Ami Magyarországon Bud Spencer és Terence Hill, az Oroszországban és a volt szovjet tagköztársaságokban Mithun Chakraborty és Dharmendra. Hogy semmit sem mondanak ezek a nevek? Ez természetes, hiszen a magyar mozikat sosem lepték el az indiai, pontosabban bollywoodi filmek. Nem úgy, mint a szovjet mozikat, ahol 1954 és 1991 között több mint 200 indiai filmet vetítettek. A Szovjetunióban a több mint 20 millió jegyet értékesítő külföldi filmek legtöbbje (50) Bollywoodban készült. Ezzel szemben csak 41 hollywoodi filmet engedtek eljutni a szovjet nézőkhöz.
Az 1982-ben bemutatott Disco Dancer című táncfilm világszerte óriási sikert aratott, ez volt az első bollywoodi alkotás, ami 1 milliárd rúpiás bevételt ért el, és Dél-Amerikától Kelet-Európáig szinte mindenhol bemutatták a mozik. A 60 millió rubeles bevételével a valaha volt legtöbb bevételt hozó külföldi film lett a Szovjetunióban, mintegy 120 millió mozijegyet adtak el rá. A film főszereplője, Mithun Chakraborty nemcsak Dél-Ázsiában, hanem a Szovjetunióban is elképesztően népszerűvé vált. A Disco Dancer a mumbai nyomornegyedben élő utcai táncos-énekes, Anil történetét meséli el, aki egy diszkótáncverseny megnyerésével hírnévre, szerencsére és szerelemre tesz szert, miközben megküzd a rosszfiúkkal is.
A második legtöbb bevételt hozó külföldi film szintén Indiából érkezett a Szovjetunióba. Az 1951-es Awaara (A csavargó) című, közel háromórás melodráma az egyik első, külföldön is nagy sikereket arató indiai film volt, azon kevés bollywoodi film egyike, ami még Magyarországra is eljutott. A film rendezője, producere és főszereplője egy személyben Radzs Kapur, a mumbai filmgyártás egyik legnagyobb alakja. Az általa megformált becsületes tolvaj szerepe egyértelmű utalás Charlie Chaplin csavargófigurájára.
A gyorsan fejlődő indiai filmipar több szempontból is kapóra jött a szovjeteknek, akik így olyan alkotásokkal láthatták el a népet, amit nem befolyásolt annyira a nyugati kultúra, legalábbis földrajzi értelemben. Művészi értelemben viszont annál inkább, mivel a bollywoodi filmek stílusa és hangulata nagyon hasonlít az amerikai filmekére, sőt, sok esetben túl is tesz azokon: még több csillogás, még több glamour.
Talán ezért is lehettek ilyen népszerűek ezek a filmek a Szovjetunióban, mert szöges ellentétben álltak a tömegek szürke hétköznapjaival, viszont a történeteik gyakran a szegénységből való kitörésről, gazdaggá válásról szólnak, ami szintén passzolt a Szovjetunió művészeti áramvonalához, a szocialista realizmushoz.
Bollywood ilyen mértékű jelenléte a Szovjetunióban egy fontos politikai kapcsolatra is rávilágít. India 1947-ben vált függetlenné a Brit Birodalomtól, ami után nem meglepő módon a Szovjetunió diplomáciai gesztusokat tett India felé. 1955-ben Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnök a Szovjetunióba látogatott, és Nyikita Hruscsov, a kommunista párt első titkára még ugyanabban az évben viszonozta a látogatást. Mivel a bollywoodi filmeket egy szovjetbarát ország gyártotta, a szovjet cenzorok hajlamosabbak voltak változtatás nélkül moziba engedni egy olyan, egyértelműen nyugatias filmet is, mint a Disco Dancer.
A két ország jó viszonya túlélte a Szovjetunió bukását, Oroszország és India a mai napig szoros kapcsolatokat ápol egymással, gyakran egy álláspontot képviselnek az ENSZ-ben és a G20 ülésein is. A filmművészetben ez azonban már nem tükröződik, a Szovjetunió bukása felé közeledve a bollywoodi mozi veszíteni kezdett az értékéből, a nyugati kultúra termékei mellett egyre kevésbé volt már releváns. A volt Szovjetunió országaiban az egykori indiai filmsztárok, mint például Radzs Kapur, Mithun Chakraborty, Om Puri vagy Hema Malini ugyanúgy a nosztalgia részévé váltak, ahogy nálunk a Piedone-filmek.
Felhasznált források: The Calvert Journal | Varsity