A gurulós bőrönd feltalálásának bizarr története

2021. július 07. – 05:13

frissítve

A gurulós bőrönd feltalálásának bizarr története
Ben Stiller húzza a bőröndjét a 2001-es Zoolander című filmben – Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A NASA már elvitt embereket a Holdra akkor, amikor hivatalosan még is nem létezett a gurulós bőrönd – legalábbis ez a hivatalos sztori, amit a klasszikus utazási kellék feltalálójáról szoktak írni. Bernard Sadow egy Massachusetts állambeli bőröndcégnél dolgozott, amikor a családjával éppen hazatért egy arubai nyaralásról.

Sadow azt látta, hogy a reptéren egy melós egy hatalmas gépet könnyedén tologat, a gép alján ugyanis kerekek voltak. A férfi odaszólt a feleségének, hogy ez kellene az ő bőröndjeire is, majd hazament, leszedett párat egy szekrényről, rárakta őket az aljára, majd egy zsinegen húzta a lakásában, és úgy érezte, hogy ez volt élete egyik legjobb ötlete. Szabadalmaztatta is ezt a remek ötletet.

Ha te is szereted a szokatlan, bizarr, érdekes sztorikat, támogasd rendszeresen a Telexet, hogy még sok ilyet meg tudjunk írni!

Valószínűleg egészen addig gondolta ezt, amíg el nem kezdett el vele házalni, ugyanis hetekig nem kellett senkinek. Sadow később erről úgy mesélt, hogy elképesztő ellenállásba ütközött, és általában azért, mert a boltok szerint a férfiak nem lennének hajlandók elfogadni egy gurulós bőröndöt, hiszen a férfiak kötelessége volt, hogy cipeljék a nehéz poggyászt. A feltaláló szerint „nagyon macsó volt” a közhangulat. A Macy’s üzlethálózat egyik menedzsere elutasította Sadow bőröndjét, de a főnökénél sikere volt, 1970 októberében már el is kezdték árulni a boltokban.

A feminizmus és a gazdaság viszonyával gyakran foglalkozó svéd újságíró, Katrine Marçal szerint a gurulós bőrönd elutasításánál és a lassan építkező népszerűségénél két feltételezés dolgozott egyszerre. Az egyik az volt, hogy egy férfi sosem gurítja a bőröndjét, mert az nem férfias. A másik pedig az, hogy a nők sosem utaznak egyedül, és mivel férfiakkal utaznak, ők cipelik helyettük a poggyászt. Sadow védjegyének 15 év kellett, hogy igazán sikeres legyen. Főleg azért, mert az első típusokat meglehetősen nehéz volt használni: mivel a kerekek a bőrönd legkisebb lapján voltak, az egész könnyen fel tudott borulni, meg úgy általában nehezebb volt irányítani őket.

Egészen 1987-ig kellett várni, hogy megszülessen az a fajta bőrönd, ami nekünk is ismerős lehet. Ekkor volt az, hogy Robert Plath, a Northwest Airlines egyik pilótája egy bőröndre két kereket és egy hosszú fogantyút rakott. A Rollaboard nevű találmányát először légikísérőknek és más pilótáknak árulta, akik elég jó markinget tudtak azzal biztosítani, hogy végigloholtak egy ilyen bőrönddel egy-egy reptéren. Plath végül fel is hagyott a repüléssel, és megalapította a Travelpro International nevű cégét, ami a mai napig ilyen cuccokat árul.

Egy másik megoldás 1949-ből, Ausztriából – Fotó: New York Times Photo / Austrian National Library / APA-PictureDesk

Eddig mind szép és jó, Sadow kitalált valamit, Plath tökéletesítette, és lett egy olyan termék, amit tömegek használnak. De Marçal cikke a Guardianben felhoz bőven példákat arra, hogy az Egyesült Királyságban már az ötvenes években is léteztek gurulós bőröndök. A bőrönd maga a 19. század végén jelent meg, és lehettek bármekkorák, az akkoriban vonattal közlekedő turistákat az állomások hordárjai segítették. A hordárok intézménye viszont eltűnt a 20. század közepére, úgyhogy a sok turistának magának kellett cipelni a holmijait. Az említett kerekes molnárkocsi-szerűség létezett, de Marçal talált egy újságcikket 1962-ből, amiben egy leicestershire-i hölgy amiatt panaszkodik, hogy a gurulós bőröndjére egy pluszjegyet kellett vennie a buszon.

Az eredettörténetet pedig meglehetősen bonyolítja egy kalandos életű, lengyel származású, de Horvátországban élő férfi, Alfred Krupa sztorija, akiről egyszerűen nem értem, miért nem készült még film. Krupa egyszerre volt bokszoló, festő, feltaláló, a holokauszt túlélője, lövész, vívó. A legenda szerint megfestett egy saját készítésű búvárruhában egy olajfestményt a víz alatt, feltalált egy összehajtogatható, egyszemélyes katamaránt, felfújható bokszkesztyűt, és ha minden igaz, ő már bizonyítottan 1954-ben rájött arra, hogy ha kereket teszünk egy bőrönd élére, akkor könnyebb húzni magunk után. Sajnos nem sikerült levédetnie a találmányát.

Alfred Krupa és gurulós bőröndje 1954-ben – Fotó: Krupa Family Archive

Ahogy Anita Willets-Burnhamnek sem, az amerikai festő, író és egyetemi tanár családja már a harmincas években kerekes bőröndökkel utazott, amiket ráadásul kihúzható fogantyúkkal láttak el. Willets-Burnham a hatfős családjával kétszer is évekig tartó világ körüli útra indult, a kerekek ötlete onnan pattant ki az öccse fejéből, amikor a művész feltette a kérdést, hogy minek kell emberi igáslónak lenni.

Emberi igáslónak pedig nem jó lenni, úgyhogy akárhonnan jött is a gurulós bőrönd ötlete (az évezredekkel korábban felfedezett kerék biztos kellett hozzá), gondoljunk a történetére, amikor zörögve húzzuk egy macskaköves kis utcán.