Mielőtt feltalálták az ébresztőórát, külön szakma volt reggel kopogással felkelteni az embereket

Elég régóta óta ismeri már az emberiség az ébresztőórát, a vekkert, vagy a modernebb idők óta azt a százféle telefonos applikációt, amelyeknek az a funkciója, hogy egy fix időben felkeltsék az embert. Azonban a 19. század végén még csak a tehetőseknek adatott meg, hogy órájuk legyen, viszont a gyári munkásoknak is fel kellett kelniük valahogy, hogy odaérjenek a reggel 7-es munkakezdésre. Ma már szinte hihetetlennek hangzik, de Angliában nagyon sokáig létező foglalkozásnak számított az úgynevezett „felkopogó” (knocker upper angolul), akinek ténylegesen az volt a dolga, hogy korán reggel hangos kopogással ébressze a házban lakókat.

Az 1880-as években főleg az iparvárosok munkásosztály által lakott területein volt jellemző a felkopogók alkalmazása. Nekik annyi volt a dolguk, hogy házról házra járva addig kopogjanak a lakók ablakán, míg azok fel nem kelnek. Jellemzően egy hosszú rúddal kopogtattak az ablakokon, de volt arra is példa, hogy köpőcsővel célozták az üveget a mélyen alvó lakók valószínűleg nem túl őszinte örömére.

Felkopogónak főleg idős nőket és férfiakat vettek fel, vagy olyan embereket, akiknek már volt tapasztalatuk a járőrözésben, például mellékesre vágyó rendőrök. Heti fizetést kaptak a megbízóiktól, bár azt azért nem lehet mondani, hogy jól fizető meló lett volna. Egyébként nem volt egységes a tarifa: minél korábban kellett kelteni valakit, annál többet kért a felkopogó. A felkopogók sokszor össze is dolgoztak, és kuncsaftokat cseréltek egymással, hogy ne keresztezzék egymás reggeli útját, és minél több ablakon kopoghassanak be minél rövidebb idő alatt.

Egy felkopogó általában éjfélkor vagy hajnal 1-kor kelt, majd munka után átaludta a napot, és jellemzően délután 4-kor ébredt fel. Volt azonban egy kisebb probléma, amivel nehéz volt számolni:

Ha hangosan ütögeted valakinek az ablakát, akkor valószínű, hogy páran felébredhetnek a szomszédban is. Ők pedig így ingyen kapták meg a szolgáltatást.

Ezért olyan szintre fejlesztették a kopogási képességeiket, hogy pont olyan hangosan tudtak csörömpölni az ablakon, hogy az ott lakók felkeljenek, de nem annyira hangosan, hogy a szolgáltatásért nem fizető szomszédok is. A BBC cikkében megszólaló férfi szerint ez általában 3-4 darab kopogást jelentett.

Egészen az 1950-es évekig voltak még felkopogók Nagy-Britanniában, bár addigra szép lassan eltűnt a vevőkör a mindenki számára megfizethetővé váló óráknak köszönhetően. Voltak, akik egészen a '70-es évekig kitartottak, de végül kihalt a szakma.