A magyar báró, aki Lappföld híressége lett

2021. május 01. – 15:56

frissítve

A magyar báró, aki Lappföld híressége lett
Pándy Pál egy 1965-ös tévériportban – Forrás: National Audiovisual Institute Finland

Másolás

Vágólapra másolva

Apja egy kórház névadó főorvosa, anyja az első berlini finn nagykövet lánya volt. 15 évesen eltűnt, 35 évesen finn–német katona volt, majd húsz éven át járta a világot, és több mint ezer előadást tartott Lappföldről. Pándy Pál, azaz Paavo von Pandy nem mindennapi életútja.

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk nagyrészt az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

„Nagyszebenből menekült Pándy Pál, 15 éves tanuló eltűnt, anyja beteg, nagynénje Finnországból érte jött; nyomravezetésért jutalmat adnának szülei” – ez a kétsoros kis közlemény jelent meg 1920 novemberében a Pesti Hírlapban. Az erről a Pándy Pálról szóló következő hírre 23 évet kellett várni, a Magyar Nemzet 1943. január 15-i számában egy finnországi, lappföldi riportban bukkan elő a neve:

Visszaérkezve a rovaniemi „Pohjanhovi” hotelbe, egy finn katonatiszt áll elém.
– Bocsánatot kérek – mondja magyarul –, most tudtam meg, hogy magyar vendég van a hotelban: Pándy Pál vagyok.
– Magyar? – kérdezem a kitüntetésekkel borított finn egyenruhát nézve.
– Édesapám magyar ember, de édesanyám finn volt, s most én is a finn hadseregben szolgálok. Néhány éve jöttem ki Finnországba.
A rovaniemi újság szerkesztősége ebédet adott aznap a hotelban, és magunkkal vittük Pándy Pált is. Remek magyar beszédét – Erdélyben élt sokáig – külön gyönyörűséggel hallgattuk. Féltestvére a budapesti Hangya főmérnöke, édestestvére pedig: Pándy Kálmán, a stockholmi magyar követség sajtóattaséja.

Az „Erdélyben élt sokáig” megjegyzés egyértelművé teszi, hogy ugyanarról a Pándy Pálról van szó (az Arcanumban találtunk egy, a húszas-harmincas években jelentős cserkészaktivitást mutató budapesti Pándy Pált is). Fodor György nyelvész idén márciusban, a Finnugor Világ lapban megjelent tanulmánya és az Arcanumban fellelhető, Pándyról szóló néhány újságcikk pedig nem akármilyen életpályát mutat be.

A Pándy Pálról szóló közlemény a Pesti Hírlapban – Forrás: Pesti Hírlap, 1920. november (42. évfolyam, 259–282. szám) / Arcanum

Pándy Pál 1905-ben született Gyulán, a szintén Békés megyei származású apja a huszadik század első felének jeles ideggyógyász szaktekintélye volt, aki a laboratóriumi diagnosztika területén alkotott maradandót. Későbbi feleségét is a szakmai pályafutásának köszönhetően ismerhette meg: a svéd mentálhigiénés ellátást tanulmányozta Stockholmban 1903-ban, miután első felesége, Dömötör Izabella Anna 1902-ben elhunyt. Történetesen ugyanitt tanult ápolást egy bizonyos Aino Maria Edvardintytär Hjelt nevű huszonéves finn nővér, tényleg csak mellékesen Edvard Hjeltnek, Finnország első berlini nagykövetének a lánya. 1904-ben megházasodtak, még Helsinkiben, de utána Magyarországra települtek, és már itt születtek meg a Pándy gyerekek – összesen négy fiú –, elsőként, az esküvő utáni évben, Pál.

Az apa, Pándy Kálmán 1905-ben Lipótmezőn lett osztályvezető főorvos, majd 1911-től nyolc éven át az erdélyi Nagyszebenben volt az Állami Elmegyógyintézet igazgató főorvosa. Ő nemigen utazott Finnországba, felesége és gyerekeik viszont kétlaki életet éltek, a nyarakat a finnországi Tuusulában, a finn rokonok tóparti házában töltötték (a városka nagyjából harminc kilométerre van Helsinkitől). Ez a korban szokatlan környezeti sokszínűség is lehetett az oka, hogy Pándy Pál, aki apja után bárói rangot is kapott, nemcsak igazi polihisztor lett – kertészetet és politikatudományt is tanulmányt, majd a határrendészethez került –, hanem számos nyelvet elsajátított, élete derekán már nyolc nyelven beszélt folyékonyan (amellett, hogy magyar–finn kétnyelvű volt, megtanult svédül, angolul, franciául, olaszul, spanyolul és románul). Igaz, az utóbbi nyelv tanulásában a kényszernek, az első világháború utáni határváltozásnak is szerepe lehetett – bár a család 1919-ben már Budapesten élt, apja előbb a Népjóléti Minisztériumban dolgozott, majd Rákoskeresztúron az antialkoholista szanatórium munkatársa lett.

Hogy 1920-ban az akkor 15 éves Pál miért és mennyi időre „tűnt el”, annak nem találtam nyomát, ahogyan annak sem, mikor és milyen körülmények között került elő. 1920-ban vagyunk, az államhatárok éppen átrendeződtek, az egykori nagyszebeni idill a múlté, egy kamaszgyerek életében ez a változás, hogy a gyerekkora egy jelentős része egyszerre semmivé válik, komoly törés lehetett. Pándynak ezen nem is sikerült túltennie magát, legalábbis erre utal Fodor György már említett tanulmánya, amely szerint 1931-ben elhagyta Magyarországot, „innentől főleg Finnországban találjuk”. Már 1934-ben ingatlant vásárolt északon, a lappföldi Ulkuniemiben, de csak 1936-ban telepedett le végleg Lappföldön, akkor már az Inari-tó partján, nem messze a sarkkörtől. Tehát nem az anyja családjának közelét választotta, hiszen Helsinkitől az Inari-tó nagyjából 900 kilométerre van északra.

Egy finn lap riportja Pándy Pálról – Forrás: mikkelinsuomiunkariseura.fi

Itt találkozott vele a Magyar Nemzet újságírója a már említett 1943-as látogatása idején. Finnország akkor a Szovjetunió ellen és a függetlenségéért harcolt a második világháborúban. Pándy, aki addigra már megnősült, egy tájházban kezdett el dolgozni, majd Virtaniemiben egy fogadót alakított ki, és különleges híre volt azzal, hogy a világ számos tájáról érkező turistát tudott az anyanyelvén elnavigálni, 1939 végén, a téli háború idején beállt önkéntesként a finn seregbe (elsősorban német–finn tolmácsként töltötte a katonaéveit 1944 végéig). Ezután, 1941 elején megkapta a származása ellenére addig csak áhított finn állampolgárságot. Miután Hitler seregei elhagyták Lappföldet, Pándy hazatért, és előrelátó módon megsemmisítette minden nyomát annak, hogy katonaként szolgált a háborúban – így túlélte azt is, amikor a Vörös Hadsereg megtelepedett nemcsak a környékén, hanem konkrétan az ő farmján is.

Ahol az ötvenes évekre aztán igazi mintagazdaságot hozott létre. Ekkorra már rég felvette az összes helyi viselkedési normát és szokást, hagyományos számi ruhákat viselt, számi pipát szívott, halászott, vadászott, rénszarvasokat és kecskéket tartott, burgonyát, fehérrépát, tormát, spárgát, spenótot, de még paprikát is termelt az északi sarkkör közelében. 1951-ben újraházasodott – arról nem tudni, első feleségét mikor veszítette el –, a szintén finn Klaudia Lauronennel később három gyerekük született, a két nagyobb fiú, Jorma és Mikko után az anyjáról elkeresztelt lány, Annikki Maari.

Az északra szakadt, és szép lassan számivá vált magyar nemesről, aki a feljegyzések szerint sosem hivalkodott nemesi származásával, aztán 1970-ig nem jelent meg magyar nyelvű hír. Ekkor előbb az Élet és Tudományban említik egyetlen mondatban („Ottjártamban hallottam egy Pándy Pál nevű kalandos múltú különc magyarról, aki harminc évvel ezelőtt végleg letelepedett az Inari-tó egyik távoli – meseszép – öblének partján, és azóta is a »tiszteletbeli lapp«️ életét folytatja ott, könyvtára és rénszarvasai között osztva meg idejét”), majd a Magyar Hírlap 1970. április 18-i számában, a hétvégi mellékletben viszont már egy róla szóló nagy riport jelent meg Egy magyar Robinson felcímmel, Virágzó kert túl a sarkkörön címmel, és a szerző, Vincze Lajos saját rajzaival (a lapban ekkor fotók még nem voltak, csak rajzolt illusztrációk).

A Magyar HÍrlap cikke 1970-ből – Forrás: Magyar Hírlap, 1970. április (3. évfolyam, 90–119. szám) / Arcanum

Ebből a cikkből kiderül, miért hagyta el Magyarországot az 1930-as években, és az is, hogy nemcsak gazdálkodik, hanem komoly propagandát folytat Lappföld nemzetközi híréért. Az előbbi kérdésre a válasz: „A 30-as évek Magyarországáról a Ludovika Akadémia frissen avatott hadnagyaként vakációzni jöttem ide. Finn nagyanyámat meglátogatni voltaképp.

Szinte észre se vettem, hogy a suomi szemlélet, értékelés emberséges szabása mennyire lenyűgöz, egyszerű tisztasága átitat, de mire véget ért a vakációm, már lázadt, forrt egész akkori valóm. Értelmetlen, béklyózó, fullasztó kalodának tűnt otthoni életkeretem, elviselhetetlen tévedésnek az úgynevezett hivatásom is.

Haladó szellemű, nagy tekintélyű orvos volt az apám. Megértette, hogy lázadásom letörhetetlen és végleges. Csak annyit kérdezett: mivel kezded el azt az »újat«, fiam? Fogas kérdés volt. Túrom a földet, s bebizonyítom, hogy a kontinens legnyomorúságosabb földjében nemcsak zuzmó terem – ezt válaszoltam.”

Pándy, aki a szerzőben „jól ápolt, finom köntösben, saruban nyaraló hollandus úr” benyomását kelti, a cikk szerint ekkoriban „a Lappföld jövendőjéért Bécsben, Hamburgban, Svájcban, Londonban, Prágában bizonyít. Főiskolákon, egyetemeken. Lapp otthonában európai és tengereken túli tudósok a vendégei.”

Ugyanerről számol be 1984-ben a Korunk, amikor az ekkor már 80 éves Pándyról és nála tíz évvel fiatalabb feleségéről azt írja: „a két öreg csak attól öreg, hogy eredményeik alapján annak nevezzük őket, mert egyébként ugyanazt az életet élik, mint ezelőtt ötven évvel, csak egy kicsit lassult a ritmus. Pándy Pál svájci, német, osztrák, olasz egyetemek »lapp-konzultációin« elnökölt még néhány évvel ezelőtt is, és most is benne van a világ szellemi vérkeringésében.”

Pándy, akit az 1950-es évektől kezdtek nagyobb számban felkeresni a turisták, ekkoriban „a háború alatt kötött német barátságai életre keltek”, az ide látogatók német nyelven ismerhették meg a lappföldi mindennapokat. „Az ízes történeteket mesélő, karizmatikus, lappföldi ruhákat viselő, természetes oldottságban viselkedő férfi hamar belopta magát” a turisták szívébe, ráadásul nemcsak sok nyelvet beszélt, hanem jól is mesélt történeteket. „Valaki ezt írta a vendégkönyvbe: »Egy Hollywoodra kész Hemingway-karakter« az ekkor élete derekán lévő Paavo von Pandy.”

Pándy Pál egy 1965-ös tévériportban – Forrás: National Audiovisual Institute Finland

Ekkoriban, a növekvő érdeklődést látva és a turistákkal beszélgetve döbbent rá arra, hogy mennyire keveset tudnak az emberek Lappföldről. Ezért az ötvenes évek második felétől 1978-ig egyfajta utazó nagykövete lett a területnek, a bő húsz év alatt 1027 előadást tartva a világ számos országában (híres farmján 1984-ig lakott, élete utolsó két évére Nellim városkába költöztek be feleségével). „Amilyen utazó nagykövete, nemzetközileg jegyzett diplomatája lett Számiföldnek”, maguk a finn lapok is „Lappföld nagyköveteként” írtak róla többször. Sőt, a többször említett tanulmány szerint Paavo von Pandy még az „évszázad lappjai” voksoláson is kapott szavazatot. A család ezzel együtt a magyar hagyományokat is megőrizte, amikor 2017-ben az Aamulehti magazin készített nagyobb riportot a családról, a lánya, Annikki gulyást főzött a finn újságírónak.

A cikk az Arcanum támogatásával készült. További felhasznált források:

Fodor György: Pándy Pál, a gyulai lapp legenda (Finnugor Világ, 2021. március)

Der Baron aus Lappland (Abendblatt.de)

Paavo von Pandy syntyi aatelismieheksi Unkariin, mutta kuoli erämaatalon isäntänä Inarissa (Aamulehti.fi)