2021. február 24. – 05:01
frissítve
Ausztrália nevéhez kötődik a hadászat egyik legkínosabb vesztes csatája: nem elég, hogy 1932-ben majdnem egy hónapon át kénytelenek voltak háborúzni egy hatalmas csapat emuval, a végén még vesztettek is.
Tény persze, hogy a háborút kiváltó incidensben az emuk „adták le az első lövést”, amikor nem voltak hajlandók megérteni az emberi terjeszkedés fontosságát Nyugat-Ausztráliában. Az ausztrál állam ugyanis – többek között – itt adott területet az első világháborúban szolgáló katonáknak, hogy földet művelhessenek. Az állam azt is vállalta, hogy ugyan eléggé nyomott áron, de garantáltan felvásárolja a terményeket, így a bevétel is biztosított volt. Az egyenletben viszont nem számoltak egy ismeretlennel: az emukkal.
A 150–190 centiméterre megnövő, 30–60 kilogrammot nyomó, röpképtelen madarakkal ugyanis hiába próbálták érzékeltetni, hogy a bámulatos búzaföldeket nem azért tették oda, hogy az emuk degeszre egyék magukat, az állatokat ez nem érdekelte. Olyannyira, hogy a többnyire magányos, leginkább csak párzásra vagy közös legelészésre összeverődő emuk óriási csoportban kezdték megrohamozni a búzamezőket a könnyű lakoma reményében.
A katonákból lett farmerek gyorsan belátták, hogy nem sok mindent tudnak tenni a körülbelül 20 ezer emuval szemben, a kormánytól kértek segítséget, az pedig, hogy megmutassa, mennyire törődik a veteránjaival, eleget tett a kérésnek, és gépfegyverrel állt neki a probléma megoldásának.
A kormánynak egy kikötése volt a fegyveres akcióban: azt ne a már leszerelt veteránok, hanem aktív katonák kezeljék, így került a képbe G. P. W. Meredith őrnagy és a mellé vezényelt két másik katona, akik egy-egy Lewis golyószórót, illetve összesen 10 ezer lövedéket kaptak, hogy felszámolják a problémát.
A felszámolás helyett persze helyénvalóbb lenne leszámolást írni a golyószórók tervezett bevezetése miatt. Ez némileg indokolt is volt, mivel a probléma elég nagynak tűnt – amellett, hogy az emuk kíméletlenül lelegelték a termesztett búzát, a gyenge kerítéseket is megtépázták, amin keresztül a nyulak is könnyedén bejuthattak a művelt földekre, és még nagyobb kárt okoztak.
A háromfős emugyérítő egység 1932. november 2-án kezdte meg a műveletet, de az első nap csak alig pár tucat állattal tudtak végezni, az emuk ugyanis túl fürgének bizonyultak a golyószórókkal szemben. November 4-én egy nagyjából 1000 emuból álló csapaton próbáltak rajtaütni, de a katonák hiába várták meg, hogy azok lőtávolon belül érjenek, a fegyver 12 állat elpusztítása után csütörtököt mondott, és mire helyrehozták, az emuk szélnek eredtek.
Az első napok kudarcai után Meredithék abban bíztak, hogy ha egy teherautóra szerelik a fegyvert, nagyobb sikerrel járnak, de a teherautó nem bírta az akár 50 km/h-s sebességre is képes állatok tempóját a nehéz terepen. Hat nap után a lőszer negyedét, 2500 ezer lövedéket elhasználva – különböző jelentések szerint a leölt állatok mennyisége valahol 50 és 500 között lehetett, de a nagyobb számot leginkább a reménykedő földművesek emlegették csak. Az egyre kínosabb emuháborúra a média is kezdett felfigyelni, a cikkek után pedig az ausztrál parlamentben is megvitatták a hadműveletet, amiben Meredith az egyik jelentésében fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egysége nem szenvedett áldozatokat.
Az első, sikertelen offenzíva után Meredithék visszavonulót fújtak, de november 12-én a hadügyminisztérium ismét parancsba adta ki az emukkal szembeni katonai fellépést. Mivel nyugaton nem volt más katona, akinek lett volna a fegyverek használatához szükséges képesítése, Meredith másodszor is kénytelen volt szembenézni az emusereggel.
A második hadművelet első két napján 40 állattal végeztek, december 2-ig viszont már heti 100 emu esett el a golyószórók miatt. Mire december 10-én másodszor is visszahívták Meredithet, a jelentése szerint összesen 986 állatot öltek le, ehhez viszont 9860 lövedéket kellett elhasználniuk. Az őrnagy kiemelte, hogy további 2500 állatnak okoztak olyan sérüléseket, ami később a halálukhoz vezethet.
Meredith és a sajtó sikerként könyvelte el az akciót, mert az az évi búzatermés megmenekült, csakhogy a földművesek 1934-ben, 1943-ban, majd 1948-ban is újra a hadsereg segítségét kérték az emuhordák megfékezésére, de mindhárom esetben nemleges választ kaptak az 1932-es, nem túl sikeres bevetés miatt.
Ehelyett elővették az 1923-ban egyszer már sikerrel alkalmazott vérdíjrendszert, ami miatt 1934-ben hat hónap alatt több mint 57 ezer állatot öltek le saját terményük védelmében a földművesek.
Később viszont kiderült, hogy a megerősített kerítések még a fegyvereknél is nagyobb védelmet jelentenek az állatok ellen. Így nem kellett szisztematikusan, hadműveletekben lemészárolni az Ausztrália címerében is szereplő állatokat, amikből egyes források szerint 1945–1960 között csak Nyugat-Ausztrália államban 300 ezret öltek le.
Persze a kerítések sem jelentenek tökéletes megoldást, hiszen vándormadarak ezrei vesztik életüket évente a kerítésbe gabalyodva. Mégis, az emuk száma mára 600–700 ezer között lehet a kontinensen.
Forrás: Scientific American
