Hogy került egy óriási fenyőerdő a Balaton partjára?

2021. február 12. – 04:55

frissítve

Hogy került egy óriási fenyőerdő a Balaton partjára?
Siófok 2020. szeptember – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Siófok és Balatonvilágos között rengeteg kertbe benézve lehet az az érzésünk, hogy nem is egy közép-európai nyaralótelepen járunk, hanem inkább valahol fenn Skandináviában, ahol a fenyők uralnak mindent. A körülbelül tíz kilométer hosszan végigfutó, Balaton-parti fenyves persze nem természetes eredetű.

„A csöndes Aliga szemérmesen huzódik meg az őspart akácai alatt, pár perc mulva Világos uj villái kacagnak az utasokra, a rezgő nyárfák közül. A magas partról rohanva fut le a vonat a szabadi fürdőtelepen keresztül Siófok felé, ahol 12 kilométer fenyveserdő koszoruzza a Balaton ezer szinben csillogó kristályos vizét” – írta Beleznay Károly a Magyarság című újságban 1927 márciusában.

Ebben a cikkben aztán méltatlankodik is arról, hogy a 12 kilométeres sávot nem használják ki, egyáltalán nincs kiépítve, pedig remek adottságokkal bír a terület, a mederviszonyok is nagyon kedvezőek a fürdéshez, és a fenyőillatú levegő is roppant vonzó.

A cikk születése előtt úgy ötven évvel még nyoma sem volt fenyőillatnak, de nem is nagyon érdekelte az embereket, hogy mi van a Balaton déli partján. Csak a 19. század végén, miután megépült a déli vasút, kezdett beindulni igazán a nyaralás.

A déli part jó része ekkoriban még kopár volt, az üdülőfejlesztések miatt kezdték parkosítani, fával beültetni ezeket a területeket. A Siófok és Balatonvilágos közötti rész a veszprémi káptalan tulajdonában állt, és ezt a part menti területet a 1890-es években kezdték el beültetni feketefenyővel. A feketefenyő Magyarországon nem őshonos, a Balkán és Kis-Ázsia jellemző faja, de elég jól bírja a szárazságot és a gyengébb talajt. Siófoknál is az volt az elsődleges szerepe, hogy megkösse a homokot, és védjen az észak-északnyugatról fújó szelek ellen. A területre erdei fenyő is került, ami ugyan honos nálunk néhány helyen, de ez sem a vízpartok tipikus növénye. Ezzel együtt ez a növény is jól tűri a magasabb vízállást és a meszesebb homokot is.

Siófok, 1920. – Fotó: Péchy László / Fortepan
Siófok, 1920. – Fotó: Péchy László / Fortepan

Nem tudni, hogy már ekkor láttak-e a fenyőtelepítésben üzleti lehetőséget, de a későbbi ingatlanértékesítések során a „fenyves telek” vevőmágnesként működött, az 1930-as években elárasztották a lapokat az ilyen ingatlanokat kínáló hirdetések. A 20. század elején a veszprémi káptalan birtoka feldarabolódott, és területekhez jutó befektetők úgynevezett villatelkeket alakítottak ki Siófokon, Szabadiban és Sóstón is.

A káptalan 1915 és 1919 között 150-1000 négyszögöles telkeket parcellázott ki, ezeket a Magyarság szerint tisztviselők, lelkészek, katonatisztek, orvosok, tanárok, művészek és nyugdíjasok vásárolták meg, de a következő tíz évben nem sok minden történt. Az első világháborút megsínylette az ország, kevesen építkeztek. 1925-ben már arra szólította fel a Balatonszabadi Fürdőegyesület a „hadikölcsönökben gazdag” telektulajdonosokat, hogy 800 négyszögöles telkeik felét adják el másnak, hogy az azért kapott pénzből elkezdhessék az építkezést.

Az egykori fenyőerdőben egyre több épület jelent meg, az 1930-as évek elején már a Magyar Tisztviselők Takarékpénztára árult több száz fenyves telket hangsúlyozottan a keresztény középosztály részére, Siófokon, Balatonújhelyen és Balatonszabadiban is elég gyorsan el is adták ezeket. Az erről szóló hirdetésekben és cikkekben már legtöbbször ősfenyvesként emlegetik hibásan a néhány évtizeddel korábbi fásítást.

A Nemzeti Ujság 1940-es beszámolójában már arról ír, hogy benépesítették a villák a fenyvest, és hogy az egész déli parton folytatni kéne a partot megkötő fásítást: „Lám, mily okos volt a veszprémi Káptalannak fenyősitése, mely egész Siófokig huzódik. Partfogó mivolta mellett most már a bájos villák egész tábora húzódik meg benne. Ezt okos lenne fenyővel folytatni Siófokon tul is.”

Balatonszabadi, Siófok, 1971 – Fotó: Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI / Fortepan
Balatonszabadi, Siófok, 1971 – Fotó: Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / VÁTI / Fortepan
Siófok 2020. szeptember – Fotó: Bődey János / Telex
Siófok 2020. szeptember – Fotó: Bődey János / Telex

Bármily meglepő, de a „fenyőerdőt” a több mint száz év alatt nem pusztították le nagyon. A siófoki állomástól Balatonvilágos felé tartva, a vasúti pálya és Balaton-part között még most is egy elég széles sávban fut a fenyves. Több utcában még mindig a fák uralkodnak, olykor olyan érzésünk lehet, hogy Finnországba tévedtünk egy fenyők alatt megbúvó hétvégi házhoz. Még az apróbb telkeken is tucatnyi fenyőt számolhatunk össze. A „mindent leműkövezünk, és tegyünk minél nagyobb házat a telekre” divatja már a fenyves részt is elérte, de egyelőre még csak kisebb sebeket ejtett ez a hozzáállás.

Ahogy a siófoki önkormányzattól megtudtuk, próbálják is megvédeni ezt a tájidegen, de különleges miliőt, 2003 óta egy zöldterületekkel foglalkozó rendeletben helyi védelem alá helyezték a fenyő és platán faegyedeket. Kivágásuk, akár magán-, akár közterületen állnak, engedélyhez kötött, ha engedély nélkül döntenek ki ilyen fákat, természetvédelmi eljárás indul. A fák nemcsak a fűrész áldozatai lehetnek, a szélsőségessé váló klímával is küzdenie kell a koros fenyőállománynak, és a délről benyomuló atkafertőzések is egyre több kárt tesznek. Azért még így is van remény, hogy az itteni fenyves karakter megmaradjon.

„Mivel a fák az évtizedek alatt meghatározóvá, majdnem jelképévé váltak Siófok és Balatonvilágos partvonalának, ezért az engedélyező fakivágás pótlási kötelezettséggel jár, így próbáljuk meg az állományt fenntartani és fiatalítani” – írta az önkormányzat.

(A cikkben az Arcanum adatbázisának segítségével korabeli cikkekből idéztünk, az akkori helyesírást követve.)

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!