.

Barnes később gyakran védekezett azzal, hogy ők fizetést is adtak a fiúknak, de a valóságban ez valószínűleg csak annyira volt elég, hogy a testvérek ne haljanak éhen. A porond mögött Muse-ék folyamatosan családjukat követelték, de a cirkusztagok azt mondták, hogy az anyjuk már meghalt.

A Mars nagyköveteinek anyja

Az anya eközben mindent bevetett azért, hogy a fiait megtalálja, de a város rasszista miliőjében minden rendőr elutasította, hogy segítsen neki. 1927-ben aztán elment a városba érkező cirkusz előadására, ahol épp két embert mutattak furcsa ruhákba öltöztetve, azt állítva, hogy a Mojave-sivatagban, egy űrhajó roncsai között találták meg őket. Harriet Muse ekkor vette észre,

hogy a Mars nagyköveteinek mondott fiatalok igazából az ő gyerekei.

George ekkor testvéréhez fordult, és azt mondta, „Nézd, Willie, ott van a mi drága öreganyánk, hát nem halt meg!” A testvérek eldobták hangszereiket, és anyjukhoz rohantak. Shelton pedig rohant utánuk, hogy megtudja, ki szakította meg a műsorát.

„Drámai jelenet játszódott le Roanokeban a Barnum&Bailey cirkusz előadásán. A cirkusz két szörnyemberében, a Mars nagyköveteiben, Mrs. Harriet Muse roanokei asszony felismerte évek óta eltűnt gyermekeit. Willie és George Muse, a vörös bolygó nagykövetei, felsikoltottak, amikor anyjukat meglátták, leugrottak a színpadról, hozzárohantak és olyan örömkitörés tanújává tették a hallgatóságot, amely könnyekig meghatott mindenkit.”

– írta az Amerikai Magyar Népszava. Shelton ragaszkodott ahhoz, hogy a testvérek az ő tulajdonában állnak, az anya viszont határozottan közölte, hogy sehova sem megy a gyerekei nélkül. A helyszínre végül a mérges menedzser és a boldog anya konfliktusa miatt rendőrök érkeztek, akik az elmesélések után az anyának adtak igazat. A Mars nagykövetei elhagyták a cirkuszt.

A gonoszból csirketenyésztő lesz, a jók boldogulnak

Ezzel azonban nem ért még véget a történet, ahogy a lap írja, „az anya nevében 100,000 dolláros kártérítési pert indított egy richmondi ügyvéd a cirkusz ellen azon az alapon, hogy a gyermekeket fiatal korukban, akaratuk ellenére vitték a cirkuszba és tartották ott fizetés nélkül”. Az idézést még az előadás alatt átadták a cirkusz vezetőségének.

Shelton erre viszontperelte a Muse családot, mondván, két értékes keresőtől fosztotta meg a cirkuszt, holott volt szerződésük. Utóbbi azért érdekes, mert a testvérpár valójában sem írni, sem olvasni nem tudott. Harriet Muse az ügyvéd segítségével visszavágott, számos pert megnyert feketeként a cég ellen, ami akkoriban délen hatalmas szónak számított.

1928-ban a Muse testvérek végül új szerződést írtak alá Sheltonnal, amely garanciát adott nehezen megszerzett jogaik megtartására. Új nevet kaptak, Eko és Iko néven léptek fel ezután, ők lettek a „juhfejű kannibálok Ecuadorból”, bár azt nem tudni, ez marketing szempontjából mennyire bizonyult akkoriban sikeresnek. Bár Shelton továbbra is úgy viselkedett, mintha ő lenne a testvérek gazdája, Muse-ék sorsa jóra fordult, az anyjuknak például tudtak vásárolni egy kis farmot, kimentve ezzel őt a szegénységből.

1942-ben, anyjuk halála után a testvérek beköltöztek Roanoke-ba egy házba, itt töltötték hátralévő életüket. Shelton 1936-tól csirketenyésztőként élt tovább, végül a testvérek az ‘50-es években nyugdíjba vonultak, hogy otthonuk melegében nyomasszák vendégeiket szenvedésük történeteivel. George 1972-ben halt meg, testvére pedig 2001-ben, 108 évesen.

Források: Guardian, All That's Interesting, Amerikai Magyar Népszava.

Cikkünk az Arcanum támogatásával jelent meg.