A spanyolok elleni angol hadjárat, aminek egy össznépi lerészegedés vetett véget

2021. május 20. – 05:09

A spanyolok elleni angol hadjárat, aminek egy össznépi lerészegedés vetett véget
Cádizi védelem az angolok ellen – Francisco de Zurbarán 1634 körül készült festménye – Forrás: Wikimedia Commons

Másolás

Vágólapra másolva

Ha 17. századi fegyveres konfliktusokról van szó, a legtöbb olvasónak a középiskolai történelemórák nyomán alighanem az 1618 és 1648 között zajló harmincéves háború, esetleg Buda 1686-os visszafoglalása juthat eszébe. Jelentőségüket tekintve ez nem is meglepő, de az biztos, hogy egyik sem volt annyira különös, mint az angolok 1625-ös hadjárata Spanyolország ellen, amely ugyan grandiózus tervekkel indult, de végül teljes katasztrófába torkollott. Az andalúziai Cádizt megcélzó hadjárat során minden félrement, ami csak félremehetett,

az egészet pedig az koronázta meg, hogy egy teljesen felesleges erőd elfoglalása után az angol katonák annyira lerészegedtek, hogy a rajtuk ütő spanyol hadsereg könnyedén kardélre hányta őket.

Egyszer már bejött, miért ne jönne be megint?

Ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett a hadjárathoz, érdemes tíz évvel korábban, egy bizonyos George Villiers nevű kisnemesnél felvenni a fonalat. Villiers 1615-ben került az akkori angol uralkodó, a közismerten inkább a férfiakhoz vonzódó I. Jakab látókörébe, akinek hamarosan első számú kegyeltje és valószínűleg a szeretője is lett. Öles léptekkel haladt előre az udvari ranglétrán, az előmenetele pedig abban csúcsosodott ki, hogy a király a kedvéért újra létrehozta a Buckingham grófja címet, amit neki adományozott.

1623-ban így már ebben a minőségében mehetett tárgyalni Spanyolországba Wales hercegével, a későbbi I. Károly angol királlyal, hogy nyélbe üsse a házasságát Mária spanyol hercegnővel. A hercegnőt ma Habsburg Mária Anna német-római császárnéként ismerjük, így talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a kísérlet nem járt sikerrel. Olyannyira nem, hogy a spanyolok Villiers kivégzését követelték a Madridban tanúsított viselkedése miatt, de az angolok ebbe természetesen nem mentek bele.

George Villiers – Forrás: Universal History Archive / Universal Images Group / Getty Images

A házassággal egyébként az angol−spanyol béke megerősítése lett volna a cél, de a teljes kudarcot követően nemcsak a spanyolok részéről esett kútba az elképzelés, Villiers hazatérte után egészen konkrétan bejelentette, hogy háborút indít Spanyolország ellen. Ezt Károly is támogatta, a parlament viszont pénzügyi megfontolásból nem ment bele a dologba, Villiers pozíciója pedig a következő időszakban csak tovább gyengült.

Egyrészt mert a katolikus Henrietta Mária francia hercegnő kezét szerezte meg Károly hercegnek, másrészt pedig mert a parlament őt hibáztatta a Rajnai Palotagrófság elleni sikertelen hadjárat miatt.

I. Jakab bizalma ugyanakkor nem rendült meg Villiersben, és némi győzködés után 1625 tavaszán bekövetkező halála előtt arra is hajlandó volt, hogy lecserélje az akadékoskodó parlamentjét egy olyanra, ami teljes szívvel támogatta a korábban belengetett, Spanyolország elleni háborút. A háborút ugyanakkor nem akarta felvállalni, attól félt ugyanis, hogy hiába támogatja azt a parlament, a megfelelő forrásokat már nem fogják biztosítani hozzá. Az uralkodó halála után trónra kerülő Károlynak viszont nem voltak ilyen aggályai, a pozíciójában megtartott Villiers így bele is vághatott a parlament által jóváhagyott hadjárat szervezésébe.

Villiers elsősorban arra húzta fel a hadjárat marketingjét, hogy I. Erzsébet angol királynő idején egyszer már sikerült kihúzni Angliát a gazdasági válságból azzal, hogy spanyol hajókat fosztogattak, ezt pedig simán meg is lehetne ismételni. A hadjárat során nemcsak az Amerikából visszatérő, kincsekkel megrakott hajókat tervezték megdézsmálni, a part menti települések, többek közt a Sir Francis Drake által feldúlt Cádiz kifosztása is napirenden volt, mellyel az ellátási láncok elvágása volt a cél.

Beletették a hullát a hullarészegbe

Villiers terve papíron hibátlannak tűnt, így nem volt meglepő, hogy úgy gondolta, a hadjárata sikerre van ítélve, ám a felállított hadsereg képességeivel kapcsolatban már merültek fel problémák. Az expedíció élére kinevezett veterán, Sir John Ogle kerek perec megmondta, hogy a katonák alkalmatlanok a feladatra, de ez természetesen nem volt elég ahhoz, hogy lefújják az egészet. Ogle nem sokkal később betegségre hivatkozva visszavonult a birtokára, a helyére pedig Wimbledon vikomtja, a hollandokkal harcoló Edward Cecil került, aki remek harcos volt, a tengeren viszont szinte semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett.

1625 októberére egy száz hajóból és tizenötezer emberből álló hadsereget sikerült felállítani a küldetéshez, és a hollandokkal is sikerült megállapodni, akik további tizenöt csatahajót küldtek az angoloknak – részben, hogy ne maradjon védtelen a szigetország, részben pedig, hogy ők is beszállhassanak a spanyol hajók kifosztásába. A flotta október 6-án indult útnak, de rögtön erős viharok állták az útját, melyek több hajót is hazakényszerítettek, és jelentősen megnehezítették az angolok haladását.

Az élelmük is hamar fogyni kezdett, és a spanyol hajóktól sem tudtak utánpótlást szerezni, ők ugyanis sikerrel kerülték el a viharokat, így pedig szükségszerűen az angol flottát is.

Cecil ebben a helyzetben az egyetlen reális lehetőséget választotta, és Cádiz felé vette az irányt, hogy az angolok által egyszer már feldúlt város elfoglalásával erősítse meg a pozícióját. Az andalúziai városban ugyanakkor tanultak a korábbi hibáikból, az 1596 óta eltelt évtizedekben jelentősen megerősítették a védvonalaikat, a kikötőben tartózkodó hajóknak pedig sikerült elhajózniuk az angol flotta döntésképtelensége és nem megfelelő felszereltsége miatt. Az egyre kétségbeesettebb Cecil így csak a kikötőt védő erődöt tudta elfoglalni, az ellenség üldözése helyett pedig arra utasította az embereit, hogy nézzenek élelem után.

Ekkor derült ki, hogy a nyugat-indiai flotta ezen a területen rengeteg bort tárol, az éhes és szomjas angol katonákat pedig nem tudták megakadályozni abban, hogy hullarészegre igyák magukat. Cecilnek néhány emberét sikerült visszahajtania a hajókra, a legtöbben azonban öntudatlanul fetrengtek a bortól, így pedig könnyű prédának bizonyultak a spanyol katonák számára, akik kardokkal tettek arról, hogy a támadók a korábbi állapottal ellentétben inkább hullák legyenek, mint részegek.

Villiers pere az offenzíva után egy korabeli metszeten – Forrás: Culture Club / Getty Images

A balul elsült szárazföldi offenzíva után Cecil még kísérletet tett egy kisebb spanyol flotta elfogására is, de ez sem jött össze neki, a flottában elharapódzó betegségek és a vészesen fogyó ellátmány miatt így végül üres kézzel kullogott haza. Villiers terve 250 ezer fontjába fájt az angoloknak, így nem volt meglepő, hogy ezek után nem volt túl népszerű, I. Károly azonban kétszer is feloszlatta a parlamentet, hogy pozícióban tartsa a grófot. George Villiers viszont így sem tudta elkerülni a sorsát, 1628-ban meggyilkolták, a gyilkost pedig egész Angliában hősként ünnepelték. Persze I. Károly sem járt nála sokkal jobban, az 1642-ben kitört angol polgárháborúban őt is perbe fogták, majd 1649-ben kivégezték, amiért a saját érdekeit tartotta szem előtt az ország érdekei helyett.

Felhasznált források