Feltámadt az eltitkolt unokaöcs, aki valójában saját anyjának a gonosz ikertestvére

Szombaton este 23 év és 10 456 rész után véget ér a messze leghosszabb magyar tévésorozat, a Barátok közt. 23 év nem kevés idő, az alatt az ember kijárja az iskolákat, leérettségizik, sőt, még diplomát is szerezhet, vagyis a NER életpályamodellje alapján már túl is teljesíti azt a szintet, ami egy államtitkári pozícióhoz kell. Úgyhogy kezdetnek rögtön süvegeljük meg a Barátok közt teljesítményét, és gondoljunk arra, melyik minisztériumban képzelnénk el a jövőjét.

A 23 év, illetve az azalatt leadott 10 456 epizód viszont maximum kisöcs, de inkább gyerekstátuszt ad a Barátok köztnek a tévétörténelem legsúlyosabb mamutsorozatai között. Nem meglepő módon a magyar szappanopera-királyhoz hasonló műfajban kell keresni az igazi nagykutyákat, bár lehet, hogy a földrészt elsőre rosszul lőnénk be.

Ha az első tippünk a leghosszabban futó sorozatok hazájára Dél-Amerika lett volna, akkor nagyot tévedtünk. A már-már paródiaszerűen váratlan csavarokkal, semmiből felbukkanó vagy épp feltámadó rokonokkal, indokolatlanul változó családi kapcsolatokkal operáló közép/dél-amerikai sorozatok döntő többsége ugyanis úgynevezett telenovela, nem a klasszikus értelemben vett szappanopera – a két műfaj között a döntő különbség, hogy a telenovela vagy teleregény általában egy kerek történetből áll, ami rendszerint egy évadban befutható, míg a szappanoperákban számtalan, párhuzamosan futó történetszál van, amiket a végtelenségig lehet nyújtani.

Az itthon népszerűbb latin-amerikai megasorozatok közül a Marimar 150, a Paula és Paulina 120, az Esmeralda 137, de még az extrém nagyot futó Vad Angyal is csak 270 részt ért meg – ezek szinte semmik a Barátok közt 10 ezer fölötti számához képest.

A Barátok közt egyébként a maga 10 456-os epizódszámával egészen előkelő helyen van a világ leghosszabb sorozatai között, ennél több részig csak 9 sorozat jutott – ezekből az egyik egy francia tévés vetélkedő, egy másik pedig egy német animációs gyereksorozat, a Homokemberke. Nem mellesleg amúgy ez az abszolút rekorder, 1959 novembere óta fut, és már több mint 22 ezer résznél jár.

A többi – nem meglepő módon – mind szappanopera, de talán meglepő módon kivétel nélkül mind amerikai (a plusz egynek majd idehúzott Coronation Street meg brit), szóval ennyit arról, hogy Dél- és Közép-Amerika a szappanopera igazi otthona. A sorozatok egyébként számtalan ma ismert sztár karrierjét is berobbantották, párat fel is sorolunk lentebb.

A korrekorder brit

A brit Coronation Street epizódszámban még százzal sem marad el a Barátok közttől, ám mivel még mindig fut (heti öt részt sugároznak), pár hónap, és beelőzheti majd a magyar csúcstartót. Ez a listánkon a plusz egy, ám valóban megérdemli a helyét, már csak azért is, mert 1960-ban indult, és még mindig fut. Hogy ez mennyire régen volt, jól jelzi, hogy anno fekete-fehérben kezdett a sorozat, később váltottak aztán színes formátumra. A 60-nál is több év persze nem múlt el fordulatok nélkül, sokkal lenyűgözőbb viszont, hogy az egyik szereplő, William Roache 60 éve játssza ugyanazt a karaktert, Ken Barlow-t a sorozatban. Eleinte diák volt, aztán újságíró, majd munkanélküli lett, a végére pedig nyugdíjas.

A Coronation Street 2010-ben a leghosszabban futó tévésorozat címét is elnyerte, amikor az 1956-ban indult amerikai As the World Turns véget ért, és a brit kultstátusz jellegét jól mutatja, hogy még Károly herceg is felbukkant benne egyszer.

Amerika színre lép

Az As the World Turns sorozatról kicsit később, előbb nézzük a listánk nyolcadikját, az All My Childrent, amely 1970–2011 között 42 évadon és 10 755 részen át futott, és két évtizedig meghatározó volt az amerikai szappanoperák piacán. A Philadelphia egy fiktív elővárosában játszódó sorozat a műfaji követelményeket tökéletesen hozva tele volt botrányokkal és váratlan dolgokkal – az egyik, a semmiből feltűnő karakterről, Kendallről például később kiderült, hogy egy másik szereplő eltitkolt, 14 évesen megszült, majd örökbe adott lánya. Ráadásul dupla csavar volt a karakter körül, eredetileg ugyanis Sarah Michelle Gellar játszotta a szerepet, de később lecserélték őt Alicia Minshew-ra. De feltámadás nélkül sem igazi szappanopera egy szappanopera – az egyik, drámai jelenetben meghalt szereplő 20 (!) évvel később visszatért, hogy kiderüljön, a családját védelmezve rendezte meg a saját halálát.

Gellar 1997-ben így foglalta össze a szappanoperás karakterét (akit két évig játszott) a New York Timesnak: „Elcsábítottam a mostohaapámat, és amikor nem akart velem lefeküdni, lefeküdtem az istállófiúval, nemi erőszakot kiáltottam, az anyám pedig leszúrta egy levélbontóval. Aztán börtönbe kerültem hamis tanúzásért, elégettem a szüleim válási papírjait, és bezártam a kishúgomat. Azt hiszem, ez mind az első héten történt.” Ez önmagában egyébként a szótári definíciója is lehetne annak, miről ismerhetünk fel egy egy szappanopera-karaktert.

A főszereplő, akit öten játszottak

Összeköti a hetedik és nyolcadik helyezett sorozatokat, hogy mindkettőt ugyanaz a személy, Anges Nixon alkotta meg. A One Life to Live az All My Children előtt két évvel indult, de pár hónappal tovább húzta, így 44 évet és 11 136 részt írhatunk fel mellé.

A sorozat talán legfontosabb karakterét, a Lord család mátriárkáját, Victoria Lordot három színésznő is alakította, Gillian Spencer a kezdéstől 1970-ig húzta, Joanne Dorian egy évre ugrott be a helyére, majd jött Erika Slezak, aki 1971–2013 között több mint 40 évig játszotta ugyanazt a szerepet. (Ráadásul volt két másik beugró is, akik Slezak szülési szabadságai alatt helyettesítették a főszerepben.) A helyzet ugyanaz volt, mint a Barátok köztben Tildával: az egyik részben még az egyik, a következőben már a másik szereplő játszotta, komolyabb indoklás nélkül, a többi szereplő ügyet sem vetett arra, hogy másképp néz ki az illető.

Érdekesség, hogy mindkét, nagyjából egyszerre elkaszált sorozat az ABC csatornán futott, így Jeff Kwatinetz később megpróbálta feltámasztani azokat websorozatként. A dolog vége iszonyatos bukás lett – igazi szappanoperás fordulattal az ABC elkezdte a One Life to Live karaktereit megölni egy másik, szintén náluk futó szappanoperában (a General Hospitalban), ahol vendégszerepben tűntek fel.

Amit már az elején újraírtak

Az amerikai szappanoperák egyik királya, a The Young and the Restless 1973-ban indult, még mindig fut, 48 év alatt már több mint 12 100 résznél tart. Klasszikus történetként kezdődött minden, a gazdag Brooks és a munkásosztályba tartozó Foster család életét bemutatva, de az 1980-as évek elejére nagyjából minden eredeti szereplőt kiírtak a sorozatból, egyedül egy bizonyos Jill Foster Abbott maradt. A két eredeti család helyére a Williamsek és az Abbottok kerültek, majd később az évtizedek alatt további családokkal bővült a sorozat. A korai átvariálás ellenére egy dolog megmaradt: Jill Abbott és Katherine Chancellor négy évtizeden átívelő viszálya, ami a szappanoperák történetének leghosszabb komoly ellentéte.

A családi csatározások 2024-ig biztosan folytatódnak a CBS-en, nagyban annak köszönhetően, hogy az előző évadig bezárólag sorban 32 éven át ezé volt a legjobb nézettségi mutató a napközbeni szappanoperákat nézve.

Az utolsó szappanopera, amelyben még volt szappan

Tévéforradalmat indított az 1956-ban kezdődő, 54 évadon és 13 858 részen át futó As The World Turns, ami már a kezdésekor félórás részeket sugározott, pedig a sorozatok akkoriban 15 perces részekből álltak. A fiktív illinois-i városban játszódó sorozat 1967-ben váltott színesre fekete-fehérből, eközben pedig volt egy olyan 12 éves menetük, amikor heti kitekintésben a kategória abszolút királyának számított, napi tízmillió nézővel pedig két évtizeden át volt a csúcson 1958–78 között.

Maga a szappanopera kifejezés eredete egyébként még a rádiózáshoz köthető, a szappan résszel kifejezetten azokra a szappangyártó cégekre utalva, amelyek reklámcélból szponzoráltak elsősorban nőknek szóló rádiósorozatokat. Ezek drámai cselekményét az operákéhoz hasonlították, így jött össze a szappanopera kifejezés. De hogy ezt miért hozzuk fel itt? Mert az As The World Turns a Procter & Gamble egyik sorozata volt, és ők átmentették a szappant a rádió után a tévékorszakba is. A cég amúgy összesen 20 tévésorozatot szponzorált, gyártott és tulajdonolt, utolsóként az As The World Turns ért véget.

A legenda: dr. Drake Ramoray

A Days of Our Lives, vagyis az Életünk napjai a magyar közönségnek is ismerős lehet a Jóbarátok miatt, amiben a Matt LeBlanc által játszott Joey Tribbiani egy sokadik dimenziókaput áttörve, „parodizált valós fiktív sorozat a sorozatban” jeligére dr. Drake Ramorayt játszotta az Életünk napjaiban. További kapcsolódás, hogy a Rachelt játszó Jennifer Aniston apja, John Aniston pedig Victor Kiriakist játszotta szintén az Életünk napjaiban. A sorozat jelenleg is fut, 56 évad alatt 14 100 rész fölé jutottak már – Deidre Hall közel 4900 részben játszotta dr. Marlena Evans karakterét, ami kimagasló szám, még a The Young and the Restlessben is csak négyen vannak háromezer rész fölött, a többi, 10 ezer részig jutó sorozatban pedig a 2000 fölötti epizódszám is megsüvegelendő.

A kórházsorozat, amely kifogyott a szuflából

1963-ban indult, és még mindig fut a General Hospital, ami ezzel Amerika leghosszabb még futó szappanoperája 58 évaddal és több mint 14 800 résszel a háta mögött, világviszonylatban pedig a brit Coronation Street, illetve a rádiós The Archers mögött a harmadik leghosszabb. Eredetileg klasszikus kórházsorozatnak indult, aztán az évtizedek során inkább Port Charles város életére fordult át a figyelem, amikor kezdtek kifogyni a kórházas sztorikból.

A korszakokat túlélő abszolút király

Pár sorozat korát azzal érzékeltettük, hogy fekete-fehérből színesre váltottak az idők folyamán, de a The Guiding Light esetében még érzékletesebb a dolog: 1937–56 között rádiósorozatként futott, de közben 1952-ben már tévére is átültették – képzeljük el, hogy a 2500 részt futó A Szabó család valahol 1959–2007 között átugrik az egyik kertévére, hogy aztán ott még évtizedekig folytassa sikerét. A The Guiding Light 57 évadot ért meg, 2009-ben lett vége összesen 15 762 résszel. Ennyi időt persze nehéz kibírni ugyanazzal a stábbal, több karaktert hárman-négyen is játszottak.

A rádióban még John Ruthledge tiszteletes és az őt körülvevő alakok voltak a főszerepben – a sorozat címe, a vezérlő fény a Ruthledge dolgozószobájában álló lámpára utalt, ebből tudták a többiek, mikor lehet hozzá fordulni tanácsért –, de a tévés átállással egy német bevándorlócsalád, Bauerék kerültek a középpontba.

Ez is a Procter & Gamble sorozata volt, a cég több mint 75 ezer levelet kapott, amikor 1939-ben, két év után elkaszálta a rádiósorozatot. A szponzorációt 1968-ig tartották fenn, amikor már a tévében futott a sorozat.