A baseballozó, akibe a bemutatkozásán villám csapott, majd felállt, és megnyerte a meccset

2021. február 10. – 05:01

frissítve

A baseballozó, akibe a bemutatkozásán villám csapott, majd felállt, és megnyerte a meccset
Ray Caldwell még a New York Yankees játékosaként – Fotó: Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 24-én rendre előkerül egy nem túl ismert baseballozó, Ray Caldwell története. Az MLB-ben 1910 és 1921 között játszó dobójátékos egyike azon keveseknek, akik 1920 után is engedéllyel használhattak egy akkor már betiltott dobásfajtát; az első dobójátékos volt, aki sorban három mérkőzésen is hazafutást ütött; és akinek egyszer beleírták a szerződésébe, hogy a mérkőzések után le kell innia magát. Sokkal érdekesebb viszont, hogy

az egyik csapatában a bemutatkozásán belecsapott egy villám, Caldwell viszont felkelt, leporolta magát, majd győzelemmel fejezte be a mérkőzést.

Mindez 1919-ben történt, egy vasárnapi meccsen a Cleveland Indians és a Philadelphia Athletics között. Caldwell akkor már a tizedik szezonját töltötte az MLB-ben, 1910 és 1918 között a New York Highlanders, majd a csapat átnevezése után a New York Yankees játékosa volt, 1919-ben egy rövid időre megfordult a Boston Red Soxnál, majd még a szezon közben a Cleveland Indianshez került, náluk is fejezte be a pályafutását 1921 végén.

Az 1919. augusztus 24-i mérkőzés volt Caldwell első meccse új csapatával, és a feljegyzések szerint igencsak eltökélt volt, hogy jó benyomással legyen az Indians vezetőségére – igaz, nem annyira, hogy újra is kelljen őt éleszteni játék közben, mint ahogy azt a CBS sportközvetítése rendre állítani szokta az eset évfordulóján.

Az addig amúgy nem túl izgalmas és eseménydús mérkőzés utolsó pillanataiban elérte a pályát a Cleveland környékét sújtó vihar, és több, a távolban cikázó villám után egy a játéktéren csapott a földbe, egyenesen a pálya közepén álló Caldwellt eltalálva.

A hatalmas robbanás óriási rémületet okozott. Az Indians egyik játékosának, Steve O'Neillnek leesett az arcvédő maszkja és a sapkája, több játékos arról számolt be, hogy a cipőik stoplijain keresztül apró áramütést éreztek, többek haja pedig szó szerint az égnek állt, és érintésre kisebb, elektrosztatikus kisüléseket produkáltak.

Köztük volt Caldwell is, aki csodával határos módon a villámcsapás után nem sokkal, mintegy ötpercnyi eszméletlenség után már újra talpon volt. Megnyugodott, amikor látta, hogy minden végtagja megvan, komoly fájdalmat sem érzett, az is csak a meccs után tűnt fel neki, hogy a mellkasán égési sérüléseket szenvedett.

Miután mindenki leporolta magát, Caldwell visszaállt a helyére, a dobók dombjára, hogy kiejtse az Athletics utolsó játékosát, és 2–1-re megnyerje a meccset. Így is tett, majd a mérkőzés után már arról nyilatkozott, hogy a villámcsapás olyan volt, mintha valaki közvetlen közelről teljes erővel kupán vágta volna egy falappal. Az életét alighanem annak köszönheti, hogy a közvetlen közelében becsapó villám elektromossága a baseballsapka tetején található fémgombot vette célba, majd a testén áthaladva a cipő stoplijain keresztül távozott is a rengeteg energia.

A szerződésében volt, hogy le kell innia magát

Caldwell időről időre megvillanó zsenialitását elhomályosította, hogy rendkívül nehéz természetű, egyúttal nagyon felelőtlen ember is volt. A New Yorkban töltött évek alatt számtalan büntetést kapott a csapatától azért, mert nem jelent meg az edzéseken vagy a mérkőzéseken, az idegenbeli meccseket pedig különösen nagy kedvvel volt hajlamos kihagyni.

Ennek oka a szinte folyamatos tivornyázás volt. 1920-ban viszont hivatalos engedélyt kapott rá, hogy azt csináljon, amit akar. Ebben a szezonban maradt a Cleveland Indiansnél – milyen jól tette, hiszen bajnok lett a csapattal –, ahol a szerződésébe belekerült, hogy minden kezdőként való pályára lépése után annyira leihatja magát, amennyire csak akarja, sőt, ez igazából kötelező számára.

„Minden mérkőzés után, amin pályára lép dobójátékosként, Ray Caldwellnek le kell innia magát. Másnap nem kell megjelennie a csapatnál, két nappal később pedig Speaker vezetőedzőnél kell jelentkeznie, majd annyi kört kell futnia a pályán, ahányat Speaker edző jónak lát. A harmadik napon segítenie kell a dobásaival az ütőjátékosok edzését, a negyedik napon pedig újra pályára kell lépnie”

idézi a baseballkutató társaság honlapja Caldwell szerződésének vonatkozó részét, amiről ő maga eredetileg azt hitte, elírás, és azt akarták belefoglalni, hogy határozottan nem ihat a meccsek után. A cél ezzel persze az volt, hogy kicsit elvegyék Caldwell kedvét az ivástól, vagy ha ez nem is sikerül, legalább ne generáljanak felesleges balhékat. (Az egyébként megszokott, hogy a dobójátékosokra négy-öt meccsenként vár kezdő szerep.)

Caldwell az 1920-as bajnoki cím után még egy évet maradt a profik között, majd úgy 10-12 évig játszott még az alsóbb ligákban. 1967-ben, 79 évesen halt meg.

Források: SABR | Vice

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!