A történelemkönyvek szerint Magellán volt az első földkerülő, pedig ő sosem ért vissza

Míg Kolumbusz nyugat felé tapogatózott, addig a portugálok a 15. század végén keleti irányba hajóztak, Afrikát megkerülve az Indiai-óceán térségében építettek ki rövid idő alatt kereskedelmi bázisokat. Ferdinand Magellán is részt vett a tengeri ütközetekkel és ostromokkal járó hódításokban, 1511-ben ott volt a mai Indonézia területén található Malakka elfoglalásánál is. Ebben az ostromban jó barátja és feltételezett unokatestvére, Francisco Serrão oldalán vett részt.

Míg Magellán a zsákmány egy részével hazatért Portugáliába, addig Serrão portyázott, és így jutott el a Fűszer-szigetekre (ma Maluku-szigetek), ahol le is telepedett. A Fűszer-szigetek nem véletlenül kapta a nevét, bőven terem ott a szerecsendió és a szegfűszeg, ami a korszak kurrens terméke volt. A lelőhelyekről Serrão értesítette Magellánt, aki ezek után oda akart kereskedelmi expedíciót szervezni, biztos, ami biztos, állami támogatással.

Magellán helyből hátránnyal indult a lobbizásban, mert nem feküdt túl jól a királyi udvarnál, még azzal is megvádolták, hogy a legnagyobb ellenséggel, a mórokkal is lepaktált egy üzlet miatt. Egy darabig győzködte I. Mánuel királyt, hogy a Fűszer-szigetekre nyugat felé haladva is el lehet hajózni, kihagyva az Afrika-kerülést, de többször is elutasították. Ő viszont nem mondott le a tervéről, és egy házzal odébb ment, hogy a spanyol uralkodót, I. Károlyt próbálja megnyerni tervének, akinél azzal is érvelt, hogy a világ akkori fölosztását biztosító tordesillasi béke passzusait sem rúgják fel, nem tévednek portugál fennhatóságú területre. A király jó üzleti lehetőséget szimatolt, így az expedíció költségének nagy részét biztosította is.

Magellán 1519 szeptemberében öt hajóval és 270 főnyi legénységgel indult útnak nyugat felé. Elég viszontagságos volt az út, többször melléfogtak, amikor átjárót kerestek a dél-amerikai kontinensen, majd egy kapitányok vezette lázadás is kitört. A portugál expedícióvezető nem veszítette el a fejét, a kapitányok viszont igen, és a lefejezés mellett még meg is égették őket.

Az expedíció már több mint egy éve úton volt, amikor végre sikerült megkerülniük Dél-Amerikát, a ma már Magellán-szoros néven ismert részen több mint egy hónap alatt keresztülverekedve magukat. Addigra egy hajó odaveszett, egyet pedig visszafordítottak Spanyolország felé. Magellán azt tippelte, hogy Dél-Amerika megkerülése után pár nap alatt eléri a Fűszer-szigeteket, de nem jöttek be a számításai, közel négy hónapot hajóztak még addig. Eközben a skorbut, a víz- és élelemhiány megtizedelte a legénységét, kínjukban fűrészport kevertek a kétszersülthöz, és már saját, bőrből készült felszerelésüket is megrágták.

A Fülöp-szigeteket 1521 márciusában érte el az expedíció, és Magellán elég gyorsan nekilátott annak, hogy az őslakosokat keresztény hitre térítse. Az egyik törzsfőnök aztán meggyőzte a portugál kapitányt, hogy segítsen neki a Mactan-szigeten lakó rivális törzs leigázásában. Magellán belement, de a küzdelemben a helyiek kerekedtek felül, ő pedig odaveszett a csetepatéban. A feltételezések szerint egy mérgezett nyílvessző találta el, a társai pedig hátrahagyták. Rajta kívül az expedíció több vezetőjét is megölték, az egyik vitorlás pedig leégett.

Ezután két hajó a megmaradt legénységgel továbbfolytatta az útját, és végül sikerült elérniük eredeti célpontjukat, a Fűszer-szigeteket. Ott jól meg is pakolták fűszerekkel a hajóikat. Az egyik, javításra szoruló vitorlás keletre tartott, az újonnan felfedezett útvonalon próbált meg visszatérni Spanyolországba, de sosem ért haza. A másik, Victoria nevű hajó pedig a már elég jól bejáratott, Afrikát kerülő utat választotta, ami a spanyoloknak így is kockázatos volt, mert a már említett tordesillasi szerződés miatt nem köthettek ki hazáig.

Több vezetőváltás és árulás után a hajó kapitánya ekkor már Juan Sebastián Elcano volt, aki sikerrel hazáig is vezette maroknyi megmaradt tengerészét. Csak 18-an maradtak az eredetileg útra kelő csapatból, indulásuk után három évvel, 1522 szeptemberében érték el a spanyol partokat. A hajó egyik krónikása szerint a három év alatt összesen több mint 80 ezer kilométert tettek meg.

Az expedíció sok szempontból sikeres volt – az egyetlen hajónyi fűszerrakomány fedezte az utazás költségét –, de sokkal jelentősebbnek bizonyult az a földrajzi felfedezés, hogy a Föld körbehajózható. A megtalált útvonal gyakorlatilag beindította a globalizációt, az árucserét és a kultúrák áramlását.

Elcano érdemeit akkor a spanyol király is elismerte, de a navigátor neve sokáig feledésbe merült. Az expedíció indulása után ötszáz évvel, 2019-ben a spanyolok kezdtek kampányba és ünnepségsorozatba, hogy ez némileg megváltozzon. 2017-ben a portugálok az UNESCO-hoz fordultak, hogy kulturális örökségként ismerjék el a Magellán-útvonalat, de a spanyolok közbeléptek, nem akarták hagyni, hogy szomszédjuk kisajátítsa magának ezt a dicsőséget, és némi diplomáciai vita után el is érték, hogy Elcano szerepét is elismerje az UNESCO.

„A fókusz mindig Magellánon volt, de mindenkinek tudnia kellene, hogy ez a spanyol király projektje volt, spanyol pénzből finanszírozták, és egy nagyszerű spanyol navigátor fejezte be, akinek a szerepe sajnálatosan feledésbe merült” – mondta Carmen Iglesias, a Spanyol Királyi Akadémia történésze.

Elcano mellett azzal is érvelnek, hogy Magellánnak sosem volt terve, hogy körbehajózza a Földet, ő csak a Fűszer-szigetekig látott, és a spanyol navigátor volt, aki a folyamatos nyugat felé haladás mellett döntött. A Magellán-pártiak ezzel szemben azt mondják, hogy Elcano csak egy sodródó figura volt, egyáltalán nem vett részt az expedíció szervezésében, míg Magellán megváltoztatta az addigi világképet, utat nyitott az Atlanti- és a Csendes-óceán között, emiatt fontosabb a szerepe.

A portugál–spanyol vita nevető harmadikja a Fülöp-szigetek lehet, mert könnyen elképzelhető, hogy Magellán rabszolgája, Enrique de Malaca volt az első ember, aki nagyobb megszakításokkal, de körbehajózta a Földet. Magellán még Malakkán, 1510 körül vásárolta meg a férfit, akit aztán minden útjára magával vitt, így a Fűszer-szigeteket célzó expedíciójára is. A rabszolgát malájnak gondolták, de a történetírók szerint a Fülöp-szigetekre érve az anyanyelvükön beszélt az őslakosokkal. Azt feltételezik, hogy ő is onnan származhatott, és a több ezer kilométerrel odébb lévő Malakkába is már rabszolgaként kerülhetett. Malájul pedig azért tudott, mert akkor az volt a térség általános közvetítő nyelve. Amikor Magellán az expedíciójával kikötött a Fülöp-szigetek partjainál, a rabszolgája addigra már megkerülte vízi úton a bolygót.

Források: The New York Times | Wikipedia | History | Britannica