A Ku-Klux-Klan egyszer megpróbált elfoglalni egy karibi szigetországot

2021. szeptember 9. – 05:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vörös Kutya hadművelet volt a neve egy végül soha meg nem valósított akciónak, amelynek részeként az amerikai Ku-Klux-Klan el akart foglalni egy karibi szigetállamot, hogy ott létrehozhassanak maguknak egy saját államot. A történetet a Cracked elevenítette fel nemrég.

A Ku-Klux-Klannak (KKK) az volt az eredeti terve, hogy embereket küldenek a Venezuela partjaitól északra található Dominika szigetére (nem összekeverendő a Dominikai Köztársasággal, ami egy másik szigeten található nyugatabbra), hogy visszajuttassák a hatalomba a korábbi dominikai miniszterelnököt, Patrick Johnt. John vezette Dominikát, amikor elnyerték a függetlenségüket, hogy aztán elnökként egy sor problémás törvényt hozzon. A „tiltott és nemkívánatos társaságokról” szóló törvényben gyakorlatilag az ország minden egyes problémáját és bűnözéssel kapcsolatos baját a rasztafári vallású emberekre és azokra fogta, akik rasztahajat hordtak. Ennek a részeként azt is beleírta a törvénybe, hogy rasztahajú emberek esetén mindenféle indoklás nélkül kiadható 48 órás elzárás a rendőrség részéről.

A rasztafárik a dzsungelekbe menekültek, ahol gerillaharcot vívtak John katonaságával, de végül akkora mértékben állt melléjük a helyi lakosság, hogy a komplett kabinet lemondott, Johnt pedig 1980-ban leváltották. John egyébként idén júliusban, 83 évesen halt meg, és bár a bukása után 12 év börtönre ítélték, később ő lett a dominikai labdarúgó-szövetség elnöke. Ebben a pozíciójában belekeveredett a 2011-es FIFA-elnökválasztás körüli korrupciós botrányba, amikor az is kiderült, hogy több karibi futballszövetség vezetőjét megkenték, hogy Mohammed Bin Hammam jelöltre adják majd a voksukat. Köztük volt John is, akit mindössze két évre tiltott el a FIFA minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, de legalább Dominikán nem vállalhatott soha többé sportvezetői szerepet.

Fotó: RIEGER BERTRAND / HEMIS.FR / HEMIS.FR / HEMIS VIA AFP
Fotó: RIEGER BERTRAND / HEMIS.FR / HEMIS.FR / HEMIS VIA AFP

A Dominikát a KKK számára meghódító csapat az etnikai homogenitást preferáló rasszista szervezethez képest meglehetősen sokszínű volt, akadt köztük egy barbadosi fegyverkereskedő, egy ír-kanadai ápolónő, aki be volt kötve az IRA északír paramilitáns szervezethez, illetve az a Don Black is, aki később megalapította az egyik legismertebb amerikai neonáci portált, a Stormfrontot. A hírek szerint a csapatot a háttérből a KKK egyik máig meghatározó figurája, David Duke, illetve egy német-kanadai neonáci, Martin K. Weiche támogatta.

Az akció részeként találkoztak volna Patrick Johnnal és a hozzá hűséges katonákkal, hogy aztán megdöntsék az akkori miniszterelnök, Eugenia Charles kormányát. A helyére bábként visszaültették volna Johnt, hogy aztán elkezdhessék letenni saját államuk alapjait.

Az alapokat úgy képzelték el, hogy bárokat, kaszinókat, bordélyházakat építettek volna, és ráálltak volna a kokaintermelésre. Volt konkrét marketingterv is, miszerint úgy teszik vonzóvá az új Dominikát a turisták számára, hogy azt kifejezetten a fehér felsőbbrendűséget valló embereknek reklámozták volna.

A terv totál agybajnak hangzik elsőre, pedig nem volt teljesen lehetetlen. Dominika 1978-ban, vagyis a tervezett akció előtt nem sokkal vált függetlenné Nagy-Britanniától, és mindössze 81 ezer ember lakta, akik szinte kizárólag turizmusból és banántermesztésből éltek. Ráadásul 1981-ben – amikorra tervezte a KKK az akciót tervezte – hurrikán söpört végig a szigeten, hatalmas pusztítást hagyva maga után, így a káosz is megvolt ahhoz, hogy egy szervezett fegyveres csoport átvegye a hatalmat az országban, ahol alig 100 főből állt a hadsereg. Nem messze Dominikától ráadásul már történt hasonló, hiszen 1979-ben egy baloldali forradalmár, Maurice Bishop döntötte be a grenadai kormányt Fidel Castro támogatásával a háta mögött.

Fotó: RIEGER BERTRAND / HEMIS.FR / HEMIS.FR / HEMIS VIA AFP
Fotó: RIEGER BERTRAND / HEMIS.FR / HEMIS.FR / HEMIS VIA AFP

A terv szerint a zsoldosok és fegyveres klántagok három kisebb csapatra alkottak volna: egyik a helyi rendőrállomást, másik a börtönt foglalta volna el, a harmadik pedig még kisebb csapatokra osztva végezte volna a többi fontos terület bebiztosítását a szigeten. A terv része volt az is, hogy az ország vezetőit egytől egyig kivégzik, köztük Eugenia Charles miniszterelnököt is.

Csakhogy 1981 júliusában a New Orleans-i hatóságok rajtaütöttek a társaságon, és a Vörös Kutya hadművelet soha sem valósulhatott meg. Kilenc embert tartóztattak le rengeteg lőfegyverrel, robbanóanyaggal és náci zászlóval.

A terv ott ment félre, hogy amikor hajót intéztek az utazáshoz, egyikük azzal hencegett, hogy a CIA megbízásából hajtanak végre puccsot a karibi térségben. Ez eljutott egy vietnámi veterán fülébe, aki gyanút fogott, és jelezte a hatóságoknak, hogy pár fickó egy hadseregnek elég fegyverrel a CIA nevében a Karib-tengerre indulna megpuccsolni egy államot. Közben Dominikán is kitudódott a történet, mert egy, az akcióba beavatott, de éppen börtönben ülő férfi egy papírfecnire írta fel a hadművelet részleteit, amit el akart juttatni egy cellatársának. Csakhogy a börtönőr előtte maga is elolvasta a levél tartalmát, és jelentette a feletteseinek. Johnt azonnal letartóztatták, a művelet egyik vezetője pedig erre felnyomta az összes társát az amerikai hatóságoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!