New York gőzfűtéses lakóházaiban állandó probléma az, hogy vagy meleg van, vagy hideg, a kettő között meg olyan nehéz belőni a megfelelő hőmérsékletet a lakásban, mint mondjuk parkolóhelyet találni, vagy nem találkozni egy holdkórossal a metróban.
Gigantikus közhely, hogy Amerikában minden nagyobb: a házak, az autók, a tűzhelyek és a radiátorok is. Viszont ebből csak egyet lehet egy világjárvánnyal magyarázni. 1918-ban a spanyolnátha összesen 50 millió ember halálát okozta a világon, és nagyjából 500 millió embert fertőzött meg. A becslések szerint 675 ezer amerikai esett áldozatul a betegségnek, amiben főleg fiatal, életerős emberek haltak meg.
A levegőben terjedő vírusról nem igazán tudták, hogy mitől volt annyira halálos, de nem biztos, hogy olyan meglepő ez egy olyan betegségről, aminek a neve is félrevezetés. A járvány az első világháború alatt tört ki, de a harcokban részt vevő országok nem akarták tovább súlyosbítani a már amúgy is padlón lévő morált, ezért nem kifejezetten beszéltek róla. Kivéve a spanyolokat, akik semlegesek voltak a háborúban, ezért nem kellett ilyesmi finomságokkal törődniük, meg nehéz is lett volna, amikor a királyuk, XIII. Alfonz is elkapta a betegséget. Mivel a spanyolok voltak az egyetlenek, akik nem rejtették véka alá ezt az egészet, a betegség a világ többi részén róluk kapta a nevét.
A járvány csak New Yorkban 20 ezer ember halálát okozta, és akárcsak a Covid-19 esetén, száz évvel ezelőtt is azt javasolták a szakemberek, hogy gyakran szellőztessék az emberek az otthonaikat. Mivel egy javaslat általában nem elég, egy komplett mozgalom is lett belőle: ez lett a Free Air Movement, azaz a friss levegő mozgalma. Amerikában a polgárháború után vált népszerűvé az a nézet, hogy a jó egészségnek a friss levegő az egyik alappillére, a zárt ablakok és a kevés szellőztetés azt eredményezhetik ugyanis, hogy emberek a másik kipárolgását lélegzik be, az meg annyira nem járja, főleg akkor, amikor még a tüdőtuberkulózis vagy – sokkal vagányabb korabeli nevén – gümőkor volt a nagy veszélyforrás. Mindez még akkor, amikor a mikroszkopikus kórokozók fogalma nem is igazán létezett.
A friss levegő mozgalmának alapjait Lewis Leeds, a polgárháborúban egészségügyi felügyelőként dolgozó orvos fektette le, aki azt az elméletet terjesztette, hogy a legtöbb betegséget az elhasznált levegő okozza, és az „ember legnagyobb ellensége a saját lélegzete”, és ezzel gyakorlatilag a 2020-as átlagember maszkhordási közhangulatát is sikeresen megjósolta. Leeds annyira belelovalta magát, hogy a XIX. század végén már javaslatokat tett arra, hogyan kellene otthonokat építeni, hogy ideális legyen a szellőzésük. A mozgalom egyik legismertebb zászlóvivője Harriet Beecher Stowe, a Tamás bátya kunyhója írója volt, aki egy háztartásvezetésről szóló könyvében olyan bekezdéseket írt a levegőtlen szobában megmérgeződő kisgyerekekről, hogy az egy horrorregényben is elmenne.
A 20. század elején Leeds ötleteit már elfogadták az építészek és a mérnökök, egy 1901-ben hozott lakóházi rendelet szerint a New York-i lakóházak minden szobájának kell egy olyan ablak, ami kifele néz. Egy 2016-os felmérés szerint Manhattan városrész négyzetmétereinek több mint 70 százalékát 1900 és 1930 között építették, a fűtésrendszerek pedig sokszor változatlanul megmaradtak. A 70 százalékukat még mindig gőzzel fűtik.
Dan Holohan, az amerikai fűtés szakértője és több témába vágó könyv írója a kutatásai során rátalált New York városának egy rendeletére, miszerint a lakóknak a spanyolnátha-járvány idején még a hűvösben is nyitva kellett hagyni az ablakaikat.
A fűtési rendszerek tervezői pedig elkezdték úgy alakítani a fűtőtesteket és a kazánokat, hogy akár a legnagyobb hidegben, mondjuk egy fagyos-szeles januárban is lehessen vadállat módon szellőztetni, a lakás hője pedig akkor se adja meg magát. Tiszta nonszensz az a látvány, hogy valaki a tél közepén kinyitja az ablakát, pedig pont ezt akarták elérni száz éve New York lakóinál.
