Nem szeretnénk tippet adni az ország első számú jegyespárjának, milyen is egy igazi buli, de ha Mészáros Lőrincben van bármiféle ambíció arra, hogy megmutassa, hogyan kell mulatni, akkor példát vehet VIII. Henrik angol és I. Ferenc francia király 1520-as, a két ifjú uralkodó nagy barátságát hirdető, tizennyolc napos minifesztiváljáról, ami történészek szerint mai árfolyamon nagyjából 6 milliárd forintba kerülhetett.
Az 1520. július 7–24. között tartott grandiózus rendezvényen szó szerint szökőkutakban ömlött a bor, amiből feljegyzések szerint több mint 800 ezer liter (!) fogyott, de a két és fél hétnyi, megállás nélküli tivornya részét képezte egyebek mellett
- 29 ezer hal,
- 98 ezer tojás,
- 6475 különféle szárnyas
- és 2220 bárány.
Nem csoda, hiszen nagyjából 12 ezer éhes szájat, többnyire nemes emberekét kellett etetni, akiknek ugye már akkor sem volt jó akármi.
Bár a világraszóló – vagy hát az akkori viszonyokat nézve Európára szóló – békekötés nem lett valami hosszú életű, az Aranyszövet Mezeje néven elhíresült királyi fesztivál jelentősége így is tagadhatatlan.
A békekötés, ami annyiba került, mint egy háború
A 16. század Európájának helyzete három fiatal uralkodó körül forgott: az akkor 28 éves angol VIII. Henrik, a 25 éves francia I. Ferenc, illetve a 20 éves V. Károly körül – utóbbi a kontinens egyik legnagyobb hatalmú uralkodója, a Német-római Birodalomnak irányítója volt, és mint Habsburg-házi uralkodó, egész Európában elég komoly szövetségesei voltak.
Maga az 1520-as Aranyszövet Mezeje is részben V. Károlyról szólt. Ferenc egyre inkább fenyegetve érezte magát a német-római császár terjeszkedése miatt, ezért erős szövetségest próbált szerezni maga mellé VIII. Henrik személyében. Henrik persze nem bízott semmit a véletlenre, kettős ügynökként egyszerre két vasat tartott a tűzben, és napokkal az I. Ferenccel tartott hatalmas baráti buli előtt Károllyal is összehozott egy találkozót.
A lovagi torna helyszíne egyébként az akkor még angol fennhatóság alá tartozó, ma Észak-Franciaországban található Calais közelében volt. Itt húzták fel a nagyjából 2800 aranyozott selyemsátrat, illetve a két királyi udvar kihelyezett palotáját. Angol oldalról tudjuk, hogy az időszakos palotát tégla- és kőalapra építették, és hogy téglából, fából, vászonból és üvegből állt. A vászon lényegében maga a fal volt, hiszen a palota favázon állt, és festett oldalsó burkolatot kapott, hogy úgy nézzen ki, mint egy valódi palota – nagyjából úgy, mint a filmek díszletéül szolgáló házak.
A dolog méretét jól jelzi, hogy az előkészítő munkálatokban foglalkoztatott kézművesek, ácsok, szabók, kőművesek, festők, varrónők, katonák és munkások száma majdnem megegyezett az eseményen részt vevők számával.
Party hard
A ceremoniális békekötés furcsamód épp a versengést elősegítő, a háborút imitáló lovagi tornák formájában történt. Tracy Borman történész remekül érzékeltette ezt a kettősséget a Smithonian Magazine a témában készült cikkében: egy ilyen esemény lehetőséget adott az uralkodóknak, hogy egyik kezüket békét hirdetve nyújtsák ki, miközben a másikat alig leplezve ökölbe szoríthassák, mintegy ütésre készen. A békekötés ugyanis legalább annyira szólt arról is, hogy mindenki megmutassa, ha a dolgok rosszabbra fordulnának, óriási haderővel képesek szembeszállni bárkivel.
Ez a kettősség meglátszott abban is, hogy bár a békekötés volt a fő cél, a két király nem tett le arról, hogy minden fronton saját nagyszerűségét, feljebbvalóságát próbálja igazolni. Ez rögtön az elején némi kavarodáshoz is vezetett, a franciák ugyanis véletlenül harci vértnek nézték az angol küldöttség aranyozott kabátjait, és csak akkor voltak hajlandók közelebb menni és egyáltalán megkezdeni az egész találkozót, amikor meggyőződtek róla, hogy Henrik nem veri át őket.
Ahogy közeledtek egymáshoz, Henrik és François levetették a sapkájukat, és lovaikról leszállva testvériesen megölelték egymást. Az angol és a francia kíséret végignézte, amint királyaik karöltve sétálnak be egy aranyszínű sátorba, hogy megkezdjék a találkozót, legalábbis a feljegyzések szerint.
Ez persze már a nagy egymásra licitálás része volt. Amikor Henrik és Ferenc kilovagoltak, hogy először találkozzanak egymással, az előbbi egy aranyszövet betétekkel díszített ruhát viselt. Ferenc aranyfrízzel, ékszerekkel és fehér tollakkal tarkított, főkötővel díszített ruhát öltött magára. Később Henrik egy több mint 60 kiló arannyal és 1100 gyönggyel díszített páncélban vett részt egy tornán (jó kérdés, hogy hogyan tudott egyáltalán megmozdulni).
Bár a két király folyamatosan próbált a másik fölé kerekedni, az előre lefektetett szabályok bizonyos területeken szándékosan, előre gátat szabtak ennek. Egyikük sem rendelkezhetett nagyobb kísérettel, mint a másik, és a csúcstalálkozó három fő lakomája során mindketten a másik udvarában vacsoráztak – az országok királynéi, Aragóniai Katalin és Klaudia francia királyné felügyelete mellett –, hogy elkerüljék a politikai szempontból feszült kérdést, hogy kié az elsőbbség az asztalnál. Ezeken a lakomákon egyébként aranytányérról evett a két király, a királynéknak pedig aranyozott ezüsttálak jutottak. A bort muranói üvegkancsókban szolgálták fel, természetesen azért, mert ezek voltak a legdrágábbak abban a korban erre a feladatra.
Ami az ételeket illeti, a lakomák átlagosan három fogásból és összesen körülbelül 50 különböző ételből álltak. A kínálat a gazdagok által tenyésztett hattyúktól és páváktól kezdve az őzpástétomig, kandírozott narancshéjig, boros körtéig, gyümölcskocsonyáig, Tudor-ostyáig, a Hippocras nevű fűszeres italig, mézeskalácsig,
disznódelfinig és más delfinfajokig terjedt.
Különösen figyelemre méltók voltak a cukormasszából vagy marcipánból készült apró finomság-szobrok: ezek a bonyolult asztali díszek olyan jeleneteket ábrázoltak, mint az angyali üdvözlet, a királyok bemutatása Krisztus anyjának, vagy az angyal, aki a pásztoroknak jelenik meg a hegyoldalban.
A balul elsülő birkózás
A tornákon is ugyanazon az oldalon versenyeztek, mindkét fél udvaroncaival megmérkőzve olyan versenyszámokban, mint a lovagi torna, az íjászat, a lovas vagy gyalogos harc. VIII. Henrik egyébként kifejezetten jó sportember és nagyszerű harcos volt, íjászatban, a lovagi tornák dárdaöklelésében, a tekejáték korabeli változatában és kiváltképp a birkózásban is tehetséges volt.
Nem is bírta ki, hogy ne hencegjen a kivételesnek tartott képességeivel, így bár minden hivatalos eseményen Ferenc oldalán kellett „harcolnia”, egy alkalommal, minden bizonnyal némi alkohol elfogyasztása után birkózni hívta ki Ferenc francia királyt. A dolog aztán nem úgy végződött, ahogy azt Henrik elképzelte, írja Glenn Richardson történész Az Aranyszövet Mezeje című könyvében.
„Rövid ideig dulakodtak, mígnem Ferenc eldobta az angolt egy »tour de Bretayne«-nak nevezett mozdulattal, egyfajta gyorsan végrehajtott csípődobással. A bretonokat tartották egész Franciaország legkiválóbb birkózóinak, és Henrik, úgy látszik, nem vette tudomásul, hogy Ferenc Bretagne hercegeként milyen jól ismeri technikáikat” – idézi a vonatkozó részt a Múlt-kor történelmi portál.
Richardson tolmácsolása szerint Henrik „valamelyest meg tudta őrizni méltóságát, de bizonyára igen kínos pillanat lehetett egy olyan férfi számára, aki ennyire biztos volt a saját erejében és ügyességében”, és a két király közös lakomával folytatta az estét.
Több feljegyzés szerint viszont, ha megtörtént is az eset, nem biztos, hogy ez volt valóban Henrik reakciója. A legfőbb forrás egy, az eseményen részt vevő francia nemes, III. Robert de la Marck, Florange ura (Seigneur de Florange), aki lejegyezte magát a királyi birkózást, de a reakciókra nem tért ki. Francis Hackett angol történész Henrikről írt életrajzi kötetében viszont arról írt, hogy az angol király „a dühtől lila arccal” kelt fel a földről, míg a 19. századi francia történész, Jules Michelet szerint Henrik nem felejtette el a sértést, különösen azért, mert megaláztatásának több nő is szemtanúja volt.
A nem túl hosszan tartó búcsú
Július 24-én hatalmas lakoma és bőkezű ajándékozás után búcsút intett egymásnak a két király, a béke viszont két évig sem tartott. Leginkább azért, mert Henrik, mint már említettük, kettős ügynök volt a történetben. Egy hónappal a Ferenccel való lakomázgatás után ismét V. Károllyal tárgyalt, akivel egyezséget is kötöttek gyorsan. 1521-ben háború tört ki Franciaország és a Német-római Birodalom között, egy évvel később, 1522-ben pedig Henrik már Károly oldalán szállt be a háborúba.
Henrik és Ferenc egymás ellen harcolt az 1521–26 közötti itáliai, avagy négyéves háborúban, az ezt követő, 1526–30 közötti, cognaci liga háborújában viszont már újra egymás oldalán találták magukat, az olasz félszigeten egyre jobban terjeszkedő V. Károllyal szemben. Természetesen nem csak ez a három fél vett részt a háborúban, a Német-római Birodalommal és Spanyolországgal Franciaország, VII. Kelemen pápa, a Velencei Köztársaság, Anglia, a Firenzei Köztársaság és a Milánói Hercegség álltak szemben.
Ahogy VIII. Henrik a sorozatos feleségcseréivel egyre jobban távolodott a katolikus egyháztól, úgy távolodott V. Károlytól is, és épp Ferenc lett az egyetlen nagy szövetségese külföldről. A kapcsolatuk az 1520–30-as években is több nagy, a barátságukat kifejező eseménnyel és ajándékozással folytatódott – mivel ekkor is megmaradt a versengési hajlam kettejük között, mindkét ország jelentős kulturális értékekkel gazdagodott az ajándékok formájában.
Források: Smithsonian Mag | Múlt-kor
