A 30 méteres, 24 kerekes limuzin, amire még egy helikopter-leszállópályát is tettek

2021. augusztus 23. – 04:54

frissítve

A 30 méteres, 24 kerekes limuzin, amire még egy helikopter-leszállópályát is tettek
Az Amerikai Álom – Fotó: Guinness Rekordok Könyve

Másolás

Vágólapra másolva

A Guinness Rekordok Könyve szerint a világ leghosszabb autója egy 30,5 méteres limuzinszörny, aminek külön neve is van, The American Dream, vagyis Az Amerikai Álom néven emlegetik.

Vagyis emlegették, manapság ugyanis már nem sok mindenre használják. Joggal merül fel persze a kérdés, hogy minek építeni egy 30 méteres limuzint, aminek 24 kereke van, a készítőt ismerve viszont a válasz alighanem annyi volt, hogy:

Miért ne?!

Az Amerikai Álom megálmodója és építője ugyanis nem más, mint a legendás hollywoodi autókészítő, Jay Ohrberg, aki többek között olyan kocsikat jegyzett, mint a Hazárd megye lordjaiból ismert Lee tábornok, vagyis a narancs 1969-es Dodge Charger, a Starsky és Hutch piros-fehér Ford Gran Torinója, KITT a Knight Rider 2000 filmből (bár Orhberg csinálta az SPM-fokozat végére átalakuló KITT-et a sorozatra is), az 1970-es évek Batmobiljai, illetve a Tim Burton által rendezett Batman visszatér Batmobilja, a DeLorean időgép a Vissza a jövőbe filmből, valamint a Flintstones kőkorszaki kocsija.

Ohrberg az építés mellett nagy gyűjtőként is ismert, a Mad Maxből, a Robotzsaruból, a Szellemirtókból és a Miami Vice-ból is szerzett magának kocsit a gyűjteményébe, amit szörnyszülött limuzinokkal is felturbózott – ezek közül emelkedik ki Az Amerikai Álom.

A kocsi alapja – rengeteg, rengeteg betoldással – egy 1976-os Cadillac Eldorado, bár ezt elég nehéz utólag beazonosítani már. Maga a kocsi teste olyan hosszú, hogy középen plusz egy sofőrülés kapott helyet, itt ugyanis pluszkormány kellett, hogy egyáltalán valahogy használni lehessen a 24 kereken guruló, két motor által hajtott autót. Az egyedisége nem állt meg ennyiben, volt benne

  • pezsgőfürdő,
  • medence ugródeszkával
  • és egy helikopterleszálló is, ami helikopter híján akár minigolfpályának is használható volt.

Sok munkája persze nem volt a második sofőrnek, de az elsőnek sem, a szuperlimót általában tréleren, kettészedve szállították oda, ahova épp a bulizni vágyók kibérelték, mert – nem meglepő módon – se gyors nem volt, se túl jól manőverezni sem lehetett vele.

Az ajtógyűjtésből építésbe átnyergelő Ohrberg 1986-ban azonban pont erre, fényűző Las Vegas-i bulik kellékének álmodta meg az extravagáns autót, ami inkább egy szárazföldi jacht, semmint egy valódi limuzin volt. Ezt erősíti, hogy az 1980-as évek közepén telefonnal, tévékkel, minibárokkal, színes lámpákkal, vízággyal és lounge-gal felszerelve készült – minden ízében sütött róla a 80-as évek hollywoodi és vegasi amerikai fényűzése (sajnos a kocsi eredeti belső teréről nem maradt fenn fotó).

Ohrberg célja elsősorban az volt ezzel és az ehhez hasonló projektjeivel, hogy a határokat feszegesse, ezért is készült el az egyszerre akár 75 mámorban bulizó ember befogadására képes limuzin. Ohrberg szerint egyszer egy orosz lap azzal a felütéssel hozta le a kocsi fotóját, hogy így pazarolják a pénzt az amerikaiak. Ez is közrejátszott abban, hogy messze ez az autója kapta a legnagyobb figyelmet, meg persze a legtöbb pénzt. És hogy mihez kezdett a nagy kaszálással Ohrberg? Hát épített még pár limuzinszörnyet, például egy nyolckerekes Ferrari-limuzint, egy hatalmas, nyitott Mercedes-limuzint a hátulján egy szív alakú káddal, egy oldalirányban összeillesztett, szuperszéles limót, amiben röplabdázni is lehetett, de állítólag egy Lamborghini-limuzint is összetákolt valamikor.

Jay Ohrberg elég extra limuzinkollekciója, háttérben az American Dream – Fotó: Maureen Donaldson / Michael Ochs Archives / Getty Images
Jay Ohrberg elég extra limuzinkollekciója, háttérben az American Dream – Fotó: Maureen Donaldson / Michael Ochs Archives / Getty Images

Legutóbb egy 33,5 méteres Rolls Royce-limuzinon dolgozott, ám mivel azt már 2016-ban bejelentette, a kocsi pedig nem készült még el azóta sem, feltehetőleg befuccsolt a projekt. Vélhetően már csak azért is, mert a félmillió dollárosra becsült beruházáshoz indított Kickstarter-kampányon 30 dollár jött össze a 200 ezerből.

A jól láthatóan borzalmas állapotba került limuzint nemrég Floridába vitték (két darabban), hogy rendbe hozzák. A felújítást a kocsi mostani tulajdonosa, a New York-i Automuseum rendelte meg, a munkákat végző Dezerland szerint a külső felújítással már kész vannak, de a koronavírus-járvány jelentősen hátráltatta őket is, így a belsejéhez még nem fogtak hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!